2013. július 4., csütörtök

Túrós-mángoldos kenyérlángos

"Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem ha nincsenek céljaid."

Benjamin Elijah Mays



Az én kedves nővérkém felhív egyik este, és csak úgy ömlik belőle a szó, (mint általában, súgom halkan), hogy milyen fincsi mángoldos ételt ettek, és már hadarja is a receptet, gyorsan leállítottam, addig míg írószerszámot találtam és gondosan jegyzetelni kezdtem.

Hát akkor kezdjünk neki, szükségünk lesz:
pizza / kenyérlángos tésztára (gondolom mindenkinek megvan a tuti)
fokhagymára
egy kis tejfölre
negyed kg túróra
mángold levélre ízlés szerint, sok- és még több, aki szereti :)
vöröshagymára, kevés olajra
kevés sajtra

Én 50 dkg finomlisztet tettem a kelesztőtálamba, egy mélyedést nyomtam a közepébe, majd egy kevés tejet feltettem a gázra, amibe pici cukrot hintettem. Meglangyosítottam a tejet és fél élesztőt belemorzsoltam, majd hagytam, hogy szép dudorosra feljöjjön az élesztő.
A lisztbe daráltam egy kevés szőlőmagőrleményt, ez elhagyható, akinek nincs, akinek van, használja kenyér-pizza, és egyéb tésztákba, mert jót tesz a szervezetünknek. :)
Két evőkanálnyi olajat öntöttem a lisztbe, megsóztam, majd mikor feljött az élesztő, a mélyedésbe öntöttem a tejjel együtt. Kevés vizet tettem hozzá, és a robotgép dagasztó-rúdjával nekiláttam dagasztani. A tésztát pihentettem 40 percet, míg kb. duplájára dagadt.
Ekkor kinyújtottam gáztepsi méretűre, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tettem.

Míg a tészta pihent, olajat hevítettem a gázon, rá az apróra vágott vöröshagyma, itt izzadt egy kicsit, jött mellé a szintén felaprított mángold, kb. akkor jó, mikor felére összeesik. Hagytam kihűlni, majd belemorzsoltam a túrót.

 A tepsibe lévő tésztát megkentem fokhagymás tejföllel, és eloszlattam rajta a mángoldos túrót.
Mehet is a sütőbe, kb. 1 óra kell neki, az utolsó 10 percben még meg lehet szórni sajttal, nálam ez elmaradt most. Aztán nincs mese, meg kell enni. :) Paradicsom cikkelyekkel az igazi.



4 megjegyzés:

  1. Már tegnap megnéztem magamnak..:) Szuper!!!!Mángoldom van bőven.Köszi a receptet!!!!

    VálaszTörlés
  2. Szívesen, és te mit főzöl a mángoldból?

    VálaszTörlés
  3. Régebben spenótfőzeléket, de azt azért annyira nagyon nem szeretjük,én megeszem,de túl gyakran nem.:)
    Tavaly viszont utánaolvastam és rengeteg jó van a mángoldban, ásványi anyagok stb,így a salátákba mindig vágok bőven,sőt a szendvicseim közé is teszek.
    Ősszel pedig pestót készítek belőle, azt is lehet, nagyon finom lett tavaly,még a férjem is szorgosan kente a kenyérre..)

    VálaszTörlés
  4. Nálunk krémlevesként jött be, de nagyon. A krémleves címkéknél meg is találod. A maradékból én is salátát gyártottam.

    VálaszTörlés