A következő címkéjű bejegyzések mutatása: főétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: főétel. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 28., péntek

Szűz téli bundában csőben sült kelbimbóval

"A jó és hosszú élet titka egy tibeti mondás szerint:
egyél fele annyit, 
járj dupla annyit, 
nevess háromszor annyit, 
és szeress mértéktelenül." 


Hozzávalók: 
fél kg szűz pecsenye
só, bors, kakukkfű
2-3 evőkanál darált dió
1 saláta cukkini 
10 dkg feketei erdei sonka / más érlelt sonka is megfelelő
1 közepes saláta hagyma 
1 evőkanál zsemlemorzsa (nálam búzacsíra)
1 evőkanál mustár
1 leveles tészta
1 tojás sárgája

kb. fél kg. fagyasztott kelbimbó
10-15 dkg reszelt sajt
2 tojás
tejföl+pici tej
só, bors, szerecsendió
Piros színű paprika (vastag húsú kápia, vagy kaliforniai) dísziteni

A húst besózom, borsozom, és a grillserpenyőmben (az volt a legnagyobb, amibe belefért) 1-2 percig sütöm minden oldalát kevés, de nagyon forró olajban.
Képződjön egy kis kéreg, ami nem engedi, hogy a hús leve kiszabaduljon, és szárazzá tegye. 
Félreteszem pihenni. Közben a cukkinit meghámozom, és lereszelem, nem kell a legkisebb fokozaton. Sózom, hogy minél több levet eresszen ki. Majd ki is nyomkodom. Egy kisebb serpenyőben az előzőleg megpucolt és felkockázott hagymát megpirítom, és hozzádobom a diót, és a cukkinit. Ezt a szószt kakukkfűvel ízesítem. Addig pirítom, míg az összes víz távozik a cukkiniból. Ez azért kell, hogy ne áztassa el a leveles tésztát.  A legvégén még egy kis búzacsírát is tettem bele az egészség jegyében. Zsemlemorzsával helyettesíthető.
A húst bekenem mustárral. 
Egy folpackot leterítek, és kirakom sonkával. Erre jön a cukkinis szósz (ami reményeink szerint már elég száraz), és a közepére a mustárral bekent szűz.
Feltekerem, és egy negyed órára hideg helyre teszem, hogy jól összeálljon.
A leveles tésztát kiterítem, és a folpackból kibontott húsroládot a közepére helyezem és feltekerem.
Két oldalát is lezárom. Tojás sárgájával megkenem. 
7-es fokozaton 35-40 percig sütöm. 

A kelbimbót kevés vízben 10-15 percig párolom/főzöm. 
A tojásokat a tejföllel és a fűszerekkel összekeverem. Egy tűzálló tálba guritom a kelbimbókat, nyakon öntöm a tojásos keverékkel. Megszórom reszelt sajttal, és kb. 20 percet sütöm. Citromkarikával tálalom. 

2018. június 6., szerda

Mediterrán csirkemell


Amikor valami könnyű, nyári ételre vágysz.

Hozzávalók:
3 csirkemell
3 nagy paradicsom
1 vagy 2 gömb mozzarella
15 dkg reszelt füstölt sajt
1 dl paradicsomlé
grill fűszerkeverék


A csirkemellet megmostam, papírtörlővel felitattam a felesleges vizet, majd félbevágtam. Sóztam, fűszereztem, és fél órát állni hagytam. Majd elősütöttem egy kevés olajon 1-2 percig oldalanként.
Kiraktam vele a tepsi alját, rálöttyintettem a paradicsomlevet, rákarikáztam a paradicsomokat, és a mozzarellát, majd reszelt füstölt sajt került a tetejére. Öntöttem alá egy kevéske vizet, alufólia a tetejére, és majd 1 órát sütöttem. Puha lett, szaftos, nyúlós sajtos, szeretem csirke.


2018. április 21., szombat

"Megőrülsz" Grillcsirke

Először is itt küldök anyumnak 50 millió puszit, mert karácsonyra meglepett ezzel a grill tállal. :)
Másodszor, mi a lópikuláért nem próbáltam ki eddig?!?!? Kedves ÉN,légy egy kicsit, egy iciripicirit BÁTRABB az új dolgokkal! Na ennyi közjáték elég is volt.



A piacon árul egy bácsika grillcsirkét, ha veszel tőle, ezzel a mondattal adja át a portékáját:
-Hölgyem, ma is finomat főzött! :)

Ez a grillcsirke még annál is mérföldekkel finomabb! Megőrülsz tőle!

Hozzávalók:
1 grillnek való szárnyas (1,5 kg)
A páchoz:
StreetKichen oldalról vettem a fűszerkeveréket, némiképp módosítottam az összetevőkön saját ízlésvilágra formálva
2 tk őrölt pirospaprika
1 tk fokhagymapor
1/2 tk őrölt feketebors
1 mk őrölt fehérbors
1 mk gyömbérpor
1/2 mk őrölt szerecsendió
1 tk majoranna
1 tk oregano
1/2 mk borsikafű
A fűszereket jól összekeverem.



A megmosott, papírtörlővel nagyjából felitatott baromfit jól besózom és kókuszzsírral bekenem kívül belül. Ezután a fenti fűszerkeverékkel alaposan bedörzsölöm kívül.
A forma közepébe vizet és olajat öntök, erre húzom rá a csirkét, körberakom apró burgonyával és lilahagymával.
6-os fokozaton sütöttem 1,5 órát, az elv: 1/2 kg-onként 20 perc sütés + az egészre 1/2 óra.
Negyedóránként fordítottam az állaton egy negyed fokozatot, így én voltam a humán-processzoros grillfunkciója a sütőnek. :D
Akinek nincs ilyen csúcs kerámia sütője, helyettesítse nyugodtam a kuglóf formájával. :) Ugye, ugye..
Ropogós, omlós, ízes, "na még egy kicsit, csak az íze kedvéért"...azt hiszem mindent elmondtam róla.


2017. január 24., kedd

Tésztasalátám

"Úgy galoppozunk az életen keresztül, mint a cirkuszi mutatványosok, akik két egymás mellett száguldozó lovon egyensúlyoznak - egyik lábunk a "sorsnak"  nevezett lovon pihen, míg a másik a "szabad akarat" lován. A kérdés, amit naponta fel kell tenned magadnak, "melyik melyik?" Melyik az a ló, amelyik miatt nem kéne aggódnom, hiszen nem én irányítom, és melyik az, amelyiket minden erőfeszítésemet bevetve kell kormányoznom?"

Ízek, imák, szerelmek

Hozzávalók:
500 g penne megfőzve sós, olívaolajon vízben
4 csirkecomb kifilézve, kisebb darabokra vágva, és csirkefűszersóval megsütve serpenyőben, apróra vágott vörös-ill fokhagymával
1 vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
brokkoli párolva
sárgarépa julienre vágva és blansírozva (forró vízben pár percig főzöm, majd jéghideg vízbe teszem)
pirított hagyma
szójaszósz, 
tökmagolaj
só, 

Elsőként a zöldségeket készítem el, a brokkolit párolom, a répát blansírozom. Egy nagy wokban kisütöm a húst, és mellette kifőzöm a tésztát.
Amikor kész a hús, beleteszem a zöldségeket, és ráborítom a tésztát. Jó alaposan elkeverem, miközben bőven meglocsolom szójaszósszal, a végén egy evőkanál tökmagolajat is keverek bele.
A tetejét megszórom pirított hagymával. Langyosan tálalom.




2016. február 5., péntek

Görög mentőcsomag :)

Levelestésztába göngyölt görögös falatka. 
A szülinapi buli egyik finomsága volt. 

Hozzávalók: 
2 csomag leveles tészta
1 közepes csirkemell
1 kisebb vöröshagyma
gyros fűszerkeverék
pár darabka koktélparadicsom
olívabogyó
feta sajt

Muffinformákat kibélelem papírkapszlikkal, és ebbe hajtogatom bele a 8 részre vágott levelestésztát.
A csirkemellet felkockázom, és befűszerezem, a vöröshagymát lereszeltem, Kevés olajon megpárolom a hagymát, beleteszem a csirkekockákat, és megsütöm. Engedek alá egy kis vizet, erre jön a félbevágott olívabogyó, koktélparadicsom és a kis kockákra vágott feta. Jó szaftosra lehet hagyni.
A tésztára halmozom a görögös csirkét, és összecsippentem a sarkukat, hogy batyuk legyenek.
Tojássárgájával megkenem, és megsütöm.


2015. november 30., hétfő

Tejszínes csirke amarantos rizzsel

Keresem a blogon, és látom, hogy még nem tettem fel, de miért? Ki tudhatja. Akkor most pótolom.

Hozzávalók:
1 egész csirkemell
kevés olaj
sült csirke, vagy más fűszerkeverék (nálam most kentucky csirke)
1/2 l főzőtejszín
1-2 evőkanál kukoricakeményítő
1 tömlős sajt (natúr)
borsikafű

kukorica
2 bögre rizs
1 evőkanál amarant
borsó
só, vega-mix (tartósítószer, és sómentes vegeta)
szárított zellerlevél

A csirkemellet felkockázom, és befűszerezem. Kevés olajon elkezdem pirítani. Amikor levet ereszt, hozzáadom a kukoricát, és még egy kevés vizet. Amikor megpuhult és a víz is elpárolog, öntöm hozzá a tejszínt, összerottyantom, majd belenyomom a sajtot, és a végén jó adagnyi borsikafűvet.

A rizst és az amarantot kevés olajon lepirítom, felöntöm dupla mennyiségű vizzel, beleteszem a borsót, fűszerezem, majd forrás után, fedő alatt, a legalacsonyabb hőfokon készre párolom.



2015. november 19., csütörtök

Klasszikusok - Lencsefőzelék

"Babona, babona, bab, lencse, 
Legyen benne szerencse!"


Hozzávalók:
500 g lencse
1 sonka megfőzve
borsikafű
szódabikarbóna
2 babérlevél
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma

A rántáshoz:
4 evőkanál olaj
4 evőkanál liszt

  A sonkát annyi órán át kell főzni, ahány kg. Tehát volt egy nem egészen egy kilós sonkám, azt nem kell csak kb. 50 percig főzni a víz forrása után. A főzővizében kell hagyni kihűlni. 
A lencsét beáztatom egy éjjen át, majd felteszem főzni, fele arányban sima csapvizzel, fele arányban a sonka főzővizével. Mivel a sonka vize sós, ezért csak módjával kell ezután sózni, gyakran kóstoljuk közben. A hagymákat megpucoltam, a vöröshagymát félbevágtam, és a lencséhez adtam. Mi megesszük a benne főtt hagymákat, ezért ha elkészült nem veszem ki belőle. Fűszereztem a babérlevelekkel, jó sok borsikafűvel és egy kevés szódabikarbónával. Utóbbi kettő állítólag megelőzi a későbbi gázképződést, és puffadást. :)
Amikor már majdnem puha a lencse, elkészítem a rántást, és berántom a főzeléket. Sokan tesznek bele pirospaprikát, én nem szoktam. 
Nagyon finom füstös íze lesz a sonkalétől. 
Csíkozott sonkával és friss, ropogós fehérkenyérrel tálaltam. 

2015. október 2., péntek

Tonhalas tésztasaláta

Már másodjára készítem, kedvesem odáig van érte. :)
A recept Krisz konyhájából való, köszönet érte.

Hozzávalók: 
500 g fussili tészta (orsó)
2 doboz tonhal konzerv
fél jégsaláta
majonéz
(nálam még tejföl, só, bors, szerecsendió)
citrom


1. kép
A salátát csíkokra vágom, és a tál aljába halmozom.
2. kép
A kifőtt tésztát leszűröm, és a salátára öntöm, a tonhalat a tetejére teszem.
3. kép
A majonézt elkeverem a tejföllel és a fűszerekkel a tésztahalom tetejére locsolom a citromlével együtt.
4. kép
Jól összeforgatva tálalom.



Paradicsomkarikákkal, vagy kaporral megszórva is el tudom képzelni.

2015. szeptember 9., szerda

Modeszta tésztasalija

Gyakran látogatom Modeszta oldalát, ahol a napokban megláttam egy gusztusos tésztasaláta receptet. Kicsit módosítva a recepten én is elkészítettem.

Hozzávalók: 
tészta - megfőzve
csirke kockák - megpirítva
brokkoli - főzve, vagy párolva
sótlan mogyoró
piros színű paprika
fokhagyma - nálam a hússal együtt puhítva
újhagyma - ez nálam kimaradt
sós szójaszósz
őrölt gyömbér
citromlé - nálam még ezzel meglocsolva

A hozzávalókat egy nagy tálba adagoljuk, a megfőtt tésztát, a sült csirkedarabokat, az apró kockákra vágott paprikát, a mogyorót, a párolt brokkoli rózsákat és nincs más dolgunk, mint nyakon önteni a szójaszósszal, meghinteni őrölt gyömbérrel, sózni, kavarni, kóstolni, és újra fűszerezni, ha szükséges. A végén még citromlével meglocsoltam.


Mmm....



2015. augusztus 30., vasárnap

Rakott mángold

ABC-s

Aranylózöld levél alatt,
Áfonyára sütött a Nap.
Bogár szalad, béka brekeg

Cecília rajtuk nevet
Csuda móka ez az élet
De szép az ég! Csakis néked!
Dzunkafelhő felhőfoly
Eget nézni együtt de jó!

Égen éjjel nem ég a Nap
Figyelj akkor csillagokat
Göncölszekér hétből áll
Gyermek, felnőtt rátalál

Hogyha eljön majd a reggel
Innen nézve a Hold felkel
Így megy körbe fenn az égen
Járja útját, halad szépen

Keleten kel mint a Nap
Le nyugaton nyugszanak
Lyukas levél, hernyó rágta
Minden fényfolt útját járja

Ne dobd el az üveged
Nyomán csúnya tűz lehet
Okos felnőtt aki szeret
Óvja meg a természetet

Ötórakor hajnal ködé
Őrölnek a malom kövén
Pereg a szem, garat nyeli
Ráz a szita, zsákom teli

Selymes lisztért eljött a pék
Szép kenyeret sütök ma még!
Tamás molnár rengő nyakkal
Tyúkot zavar az udvarban

Ugyan hagyja már a tyúkot!
Úgyis elfut ólba búj'ott!
Ügyesebb az mint a molnár!
Űzze máskor! Fizetnék már!

Vetni kell már a kenyeret
Wolf, a hentes már nézeget
Zizzenősen friss kenyeret
Zsemlét sütök kenyereknek

Yoghurt Quantum: pohár teli
Xilofonos vígan nyeli. 

Kisfaludy György

Barátnőm lánya 2 éves és imádja a betűket, neki küldöm most ezt a kis ABC-s verset. 

Kaptam a piacon mángoldot! Ez nagy szó, általában ilyen zöldségeket csak ismerősöktől kapok, pedig nagyon szeretem. Már múltkor kitaláltam, hogy ilyen egytálételt készítek, ha legközelebb mángoldhoz jutok. 

Hozzávalók: 
10 szál mángold, akár lehet több is, ha van
1 bögre rizs (szintén lehet 1,5 is)
1/2 kg darált hús
2 tojás
2 kis pohár tejföl
1 kis paradicsom
1 nagyobb vöröshagyma
1 fokhagyma
1/2 paprika
pirospaprika, só, bors, 
kevés olaj

A rizst szokásos módon felteszem, kevés olajon kicsit pirítom, fűszerezem, majd felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, és 20 perc alatt alacsony lángon párolom fedő alatt. 
A hagymát megpucolom, apróra vágom, kevés olajon üvegesre párolom, majd hozzáadom a húst, füszerezem és egy pörkölt alapot készítek neki a paprikával, paradicsommal, és a pirospaprikával.
A mángold szárát eltávolítom, csak a levelét használom fel, megmosom, és párolom a fokhagymával. 
Egy tűzálló tálba rétegezem így: 
egy sor mángold
egy sor rizs
az összes pörkölt
egy sor rizs
egy sor mángold
és a tetejére öntök 2 felvert tojást elkeverve 1 kis pohár tejföllel. Még én meglocsoltam a mángold párolólevével. Jó szottyos legyen. :) 20-25 percig sütöttem össze. Mennyei. A másik pohár tejföllel meglocsolva kínálom. 


készre sütve, voálá: 



2015. június 7., vasárnap

Ricottás sonkás penne



Akciós volt a ricotta, és a mozzarella, így hát landoltak a kosaramban. Hogy mit főzzök belőle, fogalmam sem volt. Ránéztem a szarvasi oldalára és az egyik receptet némiképpen átvariálva elkészült az ebéd. Bejött, maradhat, máskor is szívesen látjuk az asztalon. :)

Hozzávalók: 
50 dkg penne
kevés főzővíz
25-30 dkg füstölt házi sonka
1 szál újhagyma
20 dkg brokkoli
1 gömböc szarvasi mozzarella
250g szarvasi ricotta 
1 tömlős sajt natúr
só, bors, szárított petrezselyem
olívaolaj

A tésztát sós, olívaolajos vízben kifőztem. A brokkolit rózsáira szedve kevés sós vízben roppanósra pároltam.
A sonkát csíkokra, az újhagymát karikákra vágtam. Kevés olajon a hagymát és a sonkát kicsit megizzasztottam, erre mertem a kifőtt tésztát, jó 2 dl főzővízzel, majd rányomtam a tömlős sajtot és a ricottával együtt alaposan átkevertem. A brokkolit is hozzátettem, majd a mozzarella felét beletépdestem. Most már csak vigyázva kevertem rajta egyet-kettőt, hogy a zöldség ne törjön össze, de a sajt nyúlósra olvadjon a meleg tésztától. Ekkor így nézett ki:


Tűzálló tepsibe kanalazva, a maradék mozzarellát rátépdesve szárított petrezselyemmel meghintve, már csak egy negyed órás csőben sütés volt hátra fogyasztásig. Jó étvágyat:


Azt hiszem ez működni fog úgy is, ha a brokkolit póréhagymára, vagy mángoldra cserélem...ami késik, nem múlik.

2015. május 19., kedd

Velencei borjúmáj

"Bár nekünk, emberi lényeknek fizikai korlátaink vannak, szellemünk szabadon bejárhatja az egész világmindenséget." 

Stephen Hawking



A hentes, akitől vettem a májat azt mondta: a borjú és a növendék állapot között volt ez a szegény pára, mikor önfeláldozásra adta a fejét.
A májnál mindig figyeljünk oda, hogy jó forró zsiradékban süssük és gyorsan, amikor beleszúrunk, és már nem ereszt vért, már jó is. Így lesz puha, ha tovább sütjük rágcsálhatjuk a cipőtalpat. :)
Egyszerű, gyors, finom, különleges.

Hozzávalók: 
bő 1/2 kg borjúmáj
4-5 nagyobb vöröshagyma
1/2 citrom leve
petrezselyem zöldje
olaj

A májból lehetőség szerint vágjuk ki az ereket, majd vékonyan szeleteljük.
A vöröshagymát nagyobb gerezdekre vágjuk, majd bő olajban süssük jó 20-30 percig, míg krémesen puha nem lesz. Kiszedhetjük egy tálba, és a maradék zsiradékon hirtelen süssük meg a májat. Tegyük vissza a hagymát, szórjuk rá a petrezselyem zöldjét, esetleg öntsük nyakon citromlével.
Kurkumás rizzsel ettük.


Recept forrása: Innét

2014. december 2., kedd

Brassói aprópecsenye

"Egység a bajban összetart. Mint ahogy a régi keleti mesterek mondták. Öt ujjam van, mindegyik más irányba szalad, de ha baj van és összecsukom, ököl lesz belőle."

Jézus Krisztus tanításai


Nagyon szeretem és nagyon ritkán készül. Így arra jutottam, felteszem ide, hátha akkor gyakrabban eszembe jut.

Hozzávalók:
50 dkg sertéscomb
15-20 dkg kolozsvári szalonna
1 kövér vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
majoranna bőven
5-6 nagyobb krumpli
olaj a sütéshez

A szalonnát felkockázom és kisütöm a zsírját, ebben a zsírban párolom meg a hagymákat. A húst nagyon apróra vágom, majd a szalonnás hagymához teszem. Sózom, fűszerezem, és kevés vízzel felengedve puhára főzöm a húst. Közben a megpucolt krumplit kockára vágom és kisütöm az olajban. A végén összekeverem a sült burgonyát a hússal. Káposztasalátával tálaltam.

2014. október 24., péntek

Sült túró gombóc

" A megértés legmagasabb formája, amit elérhetünk: a nevetés és az emberi együttérzés."
Richard Feynman


Hozzávalók: 
50 dkg túró
3,5 dl tejföl
4 tojás
12 dkg búzadara
1 citrom reszelt héja
8 dkg porcukor

A túrót villával összetöröm, és elkeverem a búzadarával, és két tojás sárgájával. A fehérjét habbá verem, (én tettem bele egy zacskó vanilíás cukrot, bár ezt nem írta a recept). Belereszeltem még a citrom héját. Száműztem a hűtibe kb. 1 órára. Ekkor hozzákevertem a habot, és gombócokat gyúrtam belőle.

A tejfölt elkevertem két tojással és a cukorral, majd nyakon öntöttem vele a gombócokat.

Sütöttem vagy 3/4 órát, alacsony hőfokon, nálam 4-es fokozat a gázsütőn.

Recept: Dolce Vita-tól

2014. október 13., hétfő

Baconbe csavart csirkemáj puliszkával

Nálunk minden ősszel van egy kis bográcsozás a lakótelepen. Lehet kóstolgatni is.
Sőt még versenyeznek is a főzőcskézők. Tavaly épp valami nagyon fincsit kanalaztunk a párommal, mikor kiderült, hogy amit eszünk, az lett a közönségdíjas étel.
Idén mentem körbe a bográcsok között, és kérdezgettem a szakácsokat mit főznek. Az egyik helyen kérdezem a mamókát mi készül, azt mondja lecsó, puliszkával. Mondom köszönöm, és mennék tovább, mire utánam kiabál a néni, fogalma sincs mi az a puliszka, igaz? Mondom, de, tudom, mi az, sőt még szoktam is csinálni. Na, erre nem számított. No de mi az a lecsó?!? :))))

Hozzávalók: 
50 dkg csirkemáj
20 dkg bacon, szeletek - nem a kockára vágott :)))

Rém egyszerű. A májat kisebb darabokra vágom, a szalonnát félbevágom, és minden egyes szalonnába becsomagolok egy májdarabot. Vajas papírral ( nem dobom el a vaj csomagolását, hanem a ráragadt vajat szétkenem a tepsin) kikenem a tepsit, lerakosgatom a tekercselt májakat, és jól megsütöm.

Puliszka receptje:  itt

A puliszkából virág alakú szaggatóval vágtam ki darabokat, és erre ültettem a májakat.



2014. szeptember 2., kedd

Joghurtban pácolt csirkecomb

"Semmiért ne aggódjatok, 
hanem imádságban és könyörgésben
mindenkor hálaadással
tárjátok fel kéréseiteket
Isten előtt" 
Filippi 4,6
Az idézetet Mamkánál láttam meg, és megérintett. Köszi.


Nagy kedvenc most nálunk. Mindenképpen friss csirkéből ajánlom, akár szárnya, akár combja, mert fagyasztottból nem lesz olyan puha.

Hozzávalók:
12-13 db csirkeszárny, vagy csirke alsó-felsőcomb vegyesen FRISS (nem fagyasztott)
1 nagy natúr joghurt (készült már házi joghurttal is)

2-3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál pirospaprika (aki szereti, annak chili)
színes bors

A húsokat előkészítem. Ha szárny, vagy jógaülésbe ültetem, vagy levágom a végét, és alaplevet főzök belőle. Ha az alsó-felsőcomb egyben van, akkor kettévágom, mert így jobban átjárja a pác. Besózom a húst.
Egy tálba öntöm a joghurtot, ebbe jön egy kis pirospaprika, és a foghagyma apróra vágva, vagy átnyomva fokhagymanyomón. Mi szeretjük nagyobb darabokban. Elkeverem a pácot, és a húsokat beleteszem. Megy 1-2 órára lefedve a hűtőbe.

Ezután már csak vajas papírral kikenek egy tepsit, és bele rakosgatom a húsokat, ráöntöm a maradék joghurtos pácot, és színes borsot darálok a tetejére.
1-1,5 óra alatt belül puhára, kívül ropogósra sütöm, közben kétszer megforgatom, hogy minden oldalán megpiruljon. Köretnek most burgonya krokettet választottam.

2014. július 9., szerda

Brokkolipüré téglafasírttal

"Egyik ilyen alkalommal elhagytam a várost és a visszaúton, egy helyen, ahol magasra emelkedett a vidék és láthattam balra a hosszan elnyúló tengert, hirtelen úgy éreztem, a mennyekben vagyok. A hely valójában nem változott azóta, hogy nem sokkal korábban áthaladtam rajta, csupán a látásmódom alakult át. Ez az érzés, paradox keveréke a lüktető energiának és a mélységes békének, nagyon erős és derűs volt. Míg korábban az út, a tenger, a fák, a levegő, a nap másként szóltak hozzám, most egyetlen nyelvet beszéltek, egységben. A fák érzékelték az utat, az tudatában volt a levegőnek, emez figyelt a tengerre, amely pedig mindenben osztozott a nappal. Minden elem harmónikus kapcsolatban élt a szomszédjával, minden rokonságban volt egymással. Halandóként térdeltem le, halhatatlanként álltam fel. Úgy éreztem, mintha egy kis kör középpontja volnék, amely egybeesik egy sokkal nagyobb kör középpontjával."

Yann Martel: Pi élete

Néha pár apró trükk-kel különlegessé varázsolhatunk egyszerű ételeket is.

Hozzávalók a brokkolipüréhez: 
1/2 kg burgonya
1/2 kg brokkoli (fagyasztott)
vaj
tejföl
tej


Hozzávalók a téglafasírthoz:
1/2 kg darálthús
1 szikkadt zsemle
2 tojás
vöröshagyma
fokhagyma
só, bors, majoranna

sütőzacskó
forma a sütéshez

A krumlit megpucolom, felkockázom és sós vízben megfőzöm. A brokkolit megpárolom. A két megfött zöldséget összeturmixolom egy darabka vajjal, pár evőkanál tejföllel és egy kis löttyintés tejjel. Kóstolás után még lehet sózni, borsozni.

A fasírtot a szokásos módon készítem (egy tálban jól összekeverem a darált húst a vízben puhított és kifacsart zsemlével, apróra vágott hagymákkal, tojással, és fűszerekkel), és formában sütöm sütőzacskóban.
Így szeletelve tégla formájú lesz.



2014. június 21., szombat

Harcsapaprikás túrós mácsikkal

"Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon tőrödik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek."
Micimackó

Tökéletes, különleges, ízletes, egészséges. Kár, hogy a harcsa aranyárban van. Így hát afrikai rokonával helyettesítettem. Megjárja ez is.



Anyum meglepett házi mácsiktésztával. Jó nagy adaggal. Én meg vettem a piacon mellé harcsát.

Hozzávalók: 
kb. 80 dkg harcsafilé
2 vöröshagyma
1 újhagyma
2 paprika
2 paradicsom
só, bors, pirospaprika
tejföl, liszt, víz a habaráshoz
1/2 kg túró
szalonna
csusza-vagy mácsiktészta

A hagymát megpucolom, apróra vágom, a paradicsomról lehúzom a héját, és a paprikával együtt aprítom.
Kevés olajon felteszem a hagymát párolódni, ha üveges, hozzáteszem a paprikát és a paradicsomot, fűszerezem, és felöntöm egy kevés vízzel. Amíg a zöldségek puhulnak, nagyobb darabokra szeletelem a halat. Majd 5-5 percre a lecsós alapba teszem, mindkét oldalát megsütöm. A harcsa darabokat kiszedem, és késes aprítóba öntöm a paprikást, hogy szép krémes massza legyen. Majd elkészítem a habarást, és besűrítem a mártást.
A szalonnát kis katonákra vágom és kisütöm. A zsírját félreteszem, ezzel fogom locsolgatni a kifőzött, forró mácsikot. Közben felteszek egy nagy lábosban vizet, hogy kifőzzem a tésztát, amit összekeverek a túróval.

Tálaláskor 2 szelet halat teszek a tányérra, leöntöm a paprikással, és túrós mácsikkal, tetején szalonnapörccel kínálom.

u.i.: A mácsik, kb. ujjnyi hosszú, és 1-2 cm szélesre vágott tészta, a nagymamám mindig ilyennel készítette a túrós és a darás tésztát. Imádtam.

2014. január 9., csütörtök

Medvehagymás krumplifőzelék kagyló rántással

No, ez nem egy tengeri herkentyűs csoda étel, nem kell megijedni, de hát alkalom szüli a szakácsot, vagy nem? :)

Amikor készítettem a rántást, kavargattam és a gondolataim is csak úgy kavarogtak a fejemben, egyszer csak lenézek, mit látok, hát ezt:


ugye milyen gyönyörű? :)

A recept egy korábbi gasztroangyal adásból származik, én meg gondoltam, mielőtt beköszönt a tavasz, és vele együtt az újabb medvehagyma, elhasználom a mélyhűtőben megbújó tavalyit.

Hozzávalók: 
Nettó 1 kg krumpli - a héjas a bruttó:)
1 fej vöröshagyma
1 csokor medvehagyma (nálam fagyasztott és kevesebb, kb 2 evőkanálnyi aprított)
babérlevél
Rántáshoz:
4 evőkanál olaj
2 és fél evőkanál liszt
3 evőkanál tejföl

A burgonyát meghámoztam és kockára vágtam (tavasszal újkrumplinál karikára vágom). Feltettem egy fazékban főni, annyi vizzel, ami ellepi, és hozzátettem az apróra vágott vöröshagymát, a babérlevelet, és sóztam.
Mikor félig elkészült, hozzá keverem a medvehagymát. A rántáshoz az olajat felhevítem, beleteszem a lisztet, és pöttyet barnítom, nem kell még zsemleszínűnek sem lennie, hozzájön a tejföl, jól összekeverem és felengedem kevés vízzel. A főzelékhez öntöm, majd folyamatos keverés közben még 10 percig forralom. 


2013. november 10., vasárnap

Mazsolás túrógombóc

"Az egészséges önbecsülés legfontosabb feltétele az, hogy az erősségeinket és gyengeségeinket tárgyilagosan lássuk, és egyensúlyban lévőnek találjuk. Mindenkinek mindkettőből van éppen elég."
Harriet Lerner

A receptet itt találtam, én karamell öntetet nem csináltam hozzá, attól nekem ünnepi lesz.

Hozzávalók: 
50 dkg túró
15 dkg búzadara
5 dl tej
1 evőkanál vaj
5 evőkanál cukor
1 csg vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
5 dkg mazsola (nálam ez több volt)
Forgatáshoz: 
kb. 10 dkg pirított zsemlemorzsa

A tejet felforralom a cukrokkal, beleszórom a darát és a vajjal együtt simára keverem, és egy percet még forralom. Gyakran kevergetem, hogy hamarabb hűljön, (én kitettem a konyhaablakba) és mikor már langyos, hozzáadom a mazsolát. Amikor teljesen kihűl, beleforgatom a citromhéjjal ízesített túróba. Alaposan, többször átforgatom, hogy darab dara vagy túró ne maradjon benne. 
A zsemlemorzsát lepirítom és ha kész, vizes kézzel gombócokat gyúrok és meghempergetem a morzsába. Porcukorral meghintve tálalom. Ehhez én nem igényeltem tejfölt, se más öntetet. Másnap mikróba melegítve felpuhul a dara, esetenként még egy kicsit szét is repedhet a gombóc, ízre viszont zseniális. Na jó, lehet, hogy eperlekvárral még meg lehetne bolondítani. 


Kellemes mazsolázást hozzá! :)