2011. március 28., hétfő

brokkolikrémleves levesgyönggyel

"Vannak olyan hegyek, amelyeken át kell kelni, különben véget ér az út."

A brokkoli számos tápanyagot hordoz, ráadásul a többi káposztafélénél könnyeben emészthető formában. 100 g főtt brokkoli 20-30 kcal, illetve 90-120 kj energiát hordoz. Zsírtartalma mindössze 0,2 g, emészthető szénhidrátja 2 g, fehérjéje 2- 3 g. Ásványi anyagai között a legfontosabb a kálium, a kalcium, a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor.
Kutatások bizonyítják, hogy a brokkolinak  a többi káposztafélével együtt jelentős szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megakadályozó étrendben. A benne lévő anyagok képesek megelőzni, megállítani, illetve akár visszafordítani a daganatok kialakulását.

Egészségünk érdekében, meg persze mert finom, én így készítem belőle a levest:

1 brokkoli rózsáira szedve, és alaposan megmosva.
1 kisebb mogyoróhagyma (enyhébb, mint a vöröshagyma)
1 marhahúsleves kocka (helyettesíthető vega-mix-el és sóval)
olaj
tej

A hagymát kevés olajon megpárolom, beleszórom a brokkoli rózsákat és felengedem annyi vízzel, ami ellepi, beledobom a leveskockát, és megfőzöm.
Botmixerrel simává, tejjel pedig krémes állagúvá varázsolom :-)
Levesbetétnek: pirítós, levesgyöngy, reszelt sajt, megsütött szalonna-kockák, pirított mandula vagy bármi, amit szeretünk...nyammm





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése