A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütés nélkül. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütés nélkül. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 13., hétfő

Csokoládé hab


Hozzávalók:
20 dkg étcsokoládé
200 ml habtejszín (250 ml-t írt az eredeti recept, de nem akartam megbontani még egy doboozzal)
3 tojás
4 dkg porcukor
2 evőkanál forró víz

Recept a Rupáner konyhából származik. 
a képen látható 4 adag jön ki belőle. 


A csokit megolvasztottam, félretettem, hogy langyosra hűljön, közben jól átkevertem, hogy sima legyen. A habtejszínt felvertem. A tojásokat szétválasztottam, a sárgájához adtam a cukrot, és miközben habosra vertem, adagoltam hozzá a forró vizet, így sterilizáltam a tojást, és elég ügyes voltam, mert nem lett belőle rántotta. :) A fehérjét is felvertem, majd a csokihoz adtam a tejszínhabot, átkevertem, majd a tojássárgáját, és a végén már csak nagy mozdulatokkal kell a tojáshabot belekeverni, hogy ne törjön össze. Tálkákba adagoltam, 3 órát hűtöttem, csillapítottam a folyton éhes családot, dekoráltam, majd elolvadtam a számban a habos csokoládé ízével. 




2018. december 9., vasárnap

Gesztenyés Trüffel Torta


A hétvégén vendégeim voltak, nekik készült ez a gesztenyés finomság. Sütés nélküli, gyors, tömény gesztenyés íz. A receptet Itt találtam.

Hozzávalók: 
50 dkg gesztenyemassza (nálam házi)
10 dkg porcukor (kevesebbet tettem kb. 5 dkg)
2 csg van. cukor
10 dkg étcsokoládé ( az eredeti recept többet írt, de én nem bontottam ki még egy táblát ezért 12,5 dkg)
10 dkg vaj
0,5 dl tej
2-3 evőkanál  rum

A gesztenyét villával összetörtem, és a cukrokkal, rummal összeforgattam a robotgépem segítségével.
A csokit a csepp tejjel vízfürdőben felolvasztottam. (két lábos, alsóban kevés víz, felsőben a csoki+tej) Mikor a csoki elolvadt hozzákevertem a vajat, és simára kevertem. Ezt a csokit rácsorgattam a cukrozott gesztenyére, majd simára kevertem a keverő-kavaró masinámmal. :)


Háttérben látszik a folpackkal kibélelt szívforma, amibe belekanalaztam, és egyenletesen elsimítottam.
Egy éjszaka dermedt hideg helyen, majd csokival bevontam (itt lelte hősi halálát 2 tejbevonó Mikulás, és itt mondanám el: A bevonós Mikulás mondjon le!), majd hópihékkel szórtam meg.




2018. augusztus 17., péntek

Vaníliás Kölestorta

Hideg, nyári, hűs, és finom. 



Hozzávalók 20 cm-es tortaformához (zsúrtortához):

Kekszes alap:
1 csomag zabkeksz
5-7 dkg olvasztott vaj

Töltelék:
12 dkg hántolt köles folyóvízben többször átmosva
kb. 6 dl tej
5 dkg porcukor
1 tk vanília aroma
1 tasak Gála pudingpor vaníliás (főzés nélküli)
3 dl tej
15 g zselatinpor (2 púpos teáskanálnyi)
30 ml víz

Receptet: Innét vadásztam

A kekszet morzsásra töröm, az olvasztott vajjal meglocsolom, és összekeverve ("vizes homok" állagúra) belenyomkodom a tortaformába. Hűtőben dermesztem, míg a töltelék készül.
A kölest többször átmosom vízzel, hogy ne legyen keserű. Egy lábosba öntöm 6 dl tejjel és a vanília aromával. Gyakori keverés közben sűrű állagúra főzöm, majd a végén beleöntöm a cukrot és elkeverem benne. Kása-szerű lesz.
A pudingport a 3 dl tejjel hidegen kézi habverővel kikeverem.
A zselatint langyos vízben feloldom, felforralom a vizet.
A kölest és a zselatint is langyosra hűtöm. A köleshez adom a zselatint, majd a hideg vaníliás pudingot. Alaposan kikeverem, és a kekszes alapra halmozom.
Hűtőben 4-5 órát dermesztem.
Tetszőlegen díszithetem gyümölccsel, tejszínhabbal, kekszmorzsával, mandulával, dekorcukorkával.



2018. július 27., péntek

Puding torta


Vettem a bolhapiacon egy szív alakú tortaformát, gyönyörű kerámia, és úgy gondoltam, az első próba egy puding lesz benne.

Hozzávalók: 
1 l tej
1 csomag kókuszos pudingpor
kókuszreszelék
1 csomag belga csokis pudingpor
3-5 evőkanál cukor
díszítőelemek

A pudingokat az előírás szerint elkészítjük, a kókuszoshoz még kellett egy kis reszelék is, hogy kihozza az ízét. Kibéleltem alufóliával a formát, és beleöntöttem a kész kókuszos pudingot, majd egy kicsit vártam, hogy megdermedjen. Közben elkészítettem a csokis pudingot is. Ráöntöttem, és kihűtöttem jó alaposan.


2018. április 6., péntek

egy szelet sport


Megint csak egy semmiség, nem is recept, csak a magam szórakoztatására írom le. :)

Hozzávalók: 
250 g darált keksz
2 evőkanál keserű kakaópor
10-13 dkg porcukor
1 rumaroma / sütőrum lötyintésnyi
200 g olvasztott vaj

Tetejére csokimáz. 

Most húsvétra készült ez a sütés nélküli édesség, ízében valóban a sport szelet csokira hajaz.
A hozzávalókat összegyúrom, és belenyomkodom egy tepsibe, ha valaki szeretné, hogy magasabb legyen, készítse dupla mennyiséggel, és a felébe tegyen capuccinó port, kakaópor helyett, így két különböző színű / rétegű sütink lesz. Én most a vajat kókuszzsírra cseréltem, és a csokimáz tavalyi mikulás-, és idei csokitojásból állt. :)

2014. augusztus 10., vasárnap

Marcipán burgonya

Hamis marcipán ismét.
Rém egyszerű:
A marcipánból golyókat formázunk és keserű kakaóporba forgatjuk. Mini kapszlikben tálaljuk.



Hamm!


2014. augusztus 8., péntek

Étcsokis marcipánrúd


Házilag is készíthetünk, akár hamis marcipánból is.

Hozzávalók: 
hamis marcipán/ (nem lakáshiteleseknek eredeti marcipán)
1 tábla étcsokoládé
nálam most egy kis habtejszín (csak mert maradt a házi joghurt készítésekor)

A hamis marcipánból rudakat formázunk, nálam most - a maradék felhasználás jegyében - minik születtek. :) A csokit és a tejszínt egy lábosban felolvasztjuk és kevergetjük, hogy szép bársonyos legyen.
Belemártjuk a csokiba és hagyjuk megdermedni. Fogyasztásig hűtőszekrényben tároljuk. Ennyi!



2014. július 29., kedd

Hamis a marcipán

"-Isten úgy teremtette a cédrust, mint a világegyetem energiáinak gyűjtőtárházát...Az emberből, szerelmes és szeretettel átitatott lelkéből ugyanis sugárzás árad. E sugárzás a fölötte álló égitestektől visszavetve a másodperc töredéke alatt visszatér, újra eléri a Földet és minden élőnek életet ad... A Nap, mint az égitestek egyike, e sugárzás nem teljes spektrumát veri vissza...
A világegyetembe az emberből csak a fényes sugárzás jut ki. S onnan a Földre úgyszintén csakis jótékony sugárzás érkezik vissza...
Ha viszont az emberben túltengenek a rossz érzések, kisugárzása sötét színeket ölt. A sötét kisugárzás pedig nem tud fölemelkedni, ezért a Föld belsejébe hatol. A mélységből visszaverődik, formát ölt és visszatér a felszínre. Ilyen formák a tűzhányók kitörései, a földrengések, a háborúk..."

Vlagyimir Megre: Anasztázia

Régóta szeretném elkészíteni ezt a hamis marcipánt, már minden hozzávaló a rendelkezésemre állt, kivéve az idő. :) Ennek most jött el az ideje.


Hozzávalók:

1 dl tej
30 dkg porcukor (eredeti receptben 35 dkg)
10 dkg vaj (eredeti receptben 12,5 dkg )
20 dkg rétesliszt
1 evőkanál színtelen mandula aroma (Dr Oetker márkájú)

Gyúráshoz: 

1-2 evőkanál porcukor
1-2 evőkanál keményítő (nálam ez kimaradt, abszolúte lustaságból...)

A tejben elkevertem a cukrot, majd kis lángon gyöngyöztettem míg a cukor teljesen fel nem oldódik.
Kisebb adagokban hozzászórtam a lisztet, kézi habverővel közben simára kevertem, - majd az eredeti recept szerint: főzzük pár percig, míg sűrű és krémes lesz az állaga, - nekem azonnal az lett, de azért csak főztem még 1 percig. Ekkor vettem le a tűzről és a vajat darabokban hozzákevertem, majd az aromát is.
Délután készült, egész este, éjjel hűlt, másnap gyúrtam át, és folpackba csomagolva a hűtiben várja gyönyörűséges sorsát.
Recept: Juditka konyhájából

Felhasználása: Marcipán pillangók

2013. augusztus 15., csütörtök

Kókuszos nápolyka

Leleményes háziasszonynak lenni elég kreatív feladat. 


Bonbonnak indult és nápolyi lett belőle. Nem baj, elfogy. :)
Vettem tejport, hogy abból készítsek sűrített tejet, majd abból kókuszos bonbont.
Csakhogy nem lett eléggé formázható. Persze az lett, csak nem bírtam kivárni, míg meghűl, így aztán megbontottam egy nápolyi lapot, és elkezdtem bekenni a kókuszos krémet:


Akkor láttam meg, hogy nem lesz elég ez a mennyiség.
Így aztán készült egy csokiganache is, amit szintén nem vártam meg, hogy kihűljön és kenhető szilárdságú legyen, ezért a csokis rész kissé vékonyka lett.


A kókuszkrémhez:
sűrített tejet elkezdtem melegíteni, és beleöntöttem a kókuszreszeléket (sajnos mennyiségeket nem tudok)
A csokiganachehoz:
1 tábla étcsokoládé vízgőz felett felolvasztva
2 dl habtejszín hozzákeverve, kihűtve.
Felváltva kentem az ostyalapokra, majd sütőpapírt tettem a tetejére és nehezéket (két könyvet), így tettem a hűtőbe, hogy felpuhuljon és összeérjen. Párom csodálkozott is miért tettem a könyveket hidegre. :) 



2012. december 23., vasárnap

kézzel készült szaloncukrok

"Sokféle úton juthatunk el a gyógyuláshoz. Én soha nem voltam elég bátor ahhoz, hogy megtudjam, mi is az ezoterikus gondolkodás. Nyilván hallottam és olvastam róla, de félek ettől az önismereti formától. Abban, mindenesetre biztos vagyok, hogy az ezotéria nem a jóslásról szól, hanem valamilyen fejlődési út. Ennek a filozófiának a része Isten fogalma. Ha nem tetszik a fogalom, választhatunk másik filozófiát. Úgy tudom, hogy a tudomány, már sokszor bebizonyította Isten létezését. De hogy valóban létezik-e Isten, nem az én feladatom eldönteni. Abban viszont biztos vagyok, hogy azzal az ellenérvvel, hogy ha létezne Isten, nem lenne ilyen szörnyű az élet, nem lennének háborúk, járványok meg gonoszság, nem tudok mit kezdeni. Teológiai ismereteim szerint Isten sohasem vállalta, hogy megvédi önmagától az emberiséget. Hiába vádoljuk tehát."

Salinger Richárd: Omyno

3 féle szaloncukor készült:
Zserbó Tálaló intelmei alapján
és ebből az alapból kiindulva saját kútfőből két másik:
Rákóczi túrós és
Diós citromos

Az alaprecept:
10 dkg  darált győri édes keksz
1 evőkanál porcukor

A zserbósba került még 10 dkg darált dió, citromhéj és 71% étcsoki pasztilla darabkák. Az egészet házi baracklekvár fogta össze vagy két evőkanállal.

A Rákóczi túrósba került még túró 20 dkg, fél citrom leve és héja, szintén baracklekvár volt az összekötő anyag.

A diós citromosba került még 10 dkg darált dió, és két evőkanál lemon curd szolgált malterként. 

A túrósat fehér csokiba, a másik kettőt étcsokiba mártottam. Ehhez még felhasználtam 10 dkg fehércsokit és 20 dkg étcsokit. Össz. kb. 80 darab jön ki belőle.


2012. július 18., szerda

Joghurt tortácska

Ezt a desszertet még a kánikulában készítettem. Nagy előnye, hogy nem kell sütni és gyümölcsös finomság. Az olcsó receptek oldalán leltem rá.

hozzávalók: 
1 nagy pohár natúr joghurt
1 csg étkezési zselatin
3 dl főzőtejszín 
1 kevés nyírfacukor 
fagyasztott bogyós gyümölcs   

A joghurtot a zselatinnal feltettem a tűzhelyre melegedni. Csak langyosítom, és hozzáöntöm a tejszínt, egy kevés nyírfacukrot, ill. a felengedett gyümölcsök levét. Én még egy kis piros szörpöt is tettem volna hozzá, mert nagyon nem lett színe, no majd legközelebb. Én muffin formába kanalaztam, úgy hogy félig legyen tele, majd elosztottam a mélyedésekben a gyümölcsöket és a maradék krémmel nyakon öntöttem. Felébe tettem papírkapszlit, a felébe nem. Jobban tettem volna ha kibélelem az összeset, mert aztán már csak a formából lehetett kikanalazni. :) Sebaj, így is elfogyott.

2010. december 12., vasárnap

Zöld kocka avagy marslakók kedvenc csemegéje

Mit teszel ha a szobádban landol egy repülő csészealj? Nem kezdesz el visítozni, de nem ám, barátságosan meghívod őket egy alkalmasabb időpontban. Vendég várónak pedig ideális a zöld kocka.

Hozzávalók: (55-60 falatka lesz belőle, gyerekeknek dupla adagban érdemes készíteni)

20 dkg darált keksz, 
15-20 dkg porcukor-én a kevesebbet tettem, de az eredeti recept szerint ugyanannyi, mint a keksz,
10 dkg olvasztott vaj, 
1 doboz mandula aroma (zöld dió is jó) (20-30 ml) többfajta kiszerelésben is létezik és nem egységes az űrtartalom, 

10 evőkanál tej
5 evőkanál búzadara
3 evőkanál cukor, ebből sűrű tejbegrízt készítek.

Egy nagyobb tálba teszem a darált kekszet, a porcukrot és az olvasztott vajat, ehhez keverem az előzőleg elkészített grízt, majd miközben összegyúrom, folyamatosan csepegtetem bele a zöld színű aromát.

Hagyom pihentetni min. egy fél órát hideg helyen, majd golyókat, vagy jelen esetben kockákat formázok belőle. Keserű kakaó porba beleforgattam, így olyan íze lesz, mint a marcipánnak. 

Tudományos vizsgálódásaim pedig bebizonyították, hogy a kis zöld marslakócskák imádják a marcipánt :-)
Föld lakóknak is ideális.