2012. március 6., kedd

Ubu Titka 9.

9.

Mira reggel kitalálta beugrik az anyjához, és elhívja egy kicsit vásárolgatni. Mostanában úgyis annyit dolgozott az anyja, ráfér egy kis pihenés. A kicsit elvitte a játszóházba, majd felkanyarodott szülei házához. Csengetésére nem jött válasz. Gondolta megint sokáig fenn volt ezért biztos, hogy anyját még az ágyban találja. Kikereste táskájából a kulcsait, benyitott, halkan lepakolt egyből meglátta a félig nyitott hálóajtóban anyját, ahogy jóízűen alszik. Felrakta a teavizet a konyhában, készített pirítósokat, majd halkan bement a hálóba, hogy felébressze anyját. Elmosolyodott, amint meglátta, hogy anyja a régi digi-tükörrel a kezében szundított el. Amikor kivette a kezéből, akkor érezte meg, és értette meg mi történt. Az anyja keze jéghideg volt. Apja után ment.

1 évvel később

Mira Long egy elegáns irodában ült melynek ajtaján, az eddig ismert bolygók-tanácsának vezetője felirat díszelgett. Anyja jegyzeteit vitte el.
A vezető előtt egy kivonat feküdt, mely a lényegét tartalmazta anyja munkájának. Csendesen megkérdezte Mirát:
-Mit gondol erről asszonyom?
Az anyám mindent pontosan dokumentált, kivéve a saját esetét. Azt gondolom, neki valami olyasmit mutatott az Ubu, amire hazajövet is emlékezhetett. Szerintem, sőt biztos vagyok benne, hogy apával lehetett kapcsolatos. Így könnyebben feldolgozhatta a halálát.
-Igen, igaza lehet. Ez az anyag a maga nemében rendkívüli. Mégis titokban kell maradnia, gondolom nem kell a miérteket felsorolnom. Mindazonáltal a kérését nem tagadhatom meg.
-Köszönöm Uram.
Mira hazamenet csak odaszólt az űrszolgálatnak, hogy vegyék fel a csomagjait. A vezetőtől kapott jeggyel elfoglalta helyét az Ubu-i járaton.  

Vége

3 megjegyzés:

  1. Kicsit szomorkásra sikerült a vége...
    Köszönöm az olvasnivalót. :)

    VálaszTörlés
  2. Szívesen. Hát ez az élet rendje. A beszélgetések Istennel kötetben, Isten azt mondja mindent tudunk, csak emlékezni kell rá. Ez az emlék-bolygó egyfajta mankó a jövőben, az akkori gondokra, bajokra. Megálmodtam, éreztem a késztetést, hogy megírjam, közzétettem, itt van. Küldetés befejezve. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így igaz. Keleten is ezt mondják. A megvilágosodás nem más, mint emlékezés. Valódi, isteni önmagunkra. Az út pedig nem más, mint letisztulás, kitisztulás, hogy megláthassuk azt, ami sosem volt rejtve. :)
      Szeretem azt a könyvet, szerintem az egyik legjobb, amit a new age kitermelt. Hiteles.

      A termetés valójában fordítva történik, igen. Nem a múlt teremti a jelet, hanem a jövő. Érdekes dolog az idő. :)
      Akkor kedves Kapitány, újabb kalandra fel! :)

      Törlés