2014. szeptember 19., péntek

Paprika lekvár



"Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami SZERETET."

Fekete István

Hozzávalók: 
Bruttó 3,40 kg piros húsú paprika, nettó 2,60 kg (főleg kápia, de volt benne más típusú is)
6 emberes vöröshagyma (kb. teniszlabdányi)
1 evőkanál só
1 dl fehérbor ecet (lehet almaecettel helyettesíteni)
4 gerezd fokhagyma
4 evőkanál étolaj (lehet olíva is)
2 kicsi konzerv paradicsom
3-4 evőkanál cukor (kóstolásnál kiderül mennyi az annyi)
1 anyuka -segítségnek :)

Az én anyum képes volt 220 km-ről felhozni az előre megmosott, lecsumázott, egyen darabokra vágott pirospaprikát, amikor mondtam, hogy paprikalekvárt szeretnék elrakni, de itt a fővárosban 3-400 Ft kilója, otthon meg 200 Ft alatt van. Hát így kezdődött.



Aztán felrakta a legnagyobb fazekamba a paprikát, és a gerezdekre vágott hagymát. Alá öntött 1 dl vizet, jól megsózta, majd a só elvégezte a maga dolgát. Összeesett a rengeteg paprika, és engedett annyi vizet, amiben szépen megfőtt. Amikor puha lett, nekimentünk a botmixerrel, de nem voltunk megelégedve az eredménnyel, hiszen a héja még darabokban érezhető volt. Így aztán hozzáöntöttük a paradicsompürét, az ecetet, olajat, cukrot, és ment át részletekben a turmixgépbe. Ott már szép egynemű, krémes lett. Ezután még egyszer fel kellett főzni, kb. forrástól számított 5 perc, állandó kevergetés javasolt, mert köpköd.
Tiszta üvegekbe töltöttük, rá a fólia, rá a kupak, fejre állítottuk pár percre, és száraz dunsztban töltötte az éjszakát. Elvileg a kupak és a fólia közé még mehetett volna egy késhegynyi szalicil /üveg, de nem kaptam, így ez a tartósítási eljárás elmaradt.
10 kicsi üvegnyi jött ki ekkora adagból. A kicsi üveg jelen esetben bébiételes, pestós, vagy tormás üveg volt előző életében.
Persze kérdezhetnétek mire használjuk ezt a lekvárt? (Nem édes, kifejezetten pikáns)
Mi kenyérre kenjük. Isteni! Nálunk így el is fogy. Persze lehet tenni gulyáslevesbe, pörköltbe, halászléhez, paradicsomszósz-os "olaszos" ételekhez, lehet mártogatós zöldségekhez, vagy grissinihez. Húsok mellé is el tudom képzelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése