2014. július 23., szerda

Bordó macska esete a vanília-szalaggal

"Isteni tudatosság szavai: erkölcsi rajongás, emelkedettség, lelkesedés, az öröm tartós érzése, az erkölcsi érzék felfokozottsága, mely fontosabbnak tűnik, mint a dolgok intellektuális megértése, a világegyetem körülrajzolása erkölcsi, nem pedig intellektuális vonalakkal, ráébredés, hogy a lét alapelve az, amit szeretetnek nevezünk, s ami nem világosan, nem tisztán, nem azonnal, de azért elkerülhetetlenül mutatkozik meg."

Idézet a "Pi élete" című könyvből


Cicás barátnőmnek (három gyönyörűség él velük, egyik nyájasabb, mint a másik) készült ez a francia dizájner által tervezett minta. A szalag színén sokat gondolkoztam, mert pont ilyen bordó szalagom is van, de az már kicsit tömény lett volna. Így lett a vanília a befutó. Már fel is került a falra:


 Élvezet volt hímezni, majd valamikor színváltós cérnával is elkészíteném.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése