2015. június 5., péntek

Luca-Cica


"Gyereket akarni igen nagy elhatározás. Ilyenkor dönt úgy az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve. "

Elizabeth Stone


Egy kedves ismeretlen-ismerősnek készült ez a kis babaköszöntő, s később általa az 1. megrendelés. Ezúton is köszönöm megtisztelő bizalmát.

Ezt találtam nemrég:

"A dorombolás oldja a stresszel járó feszült idegállapotot, enyhíti a nehézlégzés tüneteit, minimalizálja a szívroham kialakulásának kockázatát, erősíti a csontokat, sőt, a koleszterinszintre és a vérnyomásra is jótékonyan hat. A doromboló macska simogatása segít az izületek ellazításában, egyes kutatások szerint pedig az Alzheimer-kóros betegeknél is javulást hoz a bundás négylábúak társasága."

Kár, hogy ez a cicus nem dorombol. :(

2015. május 19., kedd

Velencei borjúmáj

"Bár nekünk, emberi lényeknek fizikai korlátaink vannak, szellemünk szabadon bejárhatja az egész világmindenséget." 

Stephen Hawking



A hentes, akitől vettem a májat azt mondta: a borjú és a növendék állapot között volt ez a szegény pára, mikor önfeláldozásra adta a fejét.
A májnál mindig figyeljünk oda, hogy jó forró zsiradékban süssük és gyorsan, amikor beleszúrunk, és már nem ereszt vért, már jó is. Így lesz puha, ha tovább sütjük rágcsálhatjuk a cipőtalpat. :)
Egyszerű, gyors, finom, különleges.

Hozzávalók: 
bő 1/2 kg borjúmáj
4-5 nagyobb vöröshagyma
1/2 citrom leve
petrezselyem zöldje
olaj

A májból lehetőség szerint vágjuk ki az ereket, majd vékonyan szeleteljük.
A vöröshagymát nagyobb gerezdekre vágjuk, majd bő olajban süssük jó 20-30 percig, míg krémesen puha nem lesz. Kiszedhetjük egy tálba, és a maradék zsiradékon hirtelen süssük meg a májat. Tegyük vissza a hagymát, szórjuk rá a petrezselyem zöldjét, esetleg öntsük nyakon citromlével.
Kurkumás rizzsel ettük.


Recept forrása: Innét

2015. május 4., hétfő

M 90 torta

Cukrász berkekben ismert az E80-as torta (ami nem azt jelenti hogy 80 féle E adalékanyagot tartalmaz, hanem) Auguszt Elemér 80. születésnapjára készítette a családja. Nagyon különleges, és finom torta, érdemes megkóstolni.
Nálunk, tegnap töltötte be Mama a 90. életévét. Erre készült klasszikus csokitorta egy kis csavarral :).


Hozzávalók a piskótához: 
7 tojás szétválasztva
14 dkg cukor
17,5 dkg liszt
3,5 dkg holland kakaópor

Kimértem az alapanyagokat, a lisztet a kakaóval elkevertem. A tojások sárgáját 4 dkg cukorral habosra kevertem.  A maradék cukorral felvertem a tojásfehérjét, nem kell teljesen keményre, kb. 80%-osra. Habkártyával fellazítottam a tojássárgájás részt, mégpedig úgy, hogy 1 habkártyányi tojásfehérje adagot, alulról felfelé kevertem, közben forgatom a tálat, csak, mint a profik. :) Hozzájött a többi fehérje, csíkosra, márványosra elég keverni, majd beleszitálni a lisztet. Itt már gyorsan dolgoztam, ne essen össze a hab. Próbáltam egybe beleönteni a formába, és a szélére felkenni körben a habkártyával.
24 cm-es tortaformában sütöttem. Az aljára én teszek sütőpapírt.
35 perc alatt megsült először 6-os, majd a végén 4-es fokozaton. Még tűpróba előtt le lehet kapcsolni, mert amíg hűl, addig is sül. :) Beliszteztem a tetejét és megfordítottam, hogy a púpja lenyomódjon. Teljes kihűléskor veszem ki a formából.

Hozzávalók a krémhez: 
4 tojás
20 dkg étcsokoládé (60%-os Tibivel készült)
20 dkg vaj
15 dkg cukor

A szobahőmérsékletű vajat habosra keverem. A csokit vízgőz felett felolvasztom és hagyom kihűlni.
A tojásokat feltöröm (egyben, nem kell szétválasztani), és egy fém üstben, vízgőz felett a cukorral együtt kézi habverővel keverem, míg csípős nem lesz a tojás (kb. 40-50 fokos). Ekkor leveszem a gőzről, és kihűlésig gépi habverővel keverem. Ekkor adom hozzá a vajat és a csokit. Szép, fényes krém lesz, szépen sűrűsödik, amíg keverem. Ha nem azonnal használom fel a krémet, lehet hűteni, és felhasználás előtt mindig át kell keverni robotgéppel.
Cérnával 3 emeletet vágtam. betöltöttem, A tetejét megkentem alma-sárgadinnye lekvárral és arra kentem a csokikrémet (a bizonyos csavar ez volt) majd, marcipán rózsákkal és csokidrazséval díszítettem.



Boldog születésnapot Mama! <3

2015. április 26., vasárnap

Ropogósra sült kárász tojássalátával

Igyekszem odafigyelni a táplálkozásunkra, legyen minden héten főzelék, (ezt a legkönnyebb betartani, mert szeretjük), legyen tészta, legyen húsétel, legyen hal.
Halat sokkal gyakrabban ennék, ha nem lenne ilyen drága. Így most egy olcsóbb halat választottam. Konyhakész kárász, csak beirdalni kellett, mosni és a szemét kivenni. brrrr....
Paprikáslisztbe forgattam és kisütöttem.  A kis szálkák összesültek, de azért csak óvatosan!
Mellé majonézes tojássaláta, medvehagymával. Pazar!


2015. április 24., péntek

Medvehagymás kocka

"Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba - az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem." 

Robert Fulghum


Hozzávalók: 
60 dkg liszt
2,5 dkg friss élesztő
kevés cukor
2,5 dl tej
3 teáskanál só
1 tojás sárgája
10 dkg zsír / vaj

1 tubus sajt
1 marék medvehagyma

A lisztet egy nagyobb kelesztőtálba szitáltam, egy kis lábosban meglangyosítottam a tejet, beleszórtam egy kevés cukrot, és az élesztőt belemorzsoltam. A liszt mélyedésébe ütöttem bele a tojás sárgáját, a tál szélén körbe sóztam, elmorzsoltam a zsírt és amikor az élesztő feljött a tojás mellé öntöttem a mélyedésbe. Összegyúrtam, duplájára kelesztettem. Míg kelt egy csokor medvehagymát felaprítottam és kikevertem egy tömlős sajttal (natúr). A tésztát kisodortam, megkentem a medvehagymás krémmel, és hajtogattam. Lenyomtam, majd kockákra vágtam. Nagy gáztepsiben megsütöttem.

Lehet még extrákkal felszerelni, pl. sajtot, szezámmagot szórni a tetejére.

2015. április 12., vasárnap

Okosodó totyogó

Az én kis Mandulám abba a korba ért, amikor már a finom-motoros készségeit lehet fejleszteni.

Két saját készítésű játékot gyártottam.

Az első egy szalaghúzogatós játék, ami egyenlőre nem aratott nagy sikert... :) Bízom benne, hogy később, elül vele, és felfedezi az érdekességeit, amíg anya főz, vagy vasal.

Egy forró csokis doboz volt a kiinduló pont: 



Apa kilyukasztotta pár helyen, anya pedig bevonta csajos csomagolópapírral.


Persze fotózás után még igazgattam a papíron, ne legyen ilyen hullámos. 

Aztán ismét lyukasztás, majd a különböző anyagú, vastagságú, színű szalagok átfűzése, ééés indulhat a játék! 



Biztos nagy felfedezés lesz, hogy tűnik el a szalag egyik oldalon, amikor meghúzza a másikat... :)

A másik játék már bevetésen is volt. Ez egy kezdetleges persely, bele kell találni a lyukba, mégpedig úgy, hogy a tallérok beleessenek. Amikor egyet beledob, megtapsolja magát. :)



Egy táp-dobozra húztam egy kinőtt farmer szárát :), mivel fenn csak simán elvágtam az anyagot, és bomlani kezdett, körberagasztottam csipkével, csak a romantika kedvéért. A fedő tetejére a postaláda-nyílást apa vágta bele. A tallérok pedig bébiételes kupakok némi színes kartonnak díszítve.

Az ötleteket itt találtam.

2015. április 11., szombat

Apa

Költészet napjára apának: 

Aranyosi Ervin: Apának lenni

Hogyan is kellene apának lenni, 
néhány kis "porontyot" felnevelni? 
Megtanítani szépre és jóra, 
becsületre és szép, igaz szóra.

Fiúnak mutatni a példaképet
és erőt adni, mit elvár az élet.
S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa, 
milyen legyen majd az Ő választása.
hogy később a méltó párjára leljen
s benne milyen értékekre figyeljen.

Hogyan is kellene apának lenni?
Anyát szépen és hűen szeretni.
Tenyéren hordani a kis családot, 
megadva nekik az egész világot.

Biztatni azt, aki már belefáradt, 
-együtt építeni a homokvárat.
Szépséges terveket, álmokat szőni
s látni a gyermeket lassan felnőni.
S bármi is történik mellette állni
s ha eljön a napja nagypapává válni.

Hogyan is kellene apának lenni? 
Igazi receptet még nem írt senki.
Egyetlen módon igazol az élet:
az, kiknek apja vagy, mind szeret téged...



2015. április 4., szombat

Húsvéti fatörzs


Hozzávalók: 
6 db tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
4 evőkanál lefőzőtt kávé
1 evőkanál kakaó
1 tasak sütőpor

A fenti hozzávalókból a nagy gáztepsibe egy piskótát sütünk. Konyharuhán vagy sütőpapíron feltekerjük még melegen.

2 dl tejet 1 evőkanál liszttel kikeverjük, felfőzzük. Ha kihűlt 15 dkg vajat, 10 dkg darált diót (rumaaromával és vaníliás cukorral ízesítve) és 20 dkg cukrot keverünk bele, majd a kész masszával betöltjük a kitekert piskótát és a maradék krémmel lekenjük a tetejét. 

A sütit anyum készítette, a húsvéti díszitést követtem el én.

Hozzávalók a díszítéshez:
zöld színű marcipán (én natúr marcipánt színeztem mandula aromával)
tojásdrazsé

Fokhagymakinyomón átnyomva a marcipán "fűvé" lényegül át. Ebbe ültetjük bele a kis tojáskákat.




2015. április 3., péntek

Áldás

"Legyen az Úr előtted, hogy mutassa mindig a helyes utat.
Legyen melletted, hogy ölelő karjaival megvédjen.
Legyen mögötted, hogy alattomos támadásoktól óvjon.
Legyen alattad, hogy a csapdákból kimentsen.
Legyen benned, hogy vigasztaljon szomorúságodban.
Legyen körülötted, hogy minden bántalmat felfogjon.
Legyen fölötted, szüntelen áldásával.

Így áldjon meg téged a mindenható irgalmas Isten: az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. Ámen"

2015. március 17., kedd

Sült szalonnás, lucernacsírás szendó

"Ne félj a csendtől. Minden fontos dolog a csendben történik. Csendben sarjadnak a növények, csendben fejlődik a magzat, csendben cikáznak a gondolatok, csendben borít el a szerelem."

Elkezdtem csíráztatni magokat. A retekcsíra már elfogyott, most a lucernacsíra elfogyasztása jön soron. Kísütöttem egy kis maréknyi bacont, egy két darabka vajat tettem a barna kenyérre, (mondhatnátok zsír zsír hátán, de én így szeretem, és semmi baj a koleszterinemmel :), jó dolog, ha olvadozik a vaj és felette ropog a szalonna), és ráhalmoztam egy pár csipetnyi csírát. Mmmm...
Jó étvágyat Nekem!

Lucerna csíra (7 nap elteltével fogyasztható): 
Nagyon sok vitamint tartalmaz (A, B1, B2, C, D, E, H, K), ásványi anyagokat (kén, kálcium, foszfor, vas, magnézium, kálium, cink, nátrium, mangán, bór), serkenti az emésztést, Az összes vizsgált növény közül a legteljesebb és legtáplálóbb fajta. Mérgeket semlegesít és kihajt. Növeli a szervezet betegségekkel szembeni ellenállóképességét, pl. véd az izületi gyulladással szemben. Segít megelőzni a kifáradást, a szervezet kimerülését. Megelőzhető vele komoly érszűkület, csökkenti a vércukorszintet, Serkenti  a tejtermelődést szoptatós anyáknál. Érdemes fogyasztani csontritkulás megelőzésére, a sort még folytathatnánk, idegrendszeri problémák, asztma, hajhullás, esetén is bevethetjük. 


2015. március 4., szerda

Sütőtök krémleves

Barátnőmnél ettem, ízlett, így én is megfőztem a magamét.

Hozzávalók: 
1 darab sütőtök (nem mértem)
1 szál sárgarépa
1 közepes krumpli
gyömbér (kb. hüvelykujj körömnyi)
só bors, kakukkfű, szerecsendió
1 közepes vöröshagyma
kevés olaj
2 dl tej
2 evőkanál kukoricakeményítő

Tálaláshoz:
szalonna kockák sütve
szárított zeller levél
tökmagolaj

Megpucolom és karikákra, kockákra vágom a zöldségeket. Az olajat hevítem, megfuttatom rajta az apróra vágott vöröshagymát. Erre dobom a répa karikákat, amikor sárgul az olaj, akkor jön rá a sütőtök -  és a krumpli kockák. Felöntöm vízzel, és fűszerezem. Amikor puhára főztem a zöldségeket botmixerrel pépesítem, majd egy kevés tejjel csomómentesre keverem a keményítőt, és behabarom vele a levest. Kisült szalonnával tálalom, megszórom zeller levéllel, és meglocsolom tökmagolajjal.


2015. március 3., kedd

Felhívás anyák részére!

Vettem még karácsony előtt egy tömb marcipánt, azzal a nemes szándékkal, hogy karácsonyi csillagokká léptetem elő őket némi egyéb alapanyag hozzáadásával és hőkezeléssel.
A karácsony kissé zaklatott lett tavaly, mivel anyum a "nagy H betűs intézmény" vendégszeretetét élvezte pár napig. Szerencsére a betegség-felhők elvonultak hamar, bár egy kisebb vihart okoztak a családtagok lelkivilágában.
Gondolván közeledik a húsvét, megnézem a szavatossági idejét ennek a csemegének, hátha csillagok helyett marcipán - nyuszivá minősülnek.
A lejárati dátum rendben volt. Csakhogy! Én balga, megnéztem az összetevőket is. Hát amit ott láttam, nem hittem a szememnek! :)))


Kedveseim, anya-társak, messzire kerüljétek el a marcipán-gyárakat, feldolgozó üzemeket, ne kerüljetek bele a marcipán masszába. Tudom, egy igazi cukrásznak ez nemes halál lenne, de azért talán mégsem... :D :D
További szép, mosolygós napot kívánok!

2015. március 1., vasárnap

Kapros káposztasaláta

"Mert hát megeshet, hogy az éj kellős közepén
betoppan hozzám Jézus Krisztus. Vagy első
unokaöccse. Esetleg édesanyja húga, 
vagy édesapja. 
Avagy egy bőrig ázott hegyi pásztor, 
akire ráesteledett. Kell hát ez a tartalék 
fekhely otthonomban.
Bérleti díját egy életre előre kifizette nékem
maga az Isten:
Belém ültetett egy fehér tulipánt - 
a szeretetet." 

Nagyon finom káposztasaláta receptet találtam ezen az oldalon.

A káposztát legyalultam, és a következő öntetben állt egy órácskát: 
kevés víz
fele annyi ecet 10%-os
só, cukor

Majd kaporral megszórtam és tartár mártással öntöttem le. Egyik nap rántott busa patkóval másnap pipi ropogóssal ettem.


2015. február 28., szombat

Gyerekszáj - füzet hímzéssel

A legjobb barátnőmnek ikrei vannak. Egy fiúcska és egy leány. Neki készült ez a hímzés, ami egy kis "megérdekesezéssel" egy füzet borítója lett. Ebbe a füzetbe lehet jegyzetelni, milyen kedves, helyenként mókás dolgokat mondanak a csöppségek.
pl.: (Ezt egy másik barátnőm fia mondta)
-Annyit kell öltözni, vetkőzni, a farsangkor vállfa leszek.


Természetesen levehető a borító, ha esetleg tele lesz a füzet, lehet cserélni.

Minta: Innét



2015. február 26., csütörtök

Klasszikusok - Spenót



Ezzel a klasszikussal indítanék, szerintem vicces. :)))

Én gyerekként nem szerettem, most felnőttként megeszem.

Hozzávalók: 
spenót (nálam mélyhűtött egy doboznyi)
1/2 l tej
2 evőkanál kukoricakeményítő 
3 gerezd fokhagyma
kifli, vagy zsemle, vagy kenyér, lényeg hogy szikkadt legyen
só,

A spenót tömböt feltettem egy lábosban, miközben melegedett a lábos felolvadt a spenót. Nyomtam bele 3 gerezd fokhagymát, felöntöttem egy kevés vízzel, majd tejbe áztattam maradék kiflit és kenyeret. Amikor már összeforrt a zöldség, megsóztam és a tejbe áztatott kenyérfélével felöntöttem. Egy kevés tejet kikevertem még a kukoricakeményítővel és ezt is a főzelékhez öntöttem. Botmixerrel egyneműsítettem. Kóstoltam, kell-e még bele só. Majd jól összerottyantottam. Kb. fél óra és kész. Tükörtojással, főtt krumplival és kenyérrel tálaltam.




2015. február 25., szerda

Este

Móra Ferenc: Este

Este van, este van, 
édesapa fáradt - 
aranyhajú lányom, 
te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd
puhára a vánkost, 
ágyam szélire is
te ülj ide mármost.

Homlokomon a bú
nagyon elborongott, 
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.

Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe,
nevess éjszakára
csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajasbabának:

"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya..."

Zuhanni kell...

Az új kedvenc: 


2015. február 24., kedd

Klasszikusok - Aranygaluska

Ma kerestek telefonon, valami zrt, portfólió befektetést akart volna eladni. 
A válaszom: 
Köszönöm szépen, én tavaly az összes megtakarított pénzem befektettem egy tündéri kisbabába.
Igaz, hogy már nincs semmi megtakarított pénzem, mégis ez volt életem legjobb befektetése.

Amúgy elég gusztustalannak tartom, hogy a babacsomagot csak akkor lehet átvenni, ha a kedves anyuka aláírja, hogy az adatait felhasználják reklámcélra. Talán innét volt meg a telefonszámom is.


Hozzávalók: 
40 dkg liszt
2,5 dl tej
2 dkg friss élesztő
2 evőkanál cukor
2 tojás sárgája
5 dkg olvasztott vaj
csipet só
1 citrom reszelt héja

5 dkg olvasztott vaj
10 dkg őrölt dió
kevés porcukor

vanília sodó

A lisztet érdemes átszitálni, hogy jó levegős maradjon a tészta. A tejet meglangyosítottam egy kevés cukorral és belemorzsoltam az élesztőt. A tojásokat már jó előre elővettem a hűtiből, mivel a kelt tészta lelke, hogy minden hozzávaló szobahőmérsékletű legyen. A vajat megolvasztottam.
Ekkor a lisztbe szórtam egy kis sót, mellé a két tojás, az olvasztott vaj, citromhéj és beleöntöttem a már felpuffadt élesztős tejet. Robotgép dagasztókarjával dagasztottam, és kelesztettem 45 percet.
Közben olvasztottam még egy kis vajat. A diót megőröltem és kis cukorral ízesítettem. Előkészítettem a cseréptálamat (légli kerámia) és téptem egy darabot a tésztából, golyóvá formáztam, először a vajba, majd a dióba forgattam és lerakosgattam a tálba, míg minden tészta el nem fogyott. Nem kell túl szorosan rakni. 35 perc alatt a 6-os fokozaton sütve kész is lett. Illatozott rendesen.

Vanília sodóval tálaltam.

2015. február 5., csütörtök

party falatok



Hozzávalók:
korpás keksz
camambert sajt
alma
petrezselyem

A kekszekre tegyünk egy-egy cikk almát, sajtot, és díszítsük petrezselyemmel. Ennyi!

Még egy cukiság, Kicsi Lány kapott az unokabátyjától csajos karkötőt: 


2015. február 1., vasárnap

Kolbászpépes sajt tekercs

A tegnapi szülinapi buli előételeként debütált ez a finomság.
A termelői piacon megbeszéltem a hentessel, hogy hoz nekem füstölt kolbászhúst kétszer darálva. Így pép lett, és még egy kevés vajjal tökéletesen kenhető állagú.

Hozzávalók, minden kb. (nem mértem): 
30 dkg  füstölt kolbászpép
5 dkg olvadt vaj
30-40 dkg edami sajt

A sajtot a V-reszelőn nagyjából egyforma vastagságú szeletekre vágtam. Sütőpapíros tepsire rakosgattam, hogy a széleinél kissé fedjék egymást. Kb. 6-8 percre betettem a sütőbe, hogy eggyé olvadjon. Pár percet hagytam hűlni, és rákentem a vajjal elkevert kolbászpépet. majd a sütőpapír segítségével óvatosan és szorosan próbáltam feltekerni. Hűvös helyen kihűtöttem. Ferdén szelve, olívabogyóval tálaltam.


A sok cukiság közül az egyik: 
<3

Ha marad a kolbászpépből, kenyérre kenve tökéletes reggeli vagy vacsora válik belőle.