2012. június 25., hétfő

Mustáros csirkemáj hagymás nudlival

"Egy nap, ha összeszeded a bátorságodat, megtapasztalsz egy olyan világot, amelyben a szerelmeskedést jobbnak tartják a háborúskodásnál. És örvendezni fogsz azon a napon."

Beszélgetések Istennel

Nudlit eddig csak édesen ettem. Aztán megláttam Tündérnél a hagymás, sós változatot, és tudtam nekem ezt meg kóstolnom. Persze hiába az adott recept, azért is többet csináltam. Megfázva, botorkálva a konyhában, állandóan orrot törölgetve aztán szidtam magam, amiért nem hittem a recept szerinti mennyiségnek. Miután kézzel kisodortam több, mint 200 nudlit, kidőltem. Akkor már hőemelkedésem is volt. Végül csak összeszedtem magam, és felét lefagyasztottam, másik felét pedig kifőztem és hagymás olajban meghempergettem, kicsit össze is sütöttem. A nudli receptjét nem írom le, Tündérnél megtaláljátok. A lényeg, hogy tartsátok az adott mennyiséghez magatokat, ha nem akarjátok, hogy az egész lakás nudliban ússzon!

Mustáros csirkemáj

1/2 kg csirkemáj
2 fej újhagyma
kevés olaj
1/2 dl fehérbor
1 kis tejföl
3 evőkanál mustár
1 dl tej
2 kiskanál kukorica keményítő
majoránna, só, bors

Kevés olajon üvegesre pirítom a karikára vágott újhagymát. Lehet simán vöröshagymával is, de nekem most elég sok újhagyma van otthon. A májakat félbe vágom, nagyjából egyforma nagyságú legyen, és csatlakoztatom a hagymákhoz - a második vágánynál nagy mennyiségű máj érkezik, kérem vigyázzanak :). Fedő alatt puhára párolom, egy kis fehérbort is öntök alá, el nem rontja, sőt! Amíg elfő a leve, addig egy kis tálban kikeverem a tejfölt a tejjel és a mustárral, egy kis keményítőt is adok hozzá, hogy krémesebb legyen. A tej-tejföl-keményítő kombót tejszínnel is lehet helyettesíteni, ill. én fordítva tettem gazdaságossági okokból. Ezt is csatlakoztatom a májhoz. A legvégén fűszerezem, mikor már egy csöppet összerottyantottam a mustáros krémmel. Kóstolás után további fűszerezés megengedett.
u.i.: mind a köret mind a főétel elég markáns ízvilágú, legközelebb csak simán rizzsel fogom készíteni, úgy jobban kijönnek majd az ízek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése