2013. augusztus 3., szombat

Henna - csak természetesen!


Tavaly meglátogattuk tanyán a barátainkat, végtelen nyugalom és vad természet vett körül minket ősgyeppel, vályogházzal, eperfával, este tábortűzzel, valamint millárd csillaggal az égen, amik zavarba ejtően közel merészkedtek hozzánk. Persze nem akarom túl idealizálni, láttam én a kemény, megfeszített, állandó fizikai-és szellemi munkát, amit barátaink nap nap után belefektetnek a vállalkozásukba, hogy idővel ez legyen megélhetésük legfőbb forrása. 
Verejtékes munka és istállószag. Láthatjuk csak a nyers valóságot is.

Egy ideje fokozatosan térek át a vegyszerekről a természetesebb tisztító szerekre. Mosódióval mosom, az ecetet, szódabikarbónát, mosószódát rendszeresen használom a mindennapokban.
Éppen itt volt az ideje, hogy a hajfestést is „zölddé” tegyem. Nem gondoltam volna, hogy szó szerint.  Hónapok óta szemeztem a henna festékkel, eddig csak az ára tartott vissza, de vettem egy nagy levegőt, egy életem -egy halálom -kipróbálom felkiáltással a kosaramban landolt a festék. Unokahúgom vállalta a festék felkenését a hajamra, eléggé ráncolta csinos homlokát, mert olvasva elég macerás a használata.
50-100 fok között legyen a víz (nem írt mennyiséget) amivel elkeverjük a port. Pépes állagú legyen. Nálunk ez úgy nézett ki, hogy félig felforraltuk a vizet elkevertük a porral, és kész is a spenót: az egésznek méregzöld színe lett. Ezt vittük fel a megmosott, törölközőszáraz hajamra. Persze, mikor máskor legyen rituális hajfestés, mint egy családi ünnep kellős közepén, és én még csodálkozom, hogy a rokonok Shrek-ket és Fionát emlegetik kuncogva körülöttem. A zöld trutyi a fejemre került, azon sem lepődőm meg, ha a végén egy tükörtojást ütnek a fejemre, és feltálalnak. Ekkor egy műanyag hajsapkát kaptam (az indiaiak erre még nem találtak gyorsabban bomló anyagot, hiába még ez sem lehet tökéletes) és min. félórát max. két órát kellett spenótos fejjel léteznem. Csakhogy ennek a zöld szörnyetegnek istállószaga volt. Tanyasi feeling egy hajfestés áráért, persze így már érthető az ár-érték arány, kár hogy nem a naplementét csempészték bele, vagy a föld energiáit. Próbálták a kedves rokonok a szag-hatást szénának, vagy gyógynövény illatnak nevezni, de elhihetitek tömény bűz volt. Körülbelül egy óráig bírtam (egy hős vagyok), majd mentem a fürdőben lemosni. Komolyan: egy egész mocsarat öblítettem ki a hajamból (zöldes barnás sár volt, nem víz), még békák is ugráltak ki belőle, csak az tartott vissza, hogy megcsókoljam az egyiket, hogy nem volt rajta korona. Bár lehet, hogy a mocsári békák nem hordanak ékszereket. Mondanom sem kell, a használati utasításban részletes elemzést írnak arról, ha nem megfelelő a víz hőmérséklete, vagy ha nem egyenletesen lett felkenve, előfordulhat, hogy a haj zöldes, ne adj Isten kékes árnyalatú lesz. Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy 48 óráig semmi nem érheti a hajat. Ennyit a balzsamról. Unokahúgom esett neki a hajamnak a sertés szőr hajkefémmel, ami a kifésülés után zöld lett. (Azóta sem jött ki a sörtéből a zöld szín)
S csodák csodájára gyönyörű, természetes, sötétbarna, csillogó hajkoronám lett. Egy gondolat bántott csak igazán, a szag! Az továbbra is egyenletesen áradt a hajamból a nagyvilágba.  A hajam összekötve, fogcsikorgatva kibírtam a 48 órát, majd rohantam a fincsi mézes samponommal hajat mosni. A sárga sampon és a zöld festék hatására kék víz folyt a lefolyóba. Továbbra is álomszép a hajam, továbbra gőzölgő mocsár-szagom van. Tudtam, hogy a szépségért meg kell szenvedni, de kérdem én ennyire?!?


4 megjegyzés:

  1. Viccesen írtad le a hajfestést,kuncogtam....Mocsárszag? Hááát.:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon vicces volt:))
    Én másképp csinálom: kislabosban főzök pár szem szegfuszeget, fekete teát, es amikor kihűlt valamelyest, osszekeverem a fűvel, cseppentek bele levendulat, de lehet mást is (ezek állítólag segítenek megnyitni a hajszalat)
    Kb. 3 órát áll a fejemen... Es szeretem az illatát:))

    VálaszTörlés
  3. köszönöm a tippet, most már a többedik mosásnál csak minimális a "széna-illat". :)Tetszik az is, hogy az ősz hajszálak olyan természetesen világosbarnák, szőkés-barnák lesznek.

    VálaszTörlés
  4. :) Kár lett volna, ha nem így lett volna, mert nem nevettettél volna meg minket :)

    Szeretem a hennát, pont hogy olyan természetes hatása van "az ősz hajszálak olyan természetesen világosbarnák, szőkés-barnák" csak az a 3 óra! lenne rövidebb.

    VálaszTörlés