2013. szeptember 8., vasárnap

Dobverők Sült Szilvával

Vendégváró étel következik, különleges, ízletes, őszi finomság:


Hozzávalók 2 főre:
Alsó csirkecombok 6-7 db (dobverők)
Sör kb. 3 dl
Szójaszósz kb. 1,5 dl (Minél több a szójaszósz, annál barnább lesz a hús)
Méz 2 kiskanálnyi
Szilva kb. 10-15 szem kimagozva

Köret lehet krumplipüré, de ha több szilvánk van, simán az is lehet.
Egy magas falú jénai tálba öntöm a szójaszószt és a sört, egymás mellé belefektetem a combokat, úgy, hogy legalább a feléig ellepje. Rácsöpögtetem a mézet. Lehet állni hagyni 1-2 órát ebben a "pácban", de lehet sütni is azonnal. Sütés közben forgassuk meg a dobverőket, hogy jól átjárja az öntet, és jól átsüljön. Kb. 1 órát sütöttem. Ekkor kivettem a combokat, és a maradék lébe tettem a félbevágott, kimagozott szilvákat. Még kb. negyed órát sütöttem, akkor jó, ha még egy kicsit kemény a szilva, nem esik össze, de már átvette a speciális ízeket. Ha még mindig marad öntet, azt gázon egy lábosba kukoricakeményítővel és kevés szilvalekvárral besűríthetjük. Én nem tettem.
Ezek után már csak be kell zsebelni a dicsérő szavakat, és jó étvággyal elfogyasztani ezt a műalkotást. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése