2020. április 22., szerda

Kolbászos-medvehagymás spagetti


Hozzávalók:
500 g spagetti tészta
kolbász
1 közepes vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 csokor medvehagyma
kevés szalonna
2 dl házi paradicsomlé
1 evőkanál tej
1 marék napraforgómag
1 evőkanál ketchup
1 teáskanál cukor
kevés olaj,
só, bors

Ezt a receptet kizárólag márciusban lehet készíteni friss medvehagymából, most április végén már lejárt a szezonja, de múlt hónapban kétszer is kellett készítenem, mert kvázi "két-pofára tömték", az amúgy is jó evő gyerekeim. :)
Persze aki rejtett egy pár csokorral a fagyasztóba az más...
A vörös- és fokhagymát megpucolom a vöröshagymát kis kockákra, a fokhagymát szeletekre vágom, és kevés olajon fonnyasztani kezdem, erre jönnek a szalonna kockák, a karikákra vágott kolbász, kicsit összesütöm, pár perc az egész, majd nyakon öntöm a paradicsomlével, - kis tej és cukor, annak akinek az epéje nem bírja a paradicsomot -, majd erre jön az aprított medvehagyma, a napraforgómag.
Lehet fűszerezni sóval, borssal, ketchuppal. Majd a sós, olajos vízben kifőtt tésztához keverem a szószt. Sajt a tetejére, és már lehet is tekerni. :)

2020. április 20., hétfő

A legmenőbb reggeli díj



 
Azt hiszem elnyertem a legmenőbb reggeli díjat, ezzel a finomsággal. Ó, nagyon egyszerű, nem kell mindjárt megijedni.

Hozzávalók:
fejenként 1 tortilla lap
fejenként 2 tojás
maradék húsvéti sonka / bacon/ bármi más amit találunk a frigóban
salátakeverék / madársaláta / kápia paprika /bármi más amit találunk a frigóban
só, kevés olaj

A rántottához a tojásokat feltöröm, villával elkeverem a sárgáját és a fehérjét, picit sózom, és kevés olajon megsütöm az egyik oldalát, hogy már ne folydogáljon. Ráhelyezem a tortillalapot, egy lapát segítségével megfordítom, és egy cseppet pirítom a tortillát. Kistányérra teszem, rádobok egy kis csíkokra vágott sonkát, valamilyen salátát, és feltekerem. Félbevágva tálalom.

2020. április 14., kedd

Ricottás-spenótos lasagne



Hozzávalók:
egy csomag lasagne tészta
jó adag spenót
egy doboz ricotta
besamel mártás
só, fokhagyma, 
sajt

Csakúgy, mint a húsos lasagne-nál, készítünk egy jó adag besamel mártást, megfőzzük a spenótót egy kis sóval fokhagymával egy kevés vízben, és hozzákeverjük a ricottát.
Rétegezzük egy kis spenótos öntet, tészta, besamel, spenót, tészta besamel, spenót, amíg el nem fogy, a tetejére sajtot reszelünk, és jól összesütjük. A rétegek között lehet sózni, ízlés kérdése. A tésztát előtte nem kell kifőzni, hiszen a besamel mártásból és a spenótból felszív annyi vizet, hogy pont jó lesz. Nálunk nagyon bejött. :)
Aki szereti a rétegek közé szórhat egy kis pirított szalonnát, elrontani nem fogja.

Besamel avagy fehér mártás:
vaj, liszt, fél l tej. só, fehér bors, szerecsendió, esetleg egy kis sajt.

2020. április 13., hétfő

Csokoládé hab


Hozzávalók:
20 dkg étcsokoládé
200 ml habtejszín (250 ml-t írt az eredeti recept, de nem akartam megbontani még egy doboozzal)
3 tojás
4 dkg porcukor
2 evőkanál forró víz

Recept a Rupáner konyhából származik. 
a képen látható 4 adag jön ki belőle. 


A csokit megolvasztottam, félretettem, hogy langyosra hűljön, közben jól átkevertem, hogy sima legyen. A habtejszínt felvertem. A tojásokat szétválasztottam, a sárgájához adtam a cukrot, és miközben habosra vertem, adagoltam hozzá a forró vizet, így sterilizáltam a tojást, és elég ügyes voltam, mert nem lett belőle rántotta. :) A fehérjét is felvertem, majd a csokihoz adtam a tejszínhabot, átkevertem, majd a tojássárgáját, és a végén már csak nagy mozdulatokkal kell a tojáshabot belekeverni, hogy ne törjön össze. Tálkákba adagoltam, 3 órát hűtöttem, csillapítottam a folyton éhes családot, dekoráltam, majd elolvadtam a számban a habos csokoládé ízével. 




2020. április 12., vasárnap

Húsvéti asztalunk

2020 húsvét, amikor otthon vagy, de több a dolgod, mintha nem "csak" otthon lennél, hiszen egyszerre szakad rád a háztartás, főzés, mosogatás, még több mosás, ovis-feladatok a gyerekeknek, home-office, azaz otthon dolgozz, pontosan és precízen, miközben a forgószék hátulján mászik fel a nagyobb, a kisebb az öledbe furakodik és kérdezi melyik a Borika Betű? 
Fertőtlenítésre, kézmosásra több idő megy, mint máskor. Hírolvasásra is. Aztán arra, hogy kössük le a gyerekeket, vagy hogyan kerüljünk egy olyan furcsa " itt sem vagyok, de mégis" állapotba, hogy meghalljuk a híreket, de nem gondolunk bele, mert akkor csak nőni kezd a torkunkban az a kellemetlen gombóc, hirtelen könny gyűlik a szemünk sarkába, stop! Itt kell megállni, mert elnyel a kétségbeesés, az aggodalom, a hiány, a bizonytalanság.
Tartani a lelket másokban, bízni, remélni, hinni, tudni. Erősnek lenni, kitartani, lenni egyik napról a másikra. Benne lenni a pillanatban. Tenni a dolgunk, 100-adjára is elmosogatni, elpakolni a játékokat, hálásnak lenni, azért, ami van. Minden nap meglátni azt a jót, azt a szépet, amit ad. Ölelni, hallgatni, mesélni, álmodozni.Több éve itt lakunk, de csak most láttuk meg egy esti mini séta alkalmával, hogy az egyik díszfa úgy lett beoltva, hogy rózsaszín és fehér virága is nyílik egyszerre. Esti imám az utóbbi két hónapban felértékelődött, néha olyan fáradt vagyok, hogy nem emlékszem rá, hogy befejeztem-e az imát, akkor elmondom még egyszer, aztán belekavarodok, elmondom még egyszer. 

2020 húsvét, amikor a család, az élet, a hála, a tisztelet s még sok minden más is végre a megfelelő helyére kerülhet. 




Jó néha belemerülni valami másba, például dekorálni, szépíteni az ünnepi asztalt. Megadni a módját. 

  Békés, gondolkodós, csendes, Szeretetteli Húsvéti Ünnepeket Kívánok! 
 
 

2020. április 5., vasárnap

Narancsos-gyömbéres csirke



Ezt már régebben készítettem, de annyira finom, hogy itt a helye.
A receptet a cookta.hu oldalon találtam.

Hozzávalók:
csirkecomb filé (nálam, az eredeti recept mellet írt, de azzal szerintem túl száraz lenne)
diónyi gyömbér
2-3 gerezd fokhagyma (nálam, az eredeti csak 1-et ír)
1,5 narancs (nálam, az eredeti csak 1-et ír)
3 evőkanál ketchup
1 csapott evőkanál kukoricakeményítő
só, bors
2 evőkanál olaj

tálaláshoz:
újhagyma karikák
szezámmag
kápia paprika kockák ( nálam, az eredeti ezt nem is írja, de a színe miatt nagyon jól mutat)
főtt rizs

1. elkészítem a pácot egy akkora tálban, hogy a hús is később beleférjen:
a gyömbért és a fokhagymát megpucolom, fokhagymanyomón kinyomom a tálba,
a narancsot alaposan megmosom, és a héját lereszelem, az egyik narancs levével együtt meg a tálba,
ehhez jön a ketchup és a só, bors, jól elkeverem, hozzáteszem a falatokra vágott csirkefilét, és jól átforgatom a páccal. Lezárom a tálat, és megy a hidegre pár órára.

2. megfőzöm a rizst, az újhagymát karikákra, a paprikát kockákra vágom.

3. A pácolt húst kevés olajon megsütöm, még egy kis vizet lehet tenni mellé, és ha elfő, megnézni elég puha-e a hús, a fél narancs levét még hozzá lehet adni (ízlés kérdése) a végén hozzáadom a keményítőt, jól átkeverem, hogy mindenhol érje, és jó esetben egy kis kéreg alakuljon ki a hús körül.

4. Tálaláskor egy adag rizsre adagolok egy kis húst, megszórom a szezám maggal, újhagymával, paprikával. Mmmm....