Ubu Titka 3.

Az 1. fejezetben belecsöppentünk a felszállás előtti pillanatokba.

A 2. fejezetben megismerhettük az egyik főszereplőt.

Itt a 3. fejezet, ahol kiderülnek az előzmények.

3.

Amikor elindultak az első felderítő járatok a világűrbe, még csak olyan helyeket találtak, ahol érdekes ásványokat bányászhattak, amiket később felhasználtak az űrutazásban. Ide telepítettek mérnököket, kémikusokat, asztro-fizikusokat, robotokat és rengeteg vállalkozó szellemű embert, akik a kitermelésben segédkezhettek. Ezzel aztán megnyíltak a bányász-bolygók. A következő újdonságot egy űr-baleset okozta. Egy általunk ismert jármű ütközött egy ismeretlennel. Az új jövevények barátságosak voltak, megjavították a hajót, és készek voltak kereskedni az általuk használt gyógy-készítményekkel, és a szerszámokkal, melyekkel gyorsan és hatékonyan megszerelték az űrmasinát. Így az űrlények által lakott bolygók lettek a kereskedelmi-bázisok. Végül közös erővel találták meg azokat az eldugott kis helyeket a világban, amik nem büszkélkedhettek sem értékes ásványokkal vagy készletekkel, sem intelligens lakosokkal, viszont természetrajzuk páratlan szépséggel bírt. Ezeket a világokat fedezte fel Christian időt és energiát nem kímélve, hogy aztán írásban mutassa be a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak az adott bolygó érdekességeit. Tulajdonképpen egy utazási rovatot vezetett, de talán ez több is volt annál. Az összesen 8 bolygón átélt kalandjait, több kötetben adták ki és elég magas rendszeres olvasói körrel rendelkezett.

Szerette a munkáját, az érintetlen természet rajongója volt. Ő szabadalmaztatta azt a talajszint felett 4-5 méterre lebegő járművet, mellyel a mályva, lila és vörös sivatagi túrákat lehetett megjárni. Persze ez a sivatag messze nem olyan volt, mint földi elődjei. A színek például nem az ottani növényzet, sem a talaj színére utaltak, hanem az eső, az ottani égi csapadék színére. Nem is sivatagi klíma uralkodott, inkább egy szavannai vidékre emlékeztetett, gazdag állat és növényvilággal. Mindegyik bolygó kétharmada védetté volt nyilvánítva, a nyaralni vágyók a maradék egyharmadot használhatták. Itt pedig maximálisan gépesítve, minden kényelmi és komfortszintnek megfelelő hoteleket alakítottak ki, figyelve az egyén szükségleteire. Méltán volt büszke magára, és végignézve életén elégedetten hunyta le a szemét.

Mikor ismét kinyitotta Letti ült az ágya mellett, és halkan olvasott valamit. Mikor észrevette hogy felébredt, rámosolygott.

-Hozzá se nyúltál az újsághoz. Nem érdekel már? – kérdezte félénken.

-Csak felbosszantanak az örökös ígérgetésekkel, Ubu így, Ubu úgy, áttörést emlegetnek, de a vak is látja, hogy semmi kézzelfoghatót nem tudnak felmutatni. – válaszolta Chris ingerülten, miközben felküzdötte magát ülő helyzetbe az ágyban.

-Tégy meg nekem valamit! - mondta hirtelen felindulásból – Ha már én nem leszek… ne kérlek, ne nézz így… szóval, ha már én nem leszek, akkor menj el az Ubu-ra. Felesége kétkedő arcát látva aztán megismételte. -Te, igen és egyedül. Én Veled leszek, hiszen mondtam. Megvárom, míg utad végére érsz. Letti maga elé bámulva ismételgette hitetlenül a szavakat: Én és egyedül és Ubu.

-Kérlek! – szólt még Chris, és nagy lendülettel kiszállt az ágyból. –Most pedig sétálok egyet így utoljára, elkísérsz? – kacsintott kedvesére.

-Igen, természetesen. – mi mást is mondhatott volna. A legyengült lábakhoz még párja teljes erejére is szüksége volt, hogy megtartsa testét. Talán kívülről úgy nézett ki, mintha a férfi vezetné őt, de ez korántsem volt így. A következő három napban újra visszatért az ereje, sokat nevettek, beszélgettek és minden délután sétáltak a kertben egy keveset. Minden alkalommal meginvitálta párját az utolsó sétára, és vissza-visszakanyarodott beszélgetéseikben az Ubura.

Végül felesége ígéretet tett, melyben megfogadta: a gyászidőszak lejárta után felkeresi az Ubu-t. Mintegy utolsó ajándékként ajánlotta fel férjének ezt az utat, és ő boldogan elfogadta.

folytatás következik...