2014. november 29., szombat

Kávé likőr

"Alázat, szerénység és lelki béke. Ez az út Jézus Krisztushoz, de legfőbb út a szeretet. Alázat a mindennapokban, szeretet minden által ami Isteni, és szerénység mindenekhez és mindenkihez."

Idézet a Jézus Krisztus tanításai című könyvből



Hozzávalók: 
10 dkg őrölt kávé
2 dl +1,5 dl víz
40 dkg cukor
vaníliarúd (nekem ennek hiányában vaníliás cukor)
4 dl vodka (én csak 3 dl-t tettem bele, hogy én is tudjak belőle inni, nem szeretem a túl erős italokat)

Sajnos nem emlékszem kinél láttam a receptet, már korábban kiírtam egy kis füzetembe, hogy meglegyen. Szóval ha valaki felismeri a receptjét, írjon rám, hogy tudjam linkelni az oldalát.

A 2 dl vizet a kávéval együtt felteszem a tűzre, forrásnál átkeverem és még háromszor felforralom, majd félreteszem. Elkészítem a cukorszirupot. A maradék vizet felteszem a tűzre a cukrokkal. Közepes lángon kb. negyed óra alatt elkészül a szirup. Ezt a kávéhoz öntöm és jól összekeverem a kettőt. Ekkor mentem el a babámmal sétálni. Lényeg, hogy hagytam kihűlni a keveréket. A sétáról visszajövet hozzáöntöttem az alkoholt, és üvegekbe töltöttem. 2 nap érlelés következik a konyhaszekrényen.
Ezután pelenkán átszűrtem. Más sűrűbb szövésű anyag is megfelel, ki mit használ.
Ekkor kóstolni már lehet, ha valaki igényli még lehet bele tölteni plusz alkoholt. Jól zárodó üvegben hűtőben tárolom a továbbiakban, Felhasználás előtt érdemes felrázni.  Nekem kb. 7 dl jött ki ebből az adagból.
Tapasztalat: Nagyon kávés, nagyon finom, igazi női ital. Nem tudom megéri-e a karácsonyt? :))

3 megjegyzés:

  1. Ó,ez nagyon jól hangzik!!!

    A kislány minta a xszemes, nekem sincsen meg sajnos.:(

    VálaszTörlés
  2. Írnál emailt nekem a kékcinkére? nem találom a te címedet.:)

    VálaszTörlés
  3. Finom is. Majd ha valamelyikünknek meglesz átdobjuk a másiknak.

    Írtam. :)

    VálaszTörlés