Időeltolódás

"-Mit akarsz azzal elérni kislányom, hogy tolod az időt? Mi nem tetszik neked abban, ami van?
-Nekem tetszik az, ami van. Nemrég megértettem, hogy nem az idő a ludas. Az emberek maguk teszik tönkre az idejüket. Te, apuci, gyakran ülsz a számítógéped előtt, aztán pedig hosszú időre elmész. Te, apuci, tönkre teszed az időt, amikor elmész.
-Én? Tönkre teszem? Hogyan?
-A jó idő az, amikor mind együtt vagyunk. Amikor mi együtt vagyunk, akkor a percek és az órák, de még a napok is, nagyon, de nagyon jók. Akkor körülöttünk minden örvendezik. Emlékszel, apuci, amikor a kis almafa éppen virágozni kezdett... Te és anyuci megpillantottátok az első pici virágokat, te anyucit ölbe kaptad, és forogtál vele. És akkor anyuci olyan csilingelően kacagott, hogy köröskörül minden, de minden örvendeztett: a pici levélkék, a madárkák is örvendeztek. Én pedig egyáltalán nem sértődtem meg. Nem bántam, hogy te nem engem, hanem az én anyucimat tartottad az öledben és vele forogtál, mert én a mi anyucinkat annyira szeretem. Én az ilyen időnek mindenki mással együtt örültem! Később azonban más idők jöttek. Most, apuci, már értem, hogy te változtattad meg az időt. Nagyon hosszú időre elmentél tőlünk. A kis almafán már pici almák kezdtek nőni, de te csak nem jöttél vissza hozzánk. Anyuci pedig elment ehhez az almafához és ott állt mellette, egyedül.
Senki sem kapta ölbe és senki sem forgott vele és anyuci nem kacagott csilingelőn és köröskörül már semmi nem tudott örvendezni. Amikor te nem vagy velünk, anyucinak egészen más a mosolya. Szomorú. Hát látod, ez a rossz idő. "

Vagyimir Megre: Kik is vagyunk?