2015. január 20., kedd

Diós-cseresznyés rétes-hirtelen felindulásból elkövetve

Főzelékes nap volt. Igyekszem minden héten enni főzeléket, vagy mártást, nagy általánosságban sikerül is. Mellé jól jött a rétes. Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett édesség lett, ugyanis igyekeztem megszabadulni a maradékoktól.
Kaptam még nyáron egy doboz cserkót a barátnőmtől, (sok helyet foglalt a mélyhütiben) volt akciós réteslapom, tejföl amúgy is kellett a sóskamártáshoz, egy kis maradék darált dió is hánykolódott már egy ideje a szekrény tetején, idő kérdése volt, mikor táncol le és borít be mindent dióval. :)))

Hozzávalók:
9 lap réteslap
1 kis doboz tejföl
1 dl olaj
1/2 kg cseresznye
3 marék darált dió
3 marék cukor
3 marék búzadara
opcionális: porcukor a tetejére

Mindent előkészítek, fontos!, mert aztán gyorsan kell dolgozni. A tejfölt és az olajat jól elkeverem egy tálkában, kikészítem a cukrot, búzadarát, diót, a tepsibe sütőpapírt teszek.
Az első réteslapot kiterítem egy konyharuhára. Megkenem vékonyan a tejföl-olaj kombóval, ráterítem a következő lapot, megkenem újra, majd jön rá a harmadik lap. (Lehet két lappal is, ha több a töltelék). A harmadik lapot is megkenem majd szórok rá 1 marék búzadarát, 1 marék cukrot és 1 marék diót (igyekszem a teljes lapot beterítve szórni). A cseresznyét elrendezgetem egy csíkban, és feltekerem a réteslapot. Azonnal tepsibe teszem. Óvatosan, ne szakadjon, repedjen. Én magozott gyümit kaptam, nyilván ennek hiányában egy kis plusz meló még a magtalanítás. :)
Ugyanígy járok el a másik két lappal. Ekkor, a maradék tejföl-olaj keverékkel jól megkenegetem a rétesrudak tetejét és oldalát. Készre sütöm. Hamm, bekapom! :)


Én nem tekergettem, csak simán rúdban sütöttem.


Egy cseppet resre sült, mert közben Kókuszkát ebédeltettem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése