2016. november 29., kedd

Adventünk 2016-ban

"Szeretni, nem azt jelenti, 
hogy két ember egy igát von, 
hanem a másikat bíztatni, repülni át egy világon!"

Kovalsky meg a Vega

Az idei koszorút kékben álmodtam meg, pöttyökkel, pom-pom szalaggal.






Előző évek termései: 20152014201320122011

2016. október 7., péntek

Megérkeztem képeslapok

Az elmúlt hónapokban kevésbé voltam itt aktív, és ennek csodálatos oka volt. :)
Ezek a kedves képeslapok ma délután útra kelnek a szűk család részére, hogy tudassák nagy nagy szeretettel az új családtag érkezését. :D










2016. augusztus 31., szerda

3 Generáció Nyara



"Szeretni valakit olyan, mint beköltözni egy házba - mondta mindig Sonja."
Az elején az ember beleszeret az újba, minden reggel rácsodálkozik, hogy minden az övé, és közben fél is egyszerre, hogy valaki hirtelen beront az ajtón, és közli, hogy súlyos félreértés történt, és igazából nem lakhat az ember ilyen remek körülmények között. De ahogy telnek az évek, megkopik a homlokzat, itt-ott megrepedezik a fa, és az ember elkezdi nem azért szeretni a házat, mert olyan tökéletes, hanem éppen azért a sok apróságért, amik miatt nem az. Megismeri az épület minden zegét-zugát. Megtanulta, hogyan lehet elkerülni, hogy a kulcs beragadjon a zárba, ha hideg van. Melyik parketta hajlik meg kissé, ha az ember ránehezedik, és pontosan hogyan kell kinyitni a szekrényajtót, hogy ne nyikorogjon. Ezek azok, ez a sok apró titok, amitől a ház az ember otthona lesz. "

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Egyszer egy mami varrt egy-két pólót...
Egyszer egy anya hímzett pár cuki mintát...
Egyszer egy csöpp lány belenőtt a ruhákba és hordani kezdte...

Még korábban mutattam egy csöpp hímzést, aminek még nem volt kitalálva a rendeltetése. Persze egyszer minden a helyére kerül. :)


Aztán idén tavasszal megtetszett ez a kis cserepes virágokból álló mini hímzés. Ilyesmit találtam karácsonyit is, csak férjen bele az időmbe... :D


Divat 2016 Nyár!!!


2016. július 15., péntek

Csokis meggyleves

"Különlegesnek lenni a legjobb fajta abból, ha az ember más. " 
Fredrik Backman



Nem vagyok híve a főzött gyümileveseknek, de most nálunk ez a sztár! Legalábbis a lányom imádja, ezzel a levessel tanulta meg a csoki szót, amit viccesen csocsinak ejt. :) Bájos gyermek. <3

Hozzávalók:
kb 20-25 dkg meggy megmosva, kimagozva
1 l víz, só, cukor ízlés szerint
1 kiskanál kardamon
3 kiskanál fahéj
2 kiskanál cukrozatlan kakaópor
8-10 szem szegfűszeg
1/2 l tej
2-3 evőkanál cukor
csokipudingpor
citromlé  

Felteszem egy lábosban a vizet, beleöntöm a meggyet, és forralom, közben ízesítem a fűszerekkel (só, cukor, kakaó, kardamon, fahéj, szegfűszeg, citromlé). Amikor már egy kicsit összerottyant, egy külön tálban kikeverem hidegen a pudingot. A pudingot hőkiegyenlítéses módszerrel hozzákeverem a leveshez, újraforrás után még egy 5-10 percig rotyogtatom és késsz!
Hűtöm, diszíthető tejszínhabbal, keksszel, csokival, de bekanalazhatjuk rögvest is! :)


2016. június 19., vasárnap

Pikáns cseresznyeleves

Szedtünk (főleg apa) a barátnőmnél cserkót, egy egész teli vödörrel, így lehetett kísérletezni az ízekkel. :) Nem bántam meg.

Hozzávalók: 
2 marék cseresznye kimagozva
1 nagy doboz jogobella meggyes joghurt
1/2 l tej
2 evőkanál méz
1/2 teáskanál őrölt kardamon
1 teáskanál őrölt gyömbér

Miután a mosolygós, ropogós cseresznyéket kimagoztam, már csak össze kell állítani a levest, és előhűteni.
A magozott cseresznyét egy nagy tálba szedem. Rászórom a fűszereket, meglocsolom mézzel, jól elkeverem. Ráöntöm a joghurtot, és a tejet, ismét keverem, kóstolóm, ha kell, még fűszerezem, és tálalom, vagy kanalazom, vagy hűtöm még egy kicsit. :) Én még megszórtam a tetejét egy kis fahéjjal, mert az kell! :)




2016. június 18., szombat

Múmia virsli



Lehet, hogy halloween-kor lenne alkalmas ez a bejegyzés, de mi nem tartjuk sem ezt az "ünnepet", sem a valentin napot. :)
Nyár van, bár néha megkérdőjelezi az időjárás, így igyekszem minél kevesebb időt tölteni a konyhában. Ez egy egyszerű, gyors, de annál fincsibb fogás. Párolt mexikói zöldségkeverékkel főfogásként fogyasztottuk, de el tudom képzelni parti-ételként is, mustáros mártogatóssal.

Hozzávalók: 
1 csg leveles tészta (én a spar-ost vettem)
2 pár frankfurti virsli
1 tojás sárgája
reszelt sajt, szezám- és/vagy lenmag

A levelestésztát hosszában kettévágtam, és ezt még megismételtem annyiszor, hogy 8 csík álljon a rendelkezésemre. A virslikkel ugyanezt tettem. Feltekertem a húsra a "gézlapokat", mint a múmiáknál, :), lefektettem a tepsire, megkentem tojás sárgájával, megszórtam a magokkal és sajttal, és készre sütöttem.


2016. június 16., csütörtök

Grrr... Ricky az Oroszlán

Egy igazi vasgyúrónak készült ez a babaköszöntő hímzés. Ahogy láttam nyugodt, kedves gyermek, gyöngyszeme a szüleinek.



"Egy anya szeretete olyan, mint egy kör. Nincs kezdete és nincs vége. Állandóan körbejár és mindenkit megérint, aki kapcsolatba kerül vele. Elborít, mint a reggeli pára, melegít, mint a déli nap és úgy takar be, mint a csillagos éj. "


2016. június 2., csütörtök

Márk Medve

Az unokatestvérét Bibi Macit már láthattátok, elkészült a fiú Medve is. Így teljes a kép.
A gyermekáldás mindig nagy csoda, ajándék. Ha a Jóisten kisbabát ad, még bízik az emberiségben. Legyen ez így még sokáig.


"A döntés meghozatala, hogy anyává válj, semmihez nem mérhető: örökidőre vállalod, hogy a szíved szüntelenül a testeden kívül őrködjön valaki fölött."

"

2016. május 24., kedd

Spenótkrémleves fetával sült fokhagymával

A receptet Juditkánál találtam, és már többször is készült, még enyhébb, lágyabb ízű, mint a főzelék társa, ezért sokkal jobban bejön nekem.


Hozzávalók: 
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
kevés olaj
2 dl víz
50 dkg spenót
só, bors, szerecsendió
1/2 l tejszín
tálaláshoz:
feta
2 fej fokhagyma
lenmagolaj

A hagymákat (vörös- és a 2 gerezd fokhagyma) megpucolom, kockázom, majd kevés olajon megfonnyasztom.  A spenót, ha friss jó alaposan megmosom, és csíkokra vágom, ha mélyhűtött, csak hozzáadom a párolt hagymához, Felöntöm vízzel, jól kiforralom, és botmixerrel pürésítem.
Fűszerezem (só, bors, szerecsendió), majd negyed óra főzés után hozzáöntöm a tejszínt. Újabb forralás, és kész is.
A fetát felkockázom, a két fej fokhagymát gerezdjeire szedem és megpucolva kissé megsütöm cseppnyi olajban.

2016. május 11., szerda

Áldás

Párom kérésére: )
Lélekemelő áradás, együtt pörög rá apa és lánya <3

2016. április 20., szerda

Szegény szomszédok...:)))

Én igazán nem tehetek róla, ami a szívemen, az a számon. Előbb hagyja el a számat egy bizonyos mondat, aztán gondolkodom. Ez van. Ebből néha vicces jelenetek adódnak, ha éppen nem a saját szemszögömből nézem.
10 emeletes házban lakunk, bejárati ajtó a lift mellett. Amíg a lakók várják a liftet, kihallatszik talán pár olyan keresetlen szó, amit máshogy is lehet értelmezni.

Kicsi lányom kapott egy jópofa játékot. Ez egy képességfejlesztő, a finom-motorikus készségeket fejleszti. Egy fa alma, tele lyukakkal, hozzá egy kukac, ami végigrághatja magát a gyümölcsön, ha a pici kezecskék átvezetik a lyukakon.
A polcon van a helye. Kincsem éppen kéri:
-Ama, ama! és közben mutogat a tárgyra.
Erre az anyja mit mond:
-Tessék, játsz szépen a kukacoddal!
:))))

(Bízzunk benne, hogy ennél a mondatnál senki nem várt a liftre)

Most vagyunk az "én egyedül csinálom azt, amit anyu is" korszakban. Utánozós művészet. Anya eteti őt, ő eteti babáját. Anya port töröl, ő is kap rongyot, és mászik végig a lakásban. Anya takarít, ő is.
Rendeltetésszerűen használja a wc kefét, mint egy profi takinéni.
Reggel van, még túl korán. Ő már ébren, én próbálom nappali üzemmódra kapcsolni magam. Jelzi, hogy kiszállna a kiságyból. Kiengedem. Néma imát rebegek, csak a nappaliba menjen át, a kanapén pihenni, csak még 5 percet hadd feküdjek. Olyan jó lenne! De, nem!
Kisasszonynak sürgős wc-pucolási láza lesz, hallom, ahogy kinyitja a wc ajtót, felnyögök, majd hallom, hogy loccs! Ekkor már félig kikecmeregve az ágyból, az adrenalin elönti az agyam, kócosan, álmosan ordítva rohanok menteni a helyzetet:
-Ne kefélj, NE KEFÉLJ! AZONNAL HAGYD ABBA!
:)))))))

Szegény szomszédok!


2016. április 2., szombat

Időeltolódás

"-Mit akarsz azzal elérni kislányom, hogy tolod az időt? Mi nem tetszik neked abban, ami van?
-Nekem tetszik az, ami van. Nemrég megértettem, hogy nem az idő a ludas. Az emberek maguk teszik tönkre az idejüket. Te, apuci, gyakran ülsz a számítógéped előtt, aztán pedig hosszú időre elmész. Te, apuci, tönkre teszed az időt, amikor elmész.
-Én? Tönkre teszem? Hogyan?
-A jó idő az, amikor mind együtt vagyunk. Amikor mi együtt vagyunk, akkor a percek és az órák, de még a napok is, nagyon, de nagyon jók. Akkor körülöttünk minden örvendezik. Emlékszel, apuci, amikor a kis almafa éppen virágozni kezdett... Te és anyuci megpillantottátok az első pici virágokat, te anyucit ölbe kaptad, és forogtál vele. És akkor anyuci olyan csilingelően kacagott, hogy köröskörül minden, de minden örvendeztett: a pici levélkék, a madárkák is örvendeztek. Én pedig egyáltalán nem sértődtem meg. Nem bántam, hogy te nem engem, hanem az én anyucimat tartottad az öledben és vele forogtál, mert én a mi anyucinkat annyira szeretem. Én az ilyen időnek mindenki mással együtt örültem! Később azonban más idők jöttek. Most, apuci, már értem, hogy te változtattad meg az időt. Nagyon hosszú időre elmentél tőlünk. A kis almafán már pici almák kezdtek nőni, de te csak nem jöttél vissza hozzánk. Anyuci pedig elment ehhez az almafához és ott állt mellette, egyedül.
Senki sem kapta ölbe és senki sem forgott vele és anyuci nem kacagott csilingelőn és köröskörül már semmi nem tudott örvendezni. Amikor te nem vagy velünk, anyucinak egészen más a mosolya. Szomorú. Hát látod, ez a rossz idő. "

Vagyimir Megre: Kik is vagyunk?

2016. április 1., péntek

Bibi Maci

A véletlen más néven: Jóisten álruhában. Ez az álruhás Vándor úgy kavarja a dolgokat, hogy mindig a szebbik arcát lássuk. Így esett, hogy két testvér / nővér azonos időpontban lett várandós. Együtt élhették át a női lét egyik legszentebb időszakát, és az idősebbik nővér tavaly év végén életet adott egy kislánynak, a húga pedig idén év elején egy kisfiúcskának. A kisbaba tegnap megkapta a kis babaköszöntő képét.



Nem áprilisi tréfa: Csak a Vándor egy újabb kártyakeverése: egyik ismerősünk, aki ma született, ma szülte meg a kisfiát. Anya és gyermeke e vidám napon együtt ülhetnek szülinapot. :)))

2016. március 26., szombat

Kávé szünet

Kedveseim, sürögjetek, forogjatok, de csak módjával. Legyen idő leülni, akár csak 10 percre, megpihenni egy forró, habos kávé mellett. Nekem szerencsém van, anyukám, mint egy tornádó végigsöpört a konyhámon, és már kész van több fajta hús, süti, leves. :) Mindenkinek ilyen szuper anyukát kívánok! <3




2016. március 19., szombat

Jó éjszakát gyermekem!

Ha egy baba, aki két hónapos korától átalussza az éjszakát, két éves kislányként nem alszik éjjel, annak nyomós oka van. Igen, most tényleg beteg volt, de már kifelé jövünk,Hála Istennek és tegnap végre aludtunk egész éjszaka. Remélem ez a dal ma is segít:


2016. március 13., vasárnap

Keresd a párját!

Jó, tudom, egy kissé bogaras vagyok. :) Készítettem - unokahúgaim segítségével - egy kis színtanulós memória játékot, ami 3 az 1-ben. Sőt, 4 az 1-ben. Meg lehet tanulni vele a színeket. Lehet párokat keresni, memóriafejlesztő, és egyszer majd angolul tanulni. Mindezt a 2 éves lányomnak. Most ismerkedik a színekkel.


A pinteresten találtam a színes bogárkákat. Kinyomtattuk 2 példányban az elejét, és a hátulját.
Látszik, hogy a hátulján sok apró, színes bogárka van. Ezután kivágtam, egymásba fordítottam a nagy bogarat a kicsikkel, majd kétoldalú ragasztó segítségével összeillesztettem.


 Ezután már csak laminálni kellett, mivel a papír nem egy maradandó dolog egy kétévesnek. :)


Apával teszteltük a memóriajátékot. Én nyertem. :)))


2016. március 7., hétfő

Bio Sárgarépa

Adott egy narancssárga anyag, némi vatelin, zölc filc, és a képzeletünk. Egy varrógép segítségével, ilyen permetszert sosem látott bio-répákat termelhetünk, akár húsvétra is. Locsolóknak egy kis egészséges nasi. :)))


Termett egy bébi répa is. :)


2016. február 12., péntek

Rostos ivólé


Hozzávalók: 
4 duci sárgarépa
6 zöldalma
2 narancs
1 citrom
20 dkg cukor
1 kávéskanál citromsav
1 csipet só

A répát és az almát megszabadítom a héjától és vékonyan felszeletelve külön-külön felteszem vízben főzni. Amikor puhára főttek, egymásba öntöttem őket, és ráöntöttem a cukrot. Amikor kihűlt és közben elolvadt a cukor botmixerrel pürésítettem, és a citrusokat belefacsartam. A végén tettem bele a citromsavat, és egy csipet sót.
Recept: Innét (itt dupla adag van, nekem nem volt ennyi almám itthon)


A színe fenomenális, majdnem harapni lehet, és egy igazi vitaminbomba. :)))

2016. február 5., péntek

Görög mentőcsomag :)

Levelestésztába göngyölt görögös falatka. 
A szülinapi buli egyik finomsága volt. 

Hozzávalók: 
2 csomag leveles tészta
1 közepes csirkemell
1 kisebb vöröshagyma
gyros fűszerkeverék
pár darabka koktélparadicsom
olívabogyó
feta sajt

Muffinformákat kibélelem papírkapszlikkal, és ebbe hajtogatom bele a 8 részre vágott levelestésztát.
A csirkemellet felkockázom, és befűszerezem, a vöröshagymát lereszeltem, Kevés olajon megpárolom a hagymát, beleteszem a csirkekockákat, és megsütöm. Engedek alá egy kis vizet, erre jön a félbevágott olívabogyó, koktélparadicsom és a kis kockákra vágott feta. Jó szaftosra lehet hagyni.
A tésztára halmozom a görögös csirkét, és összecsippentem a sarkukat, hogy batyuk legyenek.
Tojássárgájával megkenem, és megsütöm.


2016. február 1., hétfő

Betöltetett! 2. rész

Az előző bejegyésben írtam, hogy a lányom 2. szülinapját ünnepeltük a hétvégén, ennek folytatása következik.

A zászlófüzér, amit már két héttel a nagy esemény előtt megvarrtunk anyummal, és fel is tettem próbaképpen, de annyira tetszett, hogy fenn is maradt. Majd a böjti időszakban leveszem, de ez lesz a húsvéti dekoráció is. :)


Közelről: 


...és teljes valójában: 



Red Velvet torta, nagy bajuszos kutyussal: 


Az ízlelőbimbók fokozására egy kis hideg előétel, velős pirítós koktélparadicsommal: 


No komment :)


Isten éltessen édes Kincsem sokáig!