Ubu Titka 2.

Itt a második fejezet, olvassátok figyelmesen, mert minden szónak jelentősége van.

2.

Félhomály derengett a szobában, és nehéz, jellegzetes szag uralkodott odabenn. Christian félig ült félig feküdt a hatalmas ágyban és elmerengett, miközben egy kézitükörhöz hasonló szerkezetet nézegetett. A tükörben képek váltogatták egymást, melyeken ő és szeretett felesége életének pillanatai villantak fel, néha filmszerűen, néha meg-megállva egy-egy jelenetnél. Talán a földi digitális képkerethez tudnám hasonlítani, de persze annál sokkal többet tudott. Minél jobban közeledett élete vége felé, annál többször játszotta vissza az esküt, melyet akkor tett, mikor feleségül vette Alettát. Akkor mindig csalfa mosoly játszott az arcán, hiszen lepergette magában, mennyit unszolta Letti, míg rászánta magát a döntésre. Mindennél jobban szerette őt, de a nyilvános szereplést ki nem állhatta. Miért mondjam el egy rakás idegennek, azt ami csak kettőnkre tartozik? Minek mondjam el, amit már amúgy is tudsz?  Miért? Erre Letti egy könnyű csókot dobott a homlokára, rákacsintott, és csak annyit válaszolt: Csak bízz bennem. S ő azt tette. Az esküvő után valahogy megváltozott minden. Súlya lett az egésznek, kiteljesedett, büszke lett, és felnőtt. Talán ez a legjobb szó. Nem abban a komoly, és felelősségteljes értelemben, hanem mintha a szeretet egy mélyebb megnyilvánulási fokára lépett volna. Soha nem bánta meg. 34 évet töltött el férjként, időközben apaként, és 1 éve már nagypapaként is. Hosszú, erős szálú fekete hajába fehér szálak keveredtek. Csontos, vékony ujjaival, behozta a bolygórendszer térképét. Sorra vette azokat a helyeket, ahol együtt voltak. Imádott új és újabb bolygókat felfedezni, s Letti boldog alázattal tartott vele. Neki csak az volt a fontos, hogy együtt legyenek. A tükörben bolygó szerinti csoportosításban szerepeltek a képek. Tökéletes rend uralkodott.

Még az a bizonyos leves felfedezése előtt is sokat repült. Akkoriban minden egyes út előtt aláírattak vele egy nyilatkozatot, melyben elismeri, hogy tisztában van azzal a kockázattal, mit jelent életidejére nézve az utazás. Ezért is volt az eledel nagy áttörés. Már nem befolyásolta negatívan az emberi szervezetet, a különleges étel visszaadta azt az időt, melyet amúgy kitörölt volna az űrutazás. Ő most nyeli le a méregpohár tartalmát. Tudta, tisztában volt vele. Akkoriban fiatal volt és úgy gondolta nem az élet hossza a lényeg, hanem a tartalma. Ő vállalta a kockázatot. Nem bánta meg. Vagy mégis? Valahogy olyan fura érzése lett. Azonnal elemezni kezdte magát. Igen, ha csak önmagát nézte valóban nem bánta, hogy elveszítette azt a maradék pár évet, amit a korai veszélyes utak vettek el tőle. Inkább csak Letti miatt aggódott, vajon ő hogy fogja ezt az egészet túlélni. Már kisiskolásként megtanulták, hogyan kell felkészülni a halál eljövetelére. A tisztulási gyakorlatokat már nap mint nap végezte. A megbékélést, elfogadást együtt vették végig. Már akkor látta kedvese szemében, hogy nem fogja fel a szavak értelmét, és már kezd a gyász eluralkodni rajta. Először dühös volt rá. Hiszen még él, hogy teheti ezt?! Aztán az ő fejével gondolkodva megértette őt. Nem erőltette tovább a közös gyakorlatokat, kicsit magába fordult a következő pár napra, míg újra megtalálta lelki békéjét. A félelem még így is megtalálta néha napján, azzal sokat küzdött.

Meg egy befejezetlen feladattal. Az Ubu bolygó képtára üresen tátongott. Az egyetlen ismert, (és mégis ismeretlen) bolygó az univerzumban, ahol ő még nem járt. Hogy lehet ez?

Az ajtó hangtalanul kinyílt és Letti jött be bocsánatkérő kifejezéssel az arcán, magával hozva a reggeli kávéját és a napi sajtót. Épp a napokban nevettek egy érdekes felfedezésen egy nagyot. Letti imádja az ókori Egyiptomot. Gyűjti a vele kapcsolatos mindennemű információt, képet, tudományos fejtegetést, bulvár cikket, akármit. Az akkori időkben agyagtáblákra vezették a fontosabb információkat. A mostani tablenews, amit behozott és elektronikusan tartalmazta a főbb bolygók kereskedelmi, utazási, politikai és szórakoztatási híreit, pontosan akkora méretre, mint az ókori agyagtáblák.

-és pontosan annyi hasznos információt tartalmazhatott, mint ez a szennylap itt.- Mondta nevetve Chris.

-szóval semmit nem változott a világ. - válaszolt Letti lebiggyesztett ajakkal, mely sajnálkozását vélte kifejezni, bár nem mindig sikerült neki, ilyenkor megint önfeledt nevetésben törtek ki.

Christian rápillantott a villogó címlapra, majd megjegyezte magának, ma még az újság is engem bosszant.

Idén leleplezzük Ubu titkát

Hirdette a főcím. Gyakorlatból tudta, minden hírmorzsát a marketingesek kész tényként adnak el, ezért a –hat, -het kis ragot utána kell mindig gondolni a fejlécben szereplő igének.

Talán emiatt is jó lett volna még egy kicsit élni. Ő maga is olvasta már a jóslatokat, miszerint az emberiség mostanra érett meg arra, hogy annak az elvileg jelentéktelen, ködbe veszett kisbolygónak a titka kiderüljön. Már 40 éve tudnak róla a csillagászok, űrhajóval minden gond nélkül megközelíthető. Egy gond van csak. Senki nem emlékszik az ott töltött időre. Tudományos vizsgálatok szerint a bolygót körbevevő köd egyfajta védőgyűrűként működik, ami kitörli a bolygón töltött időt az emberek emlékezetéből. De vajon miért? Mi van ott? Mi történik ott?

Hamarosan folytatom...