2012. január 29., vasárnap

A nagyhal megeszi a kishalat

Ez egy közgazdasági kifejezés, nem is nagyon illik ide. (azért mégis, csak ki kell várni a végét) Végig gondoltátok már, mikor a nagy bankvezér beleharap a kis lakáshiteles alaposan lefogyott hátsó fertályába? Persze ez nem fog megtörténni, hiszen mindenki idő előtt visszafizeti a hitelét, tanul belőle (hiszen megfizette jó alaposan a tanulópénzt), soha többet nem vesz fel hitelt, és a nagy bankvezér bezárhatja a "bótot" mindörökre. Ámen.
Kell, hogy érezzem néha: nem én vagyok a kishal. Ezért aztán elküldtem kedvenc főnökömet apróhalért. (micsoda csavar) Amit meg is hozott nekem. Metroban kapható, fagyasztott, kilós kiszerelésben. Így aztán a kishal megeszi az apróhalat.
A recept innét származik, én zöldsalátával ettem.

Hozzávalók:
apróhal (csak magamnak készült, kb. 1,5-2 maroknyi)
liszt (kb. fél maroknyi)

olaj a sütéshez
citrom


A halak fejét levágtam, nem szükséges, de ne nézzem már vissza az étel a tányérból. Ez a rész eléggé megviselt, megköszöntem nekik, hogy feláldozták magukat egy jótét lélek élelmezésére. Aztán egy zacskóba tettem egy kevés lisztet és abba pedig a halakat, a zacskó száját jól befogtam majd az egészet megráztam, hogy az aprókákat mindenhol érje a liszt. Majd a zacskóból kiszedve forró olajban jó ropogósra sütöttem. Fedő kell rá, mert köpköd az olaj és jó erős halszag lesz a konyhában. Utólag sóztam, meglocsoltam egy negyed citrom levével és salátával ettem, amit előzőleg (ahogy kolléganőm mondaná) megérdekeseztem egy kevés kockára vágott vajretekkel.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! :) A következő bejegyzésem nekem is halas lesz. Ezt a sült apróhalat nagyon szeretem. CSak ritkán jutok hozz, itt nincs metro sajna, ezért a halkínálat hogy úgymondjam: szupergyér.

    VálaszTörlés
  2. nálunk meg az a gond, hogy csak kocsival megközelíthető a metro, így mindig valakit megkérek ha arra jár...

    VálaszTörlés
  3. A bankvezérnek beletörik a foga a lakáshiteles csontos fertályába...A mese így is végződhetne:))

    Nekem is sütnöm kell!Imádom:))

    VálaszTörlés
  4. Te ihletted! Ezúton is köszönöm, gyerekkori hajós emlékeket idézett.

    VálaszTörlés