Dave Chameides kaliforniai ökológus 2008. január 1-én nagy elhatározásra jutott: a család csak annyi hulladékot "termel", hogy egész évben ne legyen szükség kukájának ürítésére. Az események alalkulását "365 Days Of Trash" című blogjában rögzítette. Célját elérte. Kis pincéje az év végén sincs csordultig tele szeméttel, ellentétben azzal, amit jósoltak neki. A Chameides-család (a családfő, a feleség és két gyermek) hulladéka kb. 15 kilogrammot tesz ki. Kétszázszor kevesebbet, mint egy átlag amerikaié.
Los Angeles-i házában, néhány utcányira Hollywoodtól, a 39 éves operatőr blogjában rögzítette környezetvédő erőfeszítéseinek krónikáját. A hulladékot fajtái szerint szétválogatta és különböző módon kezelte. "Ha amerikai szokásnak hódolnék, pincém ma tele lenne műanyag palackokkal" - mondja. Ám ők csak csapvizet isznak. A legnagyobb szemétszaporítók a csomagolások, de neki ezt is sikerült a minimálisra csökkentenie.
A főzéshez szükséges alapanyagokat edénybe, kimérve vásárolja. Az ajándékokat, még a karácsonyiakat is, szintén ajándékruhába csomagolja, így a gyerekek tulajdonképpen dupla ajándékot kapnak, ami nagyon tetszik nekik, ő pedig nem fizet kétszer a különböző dobozokért: egyszer, amikor megvásárolja, és másodszor, amikor szemétdíj ellenében megszabadul tőlük.
A szerves hulladékokat, mint például a gyümölcshéjakat, egy műanyagdobozban gilisztákkal komposztáltatja. Így lényegében csak mérgező hulladékok gyűlnek, ilyenek az égők, az elemek, az autó olajszűrője, az elhasznált merevlemezek. Házának egy részét napelemek látják el energiával, kocsija használt étolajjal működik. Chameides esküszik, hogy nem áldozza fel életminőségét; frissebb termékeket fogyasztanak, pénzt takarítanak meg, nem élnek barlangi ember módjára, mint ahogy egyesek hiszik.
2008. évi hulladékuk 2009 januárjában sem kerül a szemétgyűjtőbe, hanem kiállítják Hartfordban (Connecticut), a szemétmúzeumban, ahol azt láthatják az érdeklődők, hogyan fejlődött a hulladékkezelés története.
Dr. Nádai Béláné a Kukadiéta verseny hetvenes éveiben járó győztese. XII. kerületi otthonában arról beszélgettünk, hogyan éli mindennapjait.
Már első kérdésem komoly gondot okozott Brigitta néninek – nem tudta megmondani, hogy mióta él környezettudatos életet. Sőt, nem is igazán értette a kérdést, hiszen amióta az eszét tudja, takarékoskodik az erőforrásokkal, nem dob ki semmi hasznos holmit.
Aki még emlékszik a "szükségre"
Nem a mostanság felkapott környezetvédelem az, ami őt erre készteti, így nőtt fel, ezt hozta otthonról. Vérében van a takarékosság, ami számára nem önmegtartóztatást jelent, hanem egyszerűen ismeri saját szükségleteit és az elég fogalmát. Budapesten nőtt fel, és szinte semmit nem dobtak ki a családban - amire már nem volt szükség, azt elcserélték az ismerősök között. Spórolni is kellett mindennel, nem volt ilyen „tejjel-mézzel folyó Kánaán” mint most. Tudatossá a környezeti katasztrófákról olvasott hírek tették, ma már a minimálisan keletkező hulladékmennyiséget is szelektálja. A papírt a lánya beviszi az irodájába, ahonnan üzemileg továbbítják a hulladékkezelőhöz, a biológiailag lebomló anyag pedig megy a komposztba. Ásványvizes palack nem sok keletkezik, általában teát iszik a család, de nem vetik meg a budapesti vizet sem.
Brigitta néninek máig idegen az a mai „szokás”, hogy az emberek kenyeret vagy más élelmiszert dobnak a szemétbe. Ő még a karfiol, karalábé levelét is felhasználja, elmondása szerint ugyanis nagyon jól passzol a mindentbele leveshez. Az esetlegesen keletkező maradékokat, csontokat pedig a lánya lefagyasztva juttatja el kecskeméti ismerőseinek, ahol három kutya leli benne örömét.
Általában a lánya vásárol be az idősödő hölgynek, de ha teheti, inkább elmegy a Fehérvári úti piacra. Még ha drágábbak is a termékek, neki többet ér a kofákkal való közvetlen kapcsolat; mindig tudja, mikor lesznek szép, friss csirkecombok. Tojást és felvágottat is a piacon vásárol. Szereti látni, ha ott előtte vágják fel a húst, nem kedveli az agyonfóliázott, több hetes termékeket. Ezzel nem csak csomagolóanyagot takarít meg (mindig visszaviszi a tojástartót is a kofáknak), hanem a kistermelőket is támogatja.
Már évek óta mosódióval mos és a mosógépet is csak akkor indítja el, ha teljesen megtelt. Minden megmaradt vizet a növények locsolására használja, Brigitta néni lánya ugyanis környezetmérnök és talán szakmai ártalomból, de nagyon ügyel a víztakarékosságra.
Másnak kincs, ami neki felesleges
Brigitta néni egyfajta „jótékonysági központot” üzemeltet. Összegyűjti az általa és ismerősei által kinőtt, vagy már túl nagy ruhákat, konyhai eszközöket, párnákat és elküldi határon túli ismerőseinek, akik nagyon rossz körülmények között élnek és minden darab nagy segítség a számukra. Természetesen azért Brigitta néni sem jár évekig ugyanabban a ruhában, amit megun, elcseréli barátnői között. Ilyen cserék alkalmával már többször volt szerencséje igazán „márkás” ruhákhoz is, amik felelevenítették benne a 30 évvel ezelőtti ócska nejlonból készült munkaköpenyek emlékét.
Ugyanígy könyveket sem dob a szemétbe, hiszen azokat értéknek tekinti. Helyszűke miatt azonban kénytelen megválni némelyiktől, ezért aztán, kis csomagokban viszi a könyveket a Regnum Marianumba és a katolikus egyháznak, míg az ifjúsági regényeket a barátnői unokáinak osztogatja el.
Javítsunk!
A javítgatásoktól sem viszolyog, sőt sajnálja, hogy egyre több mesterember kényszerül a bolt bezárására. Cipőt, ollót, kést, esernyőt mind javíttat. A konyhában is egy helyrehozott 27 éves gáztűzhely áll, de a mosógép sem sokkal fiatalabb. Azért sem cseréli ki őket, mert tapasztalata szerint a ma gyártott termékek a régiek élettartamának tizedét se közelítik meg.
Brigitta néninél semmi nem vész kárba: nemrég egy régi, ajándékba kapott bőrmellényből egy belvárosi kisiparossal táskát csináltatott magának. Ezt az ötletet rögtön magamévá is tettem, ami jelentősen megnövelte az édesanyám elszakadt bőrkabátjában rejlő potenciált.
Brigitta néni megmutatta a társasház hátsó kertjében lévő, férje készítette komposztládát is, ahonnan a felgyülemlett föld az udvarra kerül, javítva a sittből és kőből álló pocsék talajt. A társasház egész kertjét Nádaiék és egy szomszédasszony gondozza, ők készítettek a madaraknak itatót is, ami szárnyasok sokaságát vonzza oda.
Úgy tűnt, Nádai Bélánénak egyáltalán nem hiányzik életéből a fogyasztás. Arra költ, amire szükséges, örömét inkább lányában és férjében leli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése