A fül ritkán alszik ...és Zokni nyugdíjba megy

"Jött felém azzal a -fáradt vagyok állandóan dolgozom- arckifejezéssel. Pajkosan hátba veregetett és azt mondta: -Négy óra környékén küldj egy számot a magyar jégkorongcsapatnak.
-Miért? - kérdeztem kissé meglepődve.
-Mert bajnokok lettek.-mondja ő huncut mosollyal.
Akkor a Győzni fogunk! - vágtam rá egyből, majd rövid tűnődés után,
-Mi lenne ha interjú is lenne velük? - gondolkodtam hangosan.
-Jó ötlet, csináld!- vágta rá egyből a kollégám, és már láttam is az arcán a diadalt. Ezt akarta ő, csak éppen úgy vezetett rá, hogy én találjam ki magamtól. Hiába,vén ravasz róka ő, a zenében verhetetlen, de a sport nem az erőssége.
Ekkor neszezést hallottam. Majd egy kis nyögdécselést. A fülem éber, az agyam kapcsol.
Az ágyamban vagyok és ébredezek az álomból, ahol rádióban dolgoztam műsorvezetőként (sosem csináltam amúgy, és a vágyaim között sem szerepelt), a valóságban pedig a kicsi lányom jelez, itt az ideje az éjszakai cicizésnek."

Szeretem a csíkos zoknikat. Vidámságot hoznak a reggeli készülődésbe. Egy időben a rajzfilm figurás zokni volt a favorit, de azok gyorsan tönkremennek. A csíkosak bírják a strapát... egy ideig, mindenesetre tovább, mint Walt Disney-s társaik. Már csak két piros Snoopy-s van. :)
Az egyik csíkos zokninak kiszakadt mindkét sarka. Esély sem volt varrogatni, kidobni meg nem volt szívem. Igazi tavaszi színek. Hát levágtam a szárát, és a tolltartónak hasztnált befőttes üveg új ruhája lett. Nyugdíjas meló, sokat nem fizet, de büszkén áll a helyén.

Henna - csak természetesen!

Tavaly meglátogattuk tanyán a barátainkat, végtelen nyugalom és vad természet vett körül minket ősgyeppel, vályogházzal, eperfával, este tábortűzzel, valamint millárd csillaggal az égen, amik zavarba ejtően közel merészkedtek hozzánk. Persze nem akarom túl idealizálni, láttam én a kemény, megfeszített, állandó fizikai-és szellemi munkát, amit barátaink nap nap után belefektetnek a vállalkozásukba, hogy idővel ez legyen megélhetésük legfőbb forrása. 

Verejtékes munka és istállószag. Láthatjuk csak a nyers valóságot is.

Egy ideje fokozatosan térek át a vegyszerekről a természetesebb tisztító szerekre. Mosódióval mosom, az ecetet, szódabikarbónát, mosószódát rendszeresen használom a mindennapokban.

Éppen itt volt az ideje, hogy a hajfestést is „zölddé” tegyem. Nem gondoltam volna, hogy szó szerint.  Hónapok óta szemeztem a henna festékkel, eddig csak az ára tartott vissza, de vettem egy nagy levegőt, egy életem -egy halálom -kipróbálom felkiáltással a kosaramban landolt a festék. Unokahúgom vállalta a festék felkenését a hajamra, eléggé ráncolta csinos homlokát, mert olvasva elég macerás a használata.

50-100 fok között legyen a víz (nem írt mennyiséget) amivel elkeverjük a port. Pépes állagú legyen. Nálunk ez úgy nézett ki, hogy félig felforraltuk a vizet elkevertük a porral, és kész is a spenót: az egésznek méregzöld színe lett. Ezt vittük fel a megmosott, törölközőszáraz hajamra. Persze, mikor máskor legyen rituális hajfestés, mint egy családi ünnep kellős közepén, és én még csodálkozom, hogy a rokonok Shrek-ket és Fionát emlegetik kuncogva körülöttem. A zöld trutyi a fejemre került, azon sem lepődőm meg, ha a végén egy tükörtojást ütnek a fejemre, és feltálalnak. Ekkor egy műanyag hajsapkát kaptam (az indiaiak erre még nem találtak gyorsabban bomló anyagot, hiába még ez sem lehet tökéletes) és min. félórát max. két órát kellett spenótos fejjel léteznem. Csakhogy ennek a zöld szörnyetegnek istállószaga volt. Tanyasi feeling egy hajfestés áráért, persze így már érthető az ár-érték arány, kár hogy nem a naplementét csempészték bele, vagy a föld energiáit. Próbálták a kedves rokonok a szag-hatást szénának, vagy gyógynövény illatnak nevezni, de elhihetitek tömény bűz volt. Körülbelül egy óráig bírtam (egy hős vagyok), majd mentem a fürdőben lemosni. Komolyan: egy egész mocsarat öblítettem ki a hajamból (zöldes barnás sár volt, nem víz), még békák is ugráltak ki belőle, csak az tartott vissza, hogy megcsókoljam az egyiket, hogy nem volt rajta korona. Bár lehet, hogy a mocsári békák nem hordanak ékszereket. Mondanom sem kell, a használati utasításban részletes elemzést írnak arról, ha nem megfelelő a víz hőmérséklete, vagy ha nem egyenletesen lett felkenve, előfordulhat, hogy a haj zöldes, ne adj Isten kékes árnyalatú lesz. Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy 48 óráig semmi nem érheti a hajat. Ennyit a balzsamról. Unokahúgom esett neki a hajamnak a sertés szőr hajkefémmel, ami a kifésülés után zöld lett. (Azóta sem jött ki a sörtéből a zöld szín)

S csodák csodájára gyönyörű, természetes, sötétbarna, csillogó hajkoronám lett. Egy gondolat bántott csak igazán, a szag! Az továbbra is egyenletesen áradt a hajamból a nagyvilágba.  A hajam összekötve, fogcsikorgatva kibírtam a 48 órát, majd rohantam a fincsi mézes samponommal hajat mosni. A sárga sampon és a zöld festék hatására kék víz folyt a lefolyóba. Továbbra is álomszép a hajam, továbbra gőzölgő mocsár-szagom van. Tudtam, hogy a szépségért meg kell szenvedni, de kérdem én ennyire?!?

Fusilli con pesto - Nem Pesto Minimal

"Görcsösen imádkoztam, de ugyanakkor tudtam, hogy az Ég a görcsnek sohasem nyílik meg, nem is nyílt, és nem is fog. Az ég nem ad nyugalmat, amit ad, az az erő a nyugtalanság elviselésére. Nem ad terített asztalt, amit ad, erő, hogy a kenyeret megszerezzem."

Hamvas Béla

10 pont. Ez volt az értékelése páromnak erre az ételre. A biztonság kedvéért azért visszakérdeztem: 10-ből? :)))
Nem kell hozzá nagy tehetség, de természetesen ezt is el lehet rontani. Az első alkalommal sikerült Pesto minimal-t készítenem: túl töményre sikerült. Fátylat rá! Jöjjön a 10 pontos recept:

-500 g orsó tészta (amit a csizmalakók fusilli-nek neveznek)
-kevés olívaolaj
-Pesto (üveges 190g)
-1/2 l főzőtejszín
-200 g bacon kockázva
-1 csirkemell szintén kockázva
-pár gerezd fokhagyma
-egy-két löttyintés fehérbor (csakis a világszerte híres csácsi)
-bors
-só

Feltettem egy fazékban vizet a tésztának, tettem bele egy kis sót, és olajat. A forrásban levő vízben kifőztem a tésztát.
Közben a szalonnát megpirítottam, hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát, és a csirkemellet. Fedő alatt a mell engedett egy kis vizet, megvártam míg elfő, majd egy kevés fehérborral öntöttem fel. Borsoztam, és hagytam, hogy az alkohol elpárologjon. Ehhez jött a pesto, majd a tejszín, az egészet össze-rottyantottam. Végül a kifőtt tésztával elkevertem.

Genovai pesto (az eredeti):
2 evőkanál fenyőmag
5 evőkanál olívaolaj
2 csokor friss bazsalikom
4-6 gerezd összetört fokhagyma
6 dkg pecorino vagy parmezán sajt
só, bors
A bazsalikomnak csak a levelét használják fel, és nem fémből készült mozsárban törik, mert a bazsalikom fémmel érintkezve szénaízű lesz. A hozzávalókat az olaj kivételével összetörik egy mozsárban, az olajat cseppenként adagolják hozzá éppen úgy, mint a majonéznél.

Dr. Fa

Ha meglátok egy szép formájú fát séta közben késztetést érzek rá, hogy megöleljem. Jó érzés, nyugtató, békés. Éppen ma kaptam egy mailt arról, hogyan öleljünk meg egy fát?

" A fák gyógyító ereje gyógyír mindazoknak, akik kétségek nélkül meg tudnak nyílni előttük!
És a fagyógyászat igen kellemes módszer!
Nem kell mást tenni, mint elmenni az erdőbe, vagy lesétálni a közeli parkba, és máris érezheted ahogy a pozitív energiák átjárnak!

Az erdei séta jól esik, hisz a pozitív energiák mellett, a hatalmas fák között biztonságban érezzük magunkat, és ránk talál a nyugalom!

Ha szomorúság gyötör, vagy csak fel szeretnél töltődni pozitív energiákkal, menj ki a természetbe!
És hogy is kell megölelni egy fát?
A jótékony hatás elérése érdekében nem kell mást tennünk, mint felhasználnunk a fa "gyógyító" erejét!
Ennek érdekében tetszőleges ideig öleljünk át egy fát úgy, hogy közben homlokunk, mellkasunk, és hasunk a fa törzséhez ér! Bal kezünk felfelé, jobb kezünk pedig lefelé mutasson!
Azután forduljunk meg, hogy nyakszirtünk, gerincünk és lábunk is érintkezzen a törzzsel!
Ha álmatlanság kínozna bennünket, akkor jó időben heveredjünk le a fa mellé, és meztelen talpunkat tegyük a fa törzsére! A fa energiájából elsősorban nappal töltekezzünk, mert éjszaka az energia lesüllyed a gyökerekbe!
Minden fafajta más-más területekre hat, így érdemes figyelembe venni a kiválasztásnál a fa fajtáját is!
Bükk: az egyik legerősebb energetizáló hatással rendelkező fa. Elűzi a depressziót, a rosszkedvet, és segíti a pozitív gondolatok áramlását!
Gesztenye: szerelmi bánat, és a csalódottság elűzője.
Hárs: egy kis lelkierőért forduljunk e fához, ugyanis az érzelmi problémák legjobb "orvosa".
Nyírfa: erősíti a megérzéseket, segíti a jó és rossz energiák közötti különbségtételt. Segít leküzdeni a szorongást, félelmet és a pánikot.
Tölgyfa: egyes kutatók szerint erősíti a pozitív tulajdonságokat.
Fenyő: kiváló idegesség ellen, nyugtató hatású.
Cseresznyefa: egyesek úgy tartják a cseresznyefa a szerelmesek fája. Emellett oldja a gátlásokat, erősíti az önbizalmat.
Fűzfa: segíti a gyermekek fizikai, és szellemi fejlődését, enyhíti a depressziós tüneteket."

(Ismeretlen szerző)

Jó voltál?

Mi igen, nagyjából, azt hiszem... :)

Karácsonyra Jézuska meglepett minket a párommal egy vízszűrős kancsóval. Tudja, hogy itt Budapesten nagyon klór-szagú a víz, és - számomra legalábbis - ihatatlan. DE!!!
Ez a kancsó kivonja a nehézfémeket és a "Nem Belevalókat" :), ráadásul megkímél az ásványvizes palack cipelésétől, és a műanyag szemét gyarapításától: szóval, mi már csapvizet iszunk: tisztítva, megszeretgetve. Bővebben a tisztítási folyamatról és egyéb előnyeiről itt.
Tudjátok spirituálisan mi a víz?
Két rész Hála és egy rész Szeretet, azaz H2O :)
Igyátok épüljetek szépüljetek általa.

Víz és Fény

"Míg a jómódúak körében divat a környezetbarát termék fogyasztása, a szegénysorban élők kényszerből takarékoskodnak. A zöld alternatíva legtöbbször nem csak környezetvédelmi szempontból fenntarthatóbb, de pénztárcakímélőbb, elérhetőbb is. És micsoda zöld megoldás! A kenyai bádogviskók életébe pont egy hulladék visz fényt.

A “találmány” Brazíliából ered, Alfredo Moser szerelő jóvoltából ott kezdték tömegével használni a PET-palackokat világításra még 2002-ben. A villany nélküli fényt a nagyméretű, kétliteres palackok adják, amik mint egy felülvilágító, be vannak “építve” a bádogtetőbe. Éppen csak akkora lyukat kell vágni a fémen, amibe beerőltethető a vízzel teli és fehérített műanyag flakon. Mattítani akár éles tárgy dörzsölésével is lehet, vagy festéssel. A lényeg, hogy a benne lévő víz jól szórja a fényt. Egy ilyen “izzó” teljesítménye derült ég, napsütés esetén felér egy 50-60 wattos áramzabáló körtéével. Az életminőség ha kismértékben is, de javul azzal, hogy a családnak több magánélete van, többet tartozkodhatnak a viskókban úgy, hogy fényigényes tevékenységet végezhetnek.

Az eredetileg dél-amerikai megoldás, ami “bottle as light bulb” vált ismertté, most a kenyai főváros, Nairobi egyik legnagyobb nyomornegyedében, Korogocho-ban terjedt el. Paolo Jumbi, 28 éves mozgalmár, a Koch Hope nevű kenyai szervezet tagja abban bízik, hogy ezen a telepen hamarosan kétezer lemezbodegában fogják használni a pénzbe nem kerülő világítást és a főváros környéki többi nyomornegyedben is népszerű lesz."

Greenfo

Zöld dolgok amik nem "zöldségek"

"Néprajzos körökben ismert legenda szerint egyszer bukaresti kutatók elmentek Gyimesben fölmérni az "ökológiai katasztrófát". A statisztikák ugyanis az mutatták, hogy a térségben, nincs szemétszállítás-kezdi Agócs Gergely néprajzos....
A legenda szerint megérkeznek, és látják, sehol sincs szemét. Megállítanak egy öregembert, s kérdik, hova teszi a szemetét? Miféle szemetet? - kérdez az vissza. Amit az ember nem eszik meg, azt megeszi az állat. Amit sem az ember, sem az állat nem eszik meg, az valószínűleg jó a földbe. Amit sem az ember, sem az állat nem eszik meg, és a földnek sem jó, az jó a tűzre! Amit sem az ember, sem az állat nem eszik meg, és nem jó sem a földnek, sem a tűzre...Na, azt meg elteszem, jó lesz még valamire!"

National Geographic 2009. márciusi száma (amit mellesleg úgy nyertem a Fagy birodalma kiállításon)

"Őszre fordult az idő. A levelek borvörös árnyalatban pompáztak, s hangosan zörögtek a lovak patái alatt. Carta belovagolt Dynas Dwr kapuján, gyors, kritikus pillantással felmérte a védősáncokat, a tetejükön emelkedő falakat, a nagy, tölgyfából készült városkapukat és az őrtornyokat. Azt nézte, hogy valamennyi jó állapotban van-e, hogy karbantartják-e rendesen. Nagy darab erdőt kiirtottak az utóbbi időben az erődítmény környékén: most mezők és legelők terültek el a néhai fák helyén. Minden mező közepén meghagytak egy tölgyfát, menedékül a kiirtott erdő istenei számára. Soha senki nem emelhetett kezet ezekre a fákra. Amikor majd letelik az idejük, s több száz éves életüket leélve a porba hullanak, új fát telepítenek a helyükre."

Barbara Erskine: A tűz leányai (még egy félig meddig történelmi regényben is megtalálom a környezetvédelmet)

Zsákbamacska 2.

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy mosómedve, akit Banditának hívtak a arcán található fekete maszk miatt. Bandi nagyon szégyelte az álarcát, ezért mindennel megpróbálkozott, hogy eltüntesse. Próbálta a csermely vizével lecsutakolni, aztán egy kis homokkal dörzsölte, de hiába, semmi sem segített. Egyik barátjától hallott India csodálatos világáról, ezért elhatározta, hogy odautazik és szerencsét próbál. Ott aztán találkozott egy majommal aki bemutatta neki a mosódiót. Ez a növény a mosódiófán terem, melynek termesztése talajvédő hatású. A fa segít termékennyé tenni a talajt, és életciklusa alatt oxigént termel. Bandi rájött, hogy a mosódióval tisztítani lehet természetes úton. Kereskedni kezdett a dióval, mosómedve boltja messze-földön híressé tette. Sokat utazott Amerika és India között, és a hajón, egy farsangi bálon megismerkedett egy mosómedve lánnyal akinek úgy tetszett ahogy volt, ezért többet meg sem próbálta eltüntetni a maszkját. Viszont használta a diót textilek mosásához, úgy, hogy közben védte az erdőt, a közvetlen környezetét. Bandi mindenkinek részletesen elmagyarázta a működési elvét: A terméshéjban saponin képződik, amit a növény védekezésül termel a rovarok és növénytetvek ellen. (Ezért növényvédő szerként is használhatjuk) A saponin felület aktív anyagként hat. Megtöri a víz felületi feszültségét, és segít a szennyeződések és az olajos foltok eltávolításában. A mosódió 100%-ban antiallergén. Használatával az ekcémás tünetek pár hónap alatt eltűnnek. Baktériumölő tulajdonságának köszönhetően még a
szennyvizet is tisztítja.
Használata: a kicsi textilzsákba tegyünk 3-5 db diót, ez 3-4 mosásra elég. Öblítőre nem, vagy csak kevés mennyiségre van szükség. Az elhasznált diók komposztba kerülhetnek.
Eleinte mind az erdők lakói, majd később a városi népek is elkezdték használni a mosódiót.

Így jutott el hozzánk is:

ABC vonat

A hobbym nemcsak megnyugtat, nemcsak alkotok, és ajándékozom, sajnos maradék is képződik. A fonalakat nincs szívem kidobni, de tárolni se lehet sokáig, ezért aztán arra gondoltam újrahasznosítom. Maradék anyagból és maradék fonalból készült ez a minta, és a "vigyázz, mert megdöglik" rovatom főszereplőé lesz. Majd egy pólót fog díszíteni.

Szeméttelenség két példával

ezt a két cikket a humusz oldalán találtam. Érdekesség, az első egy kaliforniai családról szól akik lényegében nem termeltek 1 évig hulladékot, ami keveset mégis, azt kiállítják múzeumban, és persze, mondhatjátok, hogy a tengeren túl így meg úgy, de a második a magyar példa:

Dave Chameides kaliforniai ökológus 2008. január 1-én nagy elhatározásra jutott: a család csak annyi hulladékot "termel", hogy egész évben ne legyen szükség kukájának ürítésére. Az események alalkulását "365 Days Of Trash" című blogjában rögzítette. Célját elérte. Kis pincéje az év végén sincs csordultig tele szeméttel, ellentétben azzal, amit jósoltak neki. A Chameides-család (a családfő, a feleség és két gyermek) hulladéka kb. 15 kilogrammot tesz ki. Kétszázszor kevesebbet, mint egy átlag amerikaié.

Los Angeles-i házában, néhány utcányira Hollywoodtól, a 39 éves operatőr blogjában rögzítette környezetvédő erőfeszítéseinek krónikáját. A hulladékot fajtái szerint szétválogatta és különböző módon kezelte. "Ha amerikai szokásnak hódolnék, pincém ma tele lenne műanyag palackokkal" - mondja. Ám ők csak csapvizet isznak. A legnagyobb szemétszaporítók a csomagolások, de neki ezt is sikerült a minimálisra csökkentenie.
A főzéshez szükséges alapanyagokat edénybe, kimérve vásárolja. Az ajándékokat, még a karácsonyiakat is, szintén ajándékruhába csomagolja, így a gyerekek tulajdonképpen dupla ajándékot kapnak, ami nagyon tetszik nekik, ő pedig nem fizet kétszer a különböző dobozokért: egyszer, amikor megvásárolja, és másodszor, amikor szemétdíj ellenében megszabadul tőlük.
A szerves hulladékokat, mint például a gyümölcshéjakat, egy műanyagdobozban gilisztákkal komposztáltatja. Így lényegében csak mérgező hulladékok gyűlnek, ilyenek az égők, az elemek, az autó olajszűrője, az elhasznált merevlemezek. Házának egy részét napelemek látják el energiával, kocsija használt étolajjal működik. Chameides esküszik, hogy nem áldozza fel életminőségét; frissebb termékeket fogyasztanak, pénzt takarítanak meg, nem élnek barlangi ember módjára, mint ahogy egyesek hiszik.
2008. évi hulladékuk 2009 januárjában sem kerül a szemétgyűjtőbe, hanem kiállítják Hartfordban (Connecticut), a szemétmúzeumban, ahol azt láthatják az érdeklődők, hogyan fejlődött a hulladékkezelés története.

Dr. Nádai Béláné  a Kukadiéta verseny hetvenes éveiben járó  győztese.  XII. kerületi otthonában arról beszélgettünk, hogyan éli mindennapjait. 

Már első kérdésem komoly gondot okozott Brigitta néninek – nem tudta megmondani,  hogy mióta él környezettudatos életet. Sőt, nem is igazán értette a kérdést, hiszen amióta az eszét tudja, takarékoskodik az erőforrásokkal, nem dob ki semmi hasznos holmit.  
Aki még emlékszik a "szükségre"
Nem a mostanság felkapott környezetvédelem az, ami őt erre készteti, így nőtt fel, ezt hozta otthonról. Vérében van a takarékosság, ami számára nem önmegtartóztatást jelent, hanem egyszerűen ismeri saját szükségleteit és az elég fogalmát. Budapesten nőtt fel, és szinte semmit nem dobtak ki a családban - amire már nem volt szükség, azt elcserélték az ismerősök között. Spórolni is kellett mindennel, nem volt ilyen „tejjel-mézzel folyó Kánaán” mint most.  Tudatossá a környezeti katasztrófákról olvasott hírek tették, ma már a minimálisan keletkező hulladékmennyiséget is szelektálja. A papírt a lánya beviszi az irodájába, ahonnan üzemileg továbbítják a hulladékkezelőhöz, a biológiailag lebomló anyag pedig megy a komposztba. Ásványvizes palack nem sok keletkezik, általában teát iszik a család, de nem vetik meg a budapesti vizet sem.
Brigitta néninek máig idegen az a mai „szokás”, hogy az emberek kenyeret vagy más  élelmiszert dobnak a szemétbe. Ő még a karfiol, karalábé  levelét is felhasználja, elmondása szerint ugyanis nagyon jól passzol a mindentbele leveshez. Az esetlegesen keletkező maradékokat, csontokat pedig a lánya lefagyasztva juttatja el kecskeméti ismerőseinek, ahol három kutya leli benne örömét.
Általában a lánya vásárol be az idősödő hölgynek, de ha teheti, inkább elmegy a Fehérvári úti piacra. Még ha drágábbak is a termékek, neki többet ér a kofákkal való közvetlen kapcsolat; mindig tudja, mikor lesznek szép, friss csirkecombok. Tojást és felvágottat is a piacon vásárol. Szereti látni, ha ott előtte vágják fel a húst, nem kedveli az agyonfóliázott, több hetes termékeket. Ezzel nem csak csomagolóanyagot takarít meg (mindig visszaviszi a tojástartót is a kofáknak), hanem a kistermelőket is támogatja.
Már évek óta mosódióval mos és a mosógépet is csak akkor indítja el, ha teljesen megtelt. Minden megmaradt vizet a növények locsolására használja, Brigitta néni lánya ugyanis környezetmérnök és talán szakmai ártalomból, de nagyon ügyel a víztakarékosságra. 
Másnak kincs, ami neki felesleges
Brigitta néni egyfajta „jótékonysági központot” üzemeltet. Összegyűjti az általa és ismerősei által kinőtt, vagy már túl nagy ruhákat, konyhai eszközöket, párnákat és elküldi határon túli ismerőseinek, akik nagyon rossz körülmények között élnek és minden darab nagy segítség a számukra. Természetesen azért Brigitta néni sem jár évekig ugyanabban a ruhában, amit megun, elcseréli barátnői között. Ilyen cserék alkalmával már többször volt szerencséje igazán „márkás” ruhákhoz is, amik felelevenítették benne a 30 évvel ezelőtti ócska nejlonból készült munkaköpenyek emlékét.
Ugyanígy könyveket sem dob a szemétbe, hiszen azokat értéknek tekinti. Helyszűke miatt azonban kénytelen megválni némelyiktől, ezért aztán, kis csomagokban viszi a könyveket a Regnum Marianumba és a katolikus egyháznak, míg az ifjúsági regényeket a barátnői unokáinak osztogatja el. 
Javítsunk!
A javítgatásoktól sem viszolyog, sőt sajnálja, hogy egyre több mesterember kényszerül a bolt bezárására. Cipőt, ollót, kést, esernyőt mind javíttat. A konyhában is egy helyrehozott 27 éves gáztűzhely áll, de a mosógép sem sokkal fiatalabb. Azért sem cseréli ki őket, mert tapasztalata szerint a ma gyártott termékek a régiek élettartamának tizedét se közelítik meg.
Brigitta néninél semmi nem vész kárba: nemrég egy régi, ajándékba kapott bőrmellényből egy belvárosi kisiparossal táskát csináltatott magának. Ezt az ötletet rögtön magamévá is tettem, ami jelentősen megnövelte az édesanyám elszakadt bőrkabátjában rejlő potenciált.
Brigitta néni megmutatta a társasház hátsó kertjében lévő, férje készítette komposztládát is, ahonnan a felgyülemlett föld az udvarra kerül, javítva a sittből és kőből álló pocsék talajt. A társasház egész kertjét Nádaiék és egy szomszédasszony gondozza, ők készítettek a madaraknak itatót is, ami szárnyasok sokaságát vonzza oda.
Úgy tűnt, Nádai Bélánénak egyáltalán nem hiányzik életéből a fogyasztás. Arra költ, amire szükséges, örömét inkább lányában és férjében leli.

Ilyen autóm lesz!

BONTINO

A fejlesztés 2008 óta gőzerővel zajlik; az autó energiaellátását egy magyar fejlesztésű, százötven kilogrammos akkumulátor egység biztosítja. A töltés 220V-os konnektorból mindössze negyven percig tart, és százharminc-százhatvan kilométernyi autózást biztosít. A prototípusokhoz képest jelentősen változott a hajtástechnika: az új 15 Kw-os DC Sepex motor 5+1 sebességes sebességváltót kapott, így az autó maximális sebessége immár 130 km/h. A cég tulajdonosától tudjuk, hogy a projekt már sorozatgyártás előtti állapotban van.Minden egyéb részlete azt kommunikálja, hogy egy valódi autós kialakítással lesz dolgunk. Kívülről haladva befelé látható, hogy komoly konkurenciája lesz a kisautó a meglévő elektromos palettának. Elől tárcsa, hátul dobfék lassítja a 14 collos kerekeket, továbbá vákuumos fékrásegítő, projektoros fényszórók, elektromágneses fékenergia-hasznosítás, bőrbelső, két légzsák, elektromos vezetőülés- és tükörállítás, klíma, valamint egy 7"-os, érintőképernyős GPS-rendszer is szerepel a felszereltségi listán.

A jó hír, hogy a vételár és a végsebesség nem fogja lelombozni az érdeklődését az olvasónak, ahogy azt más, ígéretes beszámolók kapcsán tapasztalhatták már. Az autó képes az autópálya-tempóval haladásra, és kb. 4 millió forintba fog kerülni. Csupán egyéni értékesítést még nem terveznek, ugyanis elsősorban bérlő vagy lízingelő flottavásárlók részére készülnek az első példányok. A távoli jövőkép viszont már majdhogynem meseszerű, hiszen napelemekkel működtetett töltőállomásokat és egy fejlett akkutechnikát ígér a gyár, így a hatótávolság meghaladhatja az 500 km-t.

Szomorú, hogy a magyar fejlesztő több évnyi itthoni próbálkozás után végül úgy döntött, hogy Németországban kezdi el gyártani ezt a kisautót. Lehetne büszkeségünk ez kocsi, olcsó és gazdaságos, munkaerőt biztosíthatna a gyártása, piacot teremthetne,nem szennyezi a környezetet, de ez egy szép álom marad, mert az itthoni "körülmények" nem alkalmasak, és akkor finoman fogalmaztam...

rizs és kacsa

"Japánban körülbelül 10 éve olyan rizstermesztési eljárást vezettek be, amely azóta rohamosan terjed. Gazdálkodók tízezrei követik Japánban, és Ázsia más országaiban is. Miután kiültették a rizsdugványokat az elárasztott rizsföldekre, kacsákat eresztenek rá. Sohasem bántják a kacsák a rizst, viszont megeszik a kártevő rovarokat, csigákat, gyommagvakat, és kiszedik a gyomokat is. Közben kotorva a talajt levegősebbé, lazábbá teszik. Továbbá a rizsföldön a kacsán kívül még egy hal is megél, amely a kacsák ürülékével és algákkal táplálkozik. A kacsák és halak ürüléke trágyázza a talajt. Önmagát fenntartó természeti rendszert alkot a rizsföld, amelynek rizs, gyomok, rovarok, hal és kacsa egyaránt része. Ilyen rizsföldön a termésátlagok legalább 20-50%-kal magasabbak, mint a hagyományos módszerrel művelteknél. Továbbá nagy nyereség a kacsa is, amelynek alig kell máshonnan táplálékot vásárolni. Emellett a gazdáknak jóval kevesebbet kell dolgozniuk, nem kell gyomlálniuk, vegyszerezniük sem.
Kínában csaknem hatvanezer hektáron, parasztok tízezrei bevonásával végeztek kísérletet, ami megmutatta, hogy a fajtabeli változatosság segítségével elkerülhetjük a vegyszerek alkalmazását, és egyben jelentősen növelhetjük a hozamokat. Ugyanazokba a táblákba kétféle rizst vetettek. Egyik, az értékesebb fajta, nehezebben termeszthető, mert egy gombabetegség komolyan veszélyezteti a termést, a másik egy közönségesebb rizsfajta, amelyet a fenti gombabetegség nem támad meg. Úgy vetnek, hogy a értékesebb rizs sorai közé több sor közönséges rizs kerül. Ezzel a értékesebb rizst támadó gombafertőzés mértéke a huszadrészére csökkent. Ennek oka az, hogy a magasabbra növő értékesebb rizs több napfényt kap, és a gombaspórák nagyobb távolságokra nehezebben terjednek. Mivel a kis parcellákon a parasztok úgyis sarlóval aratnak, kétféle rizs szétválogatása nem okoz különösebb gondot. Ezzel az egyszerű eljárással egy adott területen vegyszerek alkalmazása nélkül 14%-kal nőtt a parasztok jövedelme.
Az Egyesült Államokban különböző fajtájú búzákat vetettek ugyanabba a táblába. Keverten takarították be a termést, és kevesebb vegyszer felhasználásával magasabb termésátlagot kaptak. Ez a kiskertekben gazdálkodók számára is jól ismert. Ha megfelelően választott növényeket termesztünk egymás mellett, a kártevők és a betegségek jóval kevesebb gondot  okoznak. Ehhez viszont még sok kutatásra van szükség, és közkinccsé kell tenni az erre vonatkozó ismereteket."

Végh László-Szám Dorottya-Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet Híradás a Föld állapotáról

Sörfőzés - kicsit másképp

"Egy, már jó ideje működő rendszer a következő. Létrehozója, Günther Pauli, eredendően üzletember, akinek a sörfőzdékre kidolgozott módszerét ismertetjük. A sörfőzdék a szilárd nyersanyagoknak, nagyrészt a sörárpának csak 4%-át használják, a többi hulladék. Hulladéka a szén-dioxid, a lúgos szennyvíz és a hulladékhő. Ám a szilárd hulladék 70%-a rövid szálú rostanyag, amelyet a papíripar nem tud feldolgozni, és takarmánynak sem jó. Viszont a gombák lebonthatják. Így hát a piacon keresett gombákat termesztenek rajta. Utána már jó takarmánynak (45%-a szénhidrát), azt tehenek eszik meg. A sörfőzdék szilárd hulladékának 26%-a fehérje. Ebben gilisztát tenyésztenek (egy évi százezer hektoliter teljesítményű sörfőzde naponta 1,3 tonna gilisztát termel). Maga a giliszta a baromfi természetes tápláléka, sokkal jobb, mint amin általában a gyári csirkéket nevelik. Majd a marhák és a csirkék trágyája az emésztőbe kerül, az itt termelődő metán erőforrás. Természetes úton kezelik az itt visszamaradó szennyvizet, megfelelő növények és állatok társításával halakat tenyésztenek benne, amelyek szintén eladhatóak. A lúgos szennyvízbe bevezetik a szén-dioxidot, és ebben értékesíthető algákat termesztenek. Egy ilyen rendszer energetikailag teljesen önellátó, hétszeres termelékenységet, és négyszeres foglalkoztatottságot teremt az eredeti sörfőzdékhez képest. Nincs az egységek között szállítási költség és szennyezés, és rengeteg élelmet termel az éhező országokban. "

Végh László-Szám Dorottya-Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet Híradás a Föld állapotáról

Az edo korszak

"1603-1867-ig tartó időszak Japánban az Edo-korszak, ez a Tokugava sógunátus kora. Edo a mai Tokió korábbi neve, akkor került ide a kormányzási központ. Manapság az Edo korszaknak egy olyan jellegzetességére figyeltek fel,amilyen igen fontos lehet az emberiség egészének jövőjére nézve is. Ekkor ugyanis egy hatalmas és népes birodalom hosszú időn át képes volt fenntartható életrendet követni. Nem belülről bukott meg ez a rendszer, külső fenyegetés terelte Japánt más pályára.
1600-ra Japán népessége elérte az eltarthatósági határt, amit növekvő feszültségek, lázadások sora is jelzett. Ráadásul erősödött a külső, különösen az európai befolyás, ami hozzájárult a belső ellentétek kiéleződéséhez. Emiatt a hatalomra kerülő katonai kormányzat igyekezett visszaszorítani a kívülről érkező hatásokat. Erősen központosították a hatalmat. Elzárták a szigetországot a világtól. 1639-ben rendeletet hoztak, amelyben megtiltották, hogy a japánok elhagyják hazájukat. Annyira féltek az idegen eszméktől, hogy egyúttal az éppen külföldön tartózkodóknak megtiltották a hazatérést, még a kereskedők, halászok, hajósok sem térhettek haza. Külföldi sem léphetett Japán földjére, csak egy maroknyi holland és kínai kereskedőnek engedték meg, hogy Nagaszaki közelében egy szigeten tartózkodhasson. Állomásuk forgalma a 18. századra évi két hajórakományra apadt.
Szinte államvallássá emelték a buddhizmust. Egy család egy adott területhez, szentélyhez volt kötve, itt tartották nyilván a családot. Ezt a nyilvántartást felhasználva röghöz kötötték a lakosságot. Még a legkisebb falut is csak engedéllyel lehetett elhagyni, út menti ellenőrző állomások ügyelték a rendet. Megszabták, miként lehet közlekedni, ki hogyan, mivel utazhat, hány kísérője lehet. Ezzel azt is elérték, hogy mindenkinek helyben vállalnia kellett cselekedeteinek következményeit. Nem lehetett azt megtenni, hogy valaki a lakóhelyén becsap, megrövidít, megkárosít másokat, majd megszedve magát lelép, és ezt másutt újrakezdi, vagy csak elköltözve zavartalanul élvezi csalárdul szerzett gazdagságát.
Évszázadokra visszamenőleg pontos népességi adatokkal rendelkezik az ország, ennek számítógépes feldolgozása kb. 20 éve kezdődött meg. 1720-ban tartották meg az első nemzeti népszámlálást, amelyet azután rendszeresen megismételtek. Innen tudjuk, hogy végig az Edo-korszakban Japán lakossága nagyjából állandó volt, csaknem 30 millió.
...
Előírták a sógunok a ranghoz illő öltözéket, udvartartást, kíséretet. Kötelezővé tették, hogy a sógunnak rendszeres ajándékot adjanak. Jelentős összegekkel hozzá kellett járulniuk az építkezésekhez és egyéb költségekhez. Így erősen korlátozták a jövedelmek felhalmozódását és az emberek mozgásterét. Megakadályozták, hogy a gazdag tovább növelhesse gazdagságát és nagyobb hatalomra tehessen szert.
Egy ennyire erősen megkötött népnek meg kellett adni valahol a kibontakozás lehetőségét. Igen nagy gondot fordított a sógunátus az oktatásra. Kinyilvánították, a művelt, tanult ember megérti, mi a jog, az igazság, és a kötelesség. Egy felsőbb osztálybeli embernek még szorgalmasabban kell tanulnia. Bevezették az alapfokú oktatást is. Ezek a rendházak, szentélyek mellett működő intézmények ugyan nem adtak magasabb fokú képzést, de megtanították az alapfokú írásjeleket, és oktatták a fegyelmezett, engedelmes életet megkövetelő erkölcstant. Virágoztak a művészetek, a színház, a zene, a szertartások, a kertépítés és mások. Gazdagok és szegények egyaránt szerettek olvasni. Csaknem 7000 könyvesbolt és kb. nyolcszáz kölcsönkönyvtár működött az országban. Számos kiadvány elérte a nyolcszázas példányszámot.
Összefoglalva elmondható, hogy az Edo-korszakban Japánt nem támadták meg kívülről. Békés időszakot élt meg, szinte egyáltalán nem voltak belső háborúskodások. Csak az együttélési szabályokat és az állam kemény törvényeit kellett betartani. Szellemileg és gazdaságilag is hatalmas eredményeket ért el. Igaz, a gazdaság fejlődése nem a nyugati értelemben vett növekedésnek felelt meg.
Japánban kevés a művelhető földterület és a nyersanyag. Bár az ország területe csaknem háromszorosa hazánkénak, a lakható, művelhető területe csak akkora, mint Magyarországé. Nagyrészt lakhatatlan hegységek borítják, kétharmad része erdővel fedett. Forrásként természetesen be kell számítanunk a tengeri halászatot. Ahogy említettük, ezen a gyakorlatilag hazánknyi területen az Edo-korszakban 30 millió ember élt úgy, hogy semmit sem vittek be külföldről. Nem voltak éhínségek. Japán gazdaságának alapja az újrahasznosítás volt. Annyira kevés volt a forrás, hogy mindennel nagyon gondosan és takarékosan kellett bánni. Nagyon költséges volt új dolgokat vásárolni, ezek a közönséges ember számára megfizethetetlenek voltak. Mindent, amit csak lehetett, felhasználtak, újrahasználtak, megjavítottak. Lehet mondani, szemét szinte nem létezett. Számos újrahasznosító mesterség létezett. Az edényeket, és más fémeszközöket, ha kilyukadtak, megfoltozták. Nálunk is ismert volt ez a múlt század közepéig, az öregebbek még emlékezhetnek, a falvakat, városi házakat felkereső drótos tótokra. Törött cseréptárgyakat rizsből készült ragaccsal erősítettek össze, majd hőkezeltek. Fából készültek a folyadékokat tároló hordók, ezeket bambuszból készült abroncsokkal fogták össze. Ha az abroncsok öregedtek, töredeztek, kicserélték őket. Javították a lábbeliket, papírlámpákat, és minden mást, amíg csak lehetett.
Összegyűjtötték a használt dolgokat és újra feldolgozták. Így felvásárolták a használt papírt is. Ami papír már annyira értéktelen volt, hogy nem kellett a felvásárlónak, azt más gyűjtötte össze és adta el a megfelelő gyűjtőhelyen. Akkoriban valamennyi ruha kézi szövéssel készült, így nagy érték volt. Edoban kb. 4000 használtruha-kereskedő élt a felvásárlásból. Bambuszból készítettek esernyővázat és zsírpapírt húztak rá. Felvásárolták a régi esernyőket, és lecserélve róluk a papírt, új esernyőt készítettek. Csomagolópapírnak adták el a használt zsírpapírt. Hasonlóan a használt hordóknak is voltak felvásárlói, akik a felújítással foglalkozó vállalkozóknak adták el őket. Voltak begyűjtők, akik apró játékokat, édességeket vittek magukkal. Olyasmit kiáltoztak, hogy "cserebere". Ha gyerekek játék közben régi szeget, vagy más fémtárgyat találtak, becserélhették játékra, édességre. Felvásárolták a gyertyák lecsöpögött viaszát. Megvették a tüzelés után maradt hamut is, és a parasztoknak, mint talajtápot eladták, ugyanis magas a káliumtartalma. Házaknál hamugyűjtő ládát, nagyobb intézményekben hamugyűjtő bódét tartottak. Más társadalmak is használják erre a hamut, de egyedül Japánban vásárolták fel. Tanintézményekben a tankönyvek nem a tanuló, hanem az intézmények tulajdonában voltak. Feljegyzések szerint megesett, hogy egy matematikai-tankönyvet 109 éven át használtak.
Összegyűjtötték az emberi anyagcseretermékeket is, kb. 1955-ig ez volt a legfontosabb talajerő-utánpótlási nyersanyag Japánban. Mialatt Európában ez járványkeltő veszélyforrás volt, a japánok, mint értéket dolgozták fel. Mivel a széklettel a szervezetből kikerülő kórokozók csak az emberi szervezetben képesek szaporodni, a széklet megfelelő idejű érlelés után veszély nélkül használható a termőtalaj táplálására. Parasztok rendszeresen látogatták a velük szerződést kötőket, pénzzel vagy zöldséggel fizettek. Később nagybani felvásárlók és viszonteladók vették át az ágazatot. Sok lakót tartó háziurak jó pénzt kerestek ezzel. Fintoroghatunk ezen, de a japán városok jóval tisztábbak voltak a mieinknél, és ma is azok. Általában a japánoknak sokkal jobb az egészségi állapotuk, mint a miénk, ugyanakkor tisztaságuk miatt érzékenyebbek is a fertőzésekre, mint mi.
Ilyen takarékosság mellett nem vagy csak alig nőhet a gazdaság. Így a felvásárlók, javítók, gyártók nem sok haszonhoz, befektetni való tőkéhez jutottak. Mindenki csak megélt, de gazdagodni, nem gazdagodhatott. Nem a tömegtermelésen, hanem a források teljes kihasználásán alapult az Edo-korszak fenntartható társadalma.
Japán akkor csak napfényből származó erőforrást használt. Gallyá, ággá, törzzsé, termésekké alakítják a fák a naperőt. Ha a múlt évben képződött terméseket, ágakat, gallyakat használjuk, akkor a múlt évi naperőből élünk. Tekintve Japán erdeit, egy japánra az Edo-korban legalább 200 tonna fa jutott. Évente egy fa tömege átlagosan 5%-kal gyarapodik. Ezzel az évi növekmény egy Edo kori japánra legalább 100 mázsa fa volt. Ennek csak kis töredékét használta fel az Edo-kori fenntartható társadalom embere. Úgyszólván csak a gallyakat eltüzelve megélt. Ezért is lehetett a társadalom fenntartható. Ha nézzük az Edo-korszakot, az erőforrások 80%-a az elmúlt év, 95%-a az elmúlt 3 év napfényéből származik. Mindez azt jelenti, hogy az Edo-társadalom szinte mindenhez, amire szüksége volt, az elmúlt 2-3 év napfényét használta fel. Csaknem mindent növényekből állítottak elő, kívéve a fémből, cserépből és más ásványi anyagokból készült termékeket.
Amíg a villany meg nem jelent, papírlámpákkal és viaszgyertyákkal világítottak, az olajat és a viaszt maguk állították elő. Olajat növényi magvakból sajtoltak, vagy bálnaolajat, szardíniaolajat használtak. Fontos melléktermék a rizsszalma, minden kg rizsre durván 0,8 kg szalma jut. Rizsszalmából öltözetet, lakberendezési, használati tárgyakat is készítettek, és tüzeltek is vele. Hamuja azután visszajutott a földre, 100%-osan hasznosult. Öltözetként papucsot, kalapot, esőkabátot készítettek belőle. Az állattenyésztők és többféle módon használták a rizs szalmáját."

Végh László-Szám Dorottya-Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet Híradás a Föld állapotáról