2012. október 8., hétfő

Őszi nassolni való

A recept barátnőmtől származik, nem tudott pontos arányokat, de nem is kellett. Egészséges, ízletes, ropogós és lágy egyszerre, langyosan és hidegen is kitűnő. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek.

Hozzávalók:
1 egész sütőtök
5-6 alma
2 marék durvára vágott dióbél
5-6 evőkanál méz
1/2 citrom leve
"vajas papír"

A vajas papír elnevezés Mágitól származik, én is használom csak eddig nem volt neve. :) A lényege, hogy a vaj csomagolását nem dobom el miután elfogyott, hanem összehajtva a hűtőben tárolom, míg nem sütök valamit, amihez a tepsit ezzel kenem ki. Pont annyi marad benne, ami elég.
Egy jénai vagy kerámia tepsit kikenek ezzel a vajas papírral. A sütőtököt meghámozom, kimagozom, és a húsát apró kockákra vágom. Az almával ugyanígy járok el. Persze lehet reszelni is, kinek mi az egyszerűbb, gyorsabb. Leterítem a sütőtököt, megszórom a dió felével, majd jönnek az almakockák, s a maradék dió. Meglocsolom citromlével (ez nem volt az eredeti receptben, de úgy éreztem nem árt bele), és mézzel. Letakarva sütöm, ha kell egy kevés vizet locsolok az aljára, és néha megforgatom a gyümölcsöket, hogy mindenhol jól átjárja a méz és a citrom. Aki annyira nincs oda a sütőtökért, mint pl. én, az is imádni fogja. :)
Nem beszélve arról, milyen finom illatok lengik be a konyhát miközben sül a finomság.


5 megjegyzés:

  1. tekintettel a késői órára, csak egy csipetet kérek.
    Hm, nagyon finom:))) és az illat, hát tényleg ez a legjobb név neki: őszi nassolni való:)))
    ölellek,

    VálaszTörlés
  2. azt mondtad csak egy csipet, és már üres a tál... :) szép álmokat!

    VálaszTörlés
  3. Kérem szépen nem én voltam....:)

    VálaszTörlés
  4. Ez a bejegyzésed eddig elkerülte a figyelmemet...de most felfedeztem.Szerencsére,mert nagy kár lett volna kihagyni:)Sütök is valamelyik este:

    VálaszTörlés
  5. tegnap este megsütöttem újból, viszek magamnak a melóhelyre kis tálkával, és ha rám tör az édességvágy délután, akkor van egy kis egészséges nasi.

    VálaszTörlés