2012. október 16., kedd

Csupa Csoki torta

Ma az emberek többségének a kenyér világnapja van. A kenyér maga az élet. S az én "életemnek" ma van a süninapja. :) Így aztán kapott egy csupa-csokis tortát.

Barátnőm jött át segíteni, mert ő még a cukrászok által sütött csokitortánál is finomabbat tud készíteni.


Csokis piskóta készült 6 tojásos.
6 tojás sárgáját felvertünk 2 evőkanál keserű kakaóporral, csipet fahéj is került bele, aztán külön a fehérjét is felvertük 12 dkg porcukorral. A sárgájához adagoltuk a lisztet (15 dkg) és a tojásfehérjét váltakozva. A lisztbe azért egy csipet sütőport is belekevertünk. Kapcsos tortaformában (26cm) 25 perc alatt készre sütöttük. Kés és cérna segítségével két lapot varázsoltunk.


A krémhez felolvasztottunk két és fél tábla keserű csokit, minél magasabb a kakaótartalma, annál jobb. 20 dkg jó minőségű puha vajjal kikevertük, és kanalanként hozzákevertük az előtte felvert édesített cukrászhabot (3 dl). Kevés fahéj és rum is került azért bele. Tökéletes lett, már teszteltük is :)))

2012. október 9., kedd

Szív 2.

Nohát, jöjjön a következő közkívánatra. Valamiért a belső minta engem a búzavirágra emlékeztet... ezért ennek olyan nyár hangulata van.


Legyen szíves, színes mosolygós napotok! :)

2012. október 8., hétfő

Őszi nassolni való

A recept barátnőmtől származik, nem tudott pontos arányokat, de nem is kellett. Egészséges, ízletes, ropogós és lágy egyszerre, langyosan és hidegen is kitűnő. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek.

Hozzávalók:
1 egész sütőtök
5-6 alma
2 marék durvára vágott dióbél
5-6 evőkanál méz
1/2 citrom leve
"vajas papír"

A vajas papír elnevezés Mágitól származik, én is használom csak eddig nem volt neve. :) A lényege, hogy a vaj csomagolását nem dobom el miután elfogyott, hanem összehajtva a hűtőben tárolom, míg nem sütök valamit, amihez a tepsit ezzel kenem ki. Pont annyi marad benne, ami elég.
Egy jénai vagy kerámia tepsit kikenek ezzel a vajas papírral. A sütőtököt meghámozom, kimagozom, és a húsát apró kockákra vágom. Az almával ugyanígy járok el. Persze lehet reszelni is, kinek mi az egyszerűbb, gyorsabb. Leterítem a sütőtököt, megszórom a dió felével, majd jönnek az almakockák, s a maradék dió. Meglocsolom citromlével (ez nem volt az eredeti receptben, de úgy éreztem nem árt bele), és mézzel. Letakarva sütöm, ha kell egy kevés vizet locsolok az aljára, és néha megforgatom a gyümölcsöket, hogy mindenhol jól átjárja a méz és a citrom. Aki annyira nincs oda a sütőtökért, mint pl. én, az is imádni fogja. :)
Nem beszélve arról, milyen finom illatok lengik be a konyhát miközben sül a finomság.


2012. október 7., vasárnap

Szív 1.

Talán már említettem néhányatoknak, hogy a nyár nagy részében hímeztem egy Renato Parolin mintát. Még nincs készen, de már nem bírom tovább: meg kell mutatnom. Persze egy kis biztatást is kérnék a folytatáshoz, hogy mihamarabb kész legyek. 5 szív készül egy futóra, mindegyiknek más a közepe. Mivel ősz van, most a szőlőset mutatom meg:


2012. október 1., hétfő

Kávé puding

Figyelem kávéfüggők! A nyugalom megzavarására alkalmas tartalom következik! Kérjük a bejegyzés elolvasása után lassan 10-ig számolni szíveskedjenek, mielőtt kirohannak a konyhába... :)))

Már 3-szor készült és csak egyre jobb. Egyszerű, gyors, és mégis különleges. Itt találtam.

hozzávalók: 
5 dl tej
3 evőkanál kukoricakeményítő
8 dkg cukor
3 teáskanál nescafe

Egy lábosban elkeverem a cukrot a keményítővel, és folyamatos keverés közben adom hozzá a tejet. Mikor már meleg, beleteszem a kávét is, majd felforralom, és sűrűsödésig főzöm. Tálkákba vagy poharakba töltöm. Én csokidarával díszítettem, de tejszínhabbal is lehet. Mikor langyosra hűl, hűtőszekrénybe teszem fogyasztásig.




2012. szeptember 30., vasárnap

Zöldfűszeres kalács

Vendégposzt.

Anyum készítette ezt hétvégére, gyakran készül, mert finom és kész.  Ahogy néha a párom fogalmaz, az alma nem esett messze... :)

Hozzávalók a tésztához: 
3 dl tej, 1 evőkanál cukor, 5 dkg élesztő, szokásos módon a langyos cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt
70 dkg liszt
1egész tojás  
1 tojás sárgája
1 kávéskanál só

Hozzávalók a krémhez: 
25 dkg puha vaj (nem helyettesíthető margarinnal!)
1 evőkanál szárított kapor
1 evőkanál szárított petrezselyem
1 evőkanál snidling
1 kávéskanál só
Természetesen sosem baj, ha van friss zöldfűszer, és lehet helyettesíteni másokkal is. Pl. bazsalikom, majoranna, oregáno...


Kicsit keményebb kelt tésztát készítünk, hamar megkel. A tésztát 2 cipóra osztjuk. Az egyiket vékonyan kinyújtjuk, a krém összetevőit jól kikeverjük, majd felét a kinyújtott tésztára kenjük és szorosan feltekerjük. Ostorfonással fonjuk a tésztarudat. A másik cipóból és a maradék krémből a fent leírt módon újabb kalácsot formázunk. Még egy kicsit hagyjuk kelni a tepsiben, tojással megkenjük a tetejét majd előmelegített sütőben sütjük. Magában, szőlővel, vagy éppen szalonnakockákkal isteni.



2012. szeptember 24., hétfő

Bounty puding

 " Minden lét úgy keletkezik, hogy a két őserő a jin és a jang törvényszerű változások során átmegy egymásba."

Ji King: Változások könyve

Hívhatnám kókuszpudingnak is fordított csoki-ganache-val, de így sokkal hívogatóbb.
Hogy miért fordított? Hát egyszer csak az is kiderül.

Hozzávalók a kókuszpudinghoz:     
100g kókuszreszelék
6 dl tej
4 evőkanál kukoricakeményítő
5 evőkanál cukor
egy kis citromhéj

1 dl tejben jól elkeverem a kukoricakeményítőt. A többi tejbe teszem a cukrot, a kókuszreszeléket, a citromhéjat, és felforralom. Főzés közben folyamatosan hozzákeverem a keményítős tejet. Még forrón tálkákba vagy poharakba töltöm.

A kókuszpuding-receptet Anya főztjén találtam. Én nem tettem bele vajat, és gramm helyett kanállal mértem ki a hozzávalókat, így gyorsabb volt nekem.

Hozzávalók a fordított csokiganache-hoz:
2 dl habtejszín
100g étcsokoládé (50%-os)

Azt olvastam hogy a ganache 1 rész tejszínből és 2 rész csokoládéból áll, hát az arányok itt megfordultak.
Vízgőz felett a csokit felolvasztom, hozzákeverem a tejszínt, míg selymes nem lesz. Nem tudom máshogy mondani, csak az igazi selyemnek van ilyen fénye, ilyen esése, ilyen bája. :)

Az időközben már kihűlt pudingra csorgatom a csokit és megvárom, míg megdermed a tetején.
Tálalásnál a tetejét kókuszreszelékkel meghintem.



2012. szeptember 22., szombat

Nyár saláta

Azért lett Nyár a neve, mert a beletett paradicsomnak napfény íze van. Tudjátok ilyen parikat nem lehet boltban, de még piacon sem venni. Ebben benne van a szeretet, a gondoskodás, nagy adag napfény és nyár.
Igazi, elvileg nagy kerek paradicsom, ami a kevés csapadéknak köszönhetően akkorkára nőtt, mint  koktél nevű társa, de az íze! Mmmm...mindenért kárpótol. Láttátok a Lecsó című rajzfilmet? Amikor megkóstolja Lecsó a füstölt-sült sajtot, és pici tüzijátékokként bomlanak ki az ízek a szájában. Na pont olyan ez a paradicsom. Anyum termelte és küldte fel nekem a mézédes szőlővel, friss musttal és megannyi finomsággal egyetemben. Ugye szép az élet? :)

Hozzávalók:
1 nagy joghurtos doboz kivételes paradicsom (koktél paradicsommal helyettesíthető)
250 g saláta keverék (bolti)
pulykamell kockák sültcsirke fűszersóval bepácolva és megsütve
sajt kockák
fűszerek (snidling, petrezselyem)
olívaolaj
balzsamecet

pirított bagettel, balzsamecettel és olíva olajjal meglocsolva az igazi ínyenc falat! 

2012. szeptember 20., csütörtök

Ebatta ciabatta

Tudtátok, hogy Dávid igazából mivel ölte meg Góliátot? Neeem..., az már csak a cenzúrázott változat.
Dávid elment reggel őrizni a nyájat, és amikor falatozásra került a sor, elővette az anyukája által csomagolt ciabattát. Csakhogy az kőkeményre sült, majdnem beletörött a foga. Erre olyan, de olyan mérges lett, elindult dühében és csak ment ment, és a dühe csak nem akart elpárologni, észre sem vette hogy belesétált a csata kellős közepébe. Egyszer csak megtorpant, mert útját álta egy nagy melák. Nosza, Dávid mérgében hozzávágta a ciabattát, és Góliát eldőlt, mint egy zsák. Amikor aztán az emberek vállukra vették és úgy ünnepelték, ő maga csodálkozott a legjobban, mert a mérge olyan mérhetetlen volt, hogy nem is látta mit művelt igazából. Aztán anyukája volt megsértődve, hogy nem, az ő ciabattája nem kemény kikéri magának. Így aztán parittyára változott a legenda az utókornak. A történet ha bármi hasonlóságot mutatna a bibliaival az csak a véletlen műve. :)))



Hát nekem sikerült ezt a fegyvert megsütnöm. Azért nem tört el egy fog sem, csak a szájpadlásunk bánta egy-két karcolással. Hogy mit csináltam rosszul nem tudom. Mindenesetre a 12 óra kelés után átdagasztva semmi gond nem volt. Aztán még fél óra pihenés után a tészta egéssze ráragadt a kezemre és fogva tartott. Nagy mennyiségű liszt hozzáadásával tudtam csak levakarni, és formázhatóvá tenni. Megsütöttem, és fogyasztás előtt egy kis trükkel ehetővé varázsoltuk. Kis vízzel locsolva mikroban pár mp-re betéve felpuhult. A recept Dolce Vita oldalán megtalálható. Másoknak sikerült, nekem nem. Nem baj, majd legközelebb.


2012. szeptember 13., csütörtök

Kolozsvári köleskása

A kölesről általában a papagájkaja jut eszünkbe. Nem is tudtam, hogy mi ilyen jól tartjuk a háziállatainkat. Ez egy szuper gabona, elősegíti a normális bélműködést, fényessé teszi a hajat, erősíti a körmöket, véd a fogszuvasodástól, és E-vitamin tartalmának köszönhetően késlelteti az öregedést. Ezenkívül visszaállítja a sav-bázis egyensúlyt, erősíti a látást, szabályozza a vércukorszintet, gyulladáscsökkentő, immunerősítő, csökkenti a vér koleszterinszintjét, és végül de nem utolsósorban ez a Föld ásványanyagokban leggazdagabb gabonája. Kell ennél több?

Hozzávalók: 
15 dkg füstölt kolozsvári szalonna
1 bögre köles
2,5 bögre víz (a szakirodalom háromszoros vízmennyiséget ír, ezt persze csak utólag olvastam)
fagyasztott zöldségek (borsó, hagyma, bébirépa, zöldbab) egy kisebb tálnyi
só, bors, petrezselyem

A szalonnát zsírjára sütöm, ebbe a zsiradékba engedem bele a kölest, kicsit pirítom majd felengedem vízzel. Amikor elkezd forrni hozzáadom a fagyasztott zöldségeket és ízlés szerint sózom, fűszerezem. A továbbiakban ugyanúgy járok el, mintha csak rizst főznék.


2012. szeptember 12., szerda

A sors különös játéka

Előfordult már veletek, hogy szokatlanul, vagy furcsán viselkedtetek, nem az adott helyzetnek megfelelően? Talán egy fél pillanat erejéig fel is merült: mit keresek én itt? Vagy miért csinálom éppen most ezt? Aztán valahogy mégis tettétek amit kell, s később fény derült a miértekre is.

Néha ha figyelünk, megtalálhatjuk életünkben az angyali útmutatás jeleit, és kikristályosodhat a válasz, az eleinte furának tűnő cselekedetekre.

A napokban a mi angyalkáink (aki nem hisz benne, nyugodtan cserélje le sorsra, véletlenre, manócskákra, ördögfiókára, ami jólesik) elég szorgosak voltak. -vagy mi (én és a kedves) voltunk értetlenek. :)

Hát, ha az ember ország másik csücskében landol, igyekszik a kevéske időbe mindent belezsúfolni.
Strandkészültségben indultunk a fürdőbe. A főutcán megláttunk egy könyvesboltot. Nálunk egy ilyen intézmény meglátogatása garantált vásárlást jelent. Ezért aztán amikor kedvesem invitált, azonnal visszakézből válaszoltam: -Minek menjünk be? - gondolván a strandra nem cipelem a könyvet-ill. könyveket. Hát az angyalkák nem így gondolták. Hamarosan teljesen logikátlanul végül a kirakat belső oldalán kötöttünk ki, bármit is jelentsen ez. :)
No és most jön az előzmény. Kicsit visszamegyünk az időben pár hónappal korábban.
Barátnőm egy leárazáson talált egy történelmi regényt, amiről elolvasás után kiderült, hogy folytatásos. Összesen 4 kötet. Nagy lelkesen megvette a fellelhető 2. és 4. részt. Aztán miután elolvasta a másodikat is, lázas keresgélésbe kezdett, amit ránk is kiterjesztett. Az egyik romantikusnak indult sétánk így antikváriumi hajszába váltott át, mivel mindenhol a 3. kötetet kutattuk. :)
Jó hát persze, már tudjátok is a végét! Ott volt abban a könyvesboltban a talán utolsó példány, és ránk várt. Azonnal megvettük és boldogan éltünk / élünk még sokáig. :)

Nehogy azt képzeljük, hogy ezek után aludni tértek a szárnyas segítőink.
Távoli kedves rokonokat terveztünk meglátogatni, csakhogy az időközben történt telefoncserék és egyéb okosságok következtében nem volt kézzelfogható infónk, és csak úgy ukk-mukk-fukk beállítani nem akartunk. Egyik este párom éppen azon az úton ment át, ahol a meglátogatni kívánt unokahúg tekert éppen edzésre. Észre is vette kedvesemet, de mivel másik városban élünk, úgy gondolta nem lehet ő. Aztán másnap a fürdőben is összefuthattunk volna, de nem. Így aztán az angyalkák kicsit erélyesebben közbeléptek. El kellett tévednünk, és vagy fél órát tekeregni a városba, hogy éppen a megfelelő időben a megfelelő helyen legyünk, ahol végülis "véletlenül" összefutottunk és azonnal telefonszámcsere, és időpont egyeztetés kezdődött. Másnap sor került a rég várt rokon látogatásra is. :)

Köszi, most már megérdemeltek egy kis pihit, a jól végzett munka után.


2012. szeptember 10., hétfő

Túrós csillagok és szívek

"Az egész világon csak igen kevesen voltak, akik a hétköznap kicsiny és közönséges mitológiáját megértették, és tudták, hogy mit jelent reggel felkelni, mosdani, reggelit készíteni, dolgozni, sietni, bosszankodni, sértődni - szürkén, gépiesen, átlagosan, megdöbbentően józanul és hazugság nélkül, és minden pátoszt kizárva. Csak egészen kevesen voltak, akik tudták, hogy ami egy napon az utcán, otthon, a boltban, a műhelyben történik, nem egyéb, mint ami századok alatt az egész világegyetemben történik. Ahhoz, hogy az ember a hétköznap isteni közönségességét és józan mitológiáját észrevegye, fáradhatatlannak kell lennie, nem szabad elfásulnia, s egy pillanatra sem szabad unatkoznia; nem szabad kieresztenie kezéből az időt. Mindig van ok részvétre, csodálatra, segítségre, nevetésre. A hétköznap mitológiájának erénye az éberség."

Hamvas Béla

Csak egy gyors sütirecept, hogy ne felejtsetek el. Mostanában hímzek, ha kész lesz megmutatom.
Neten találtam a receptet, sajna nem tudom már merre. Fincsi vendégváró.


Hozzávalók:

25 dkg túró   -  25 dkg vaj  -  25 dkg liszt  -   2 tojás

8 dkg porcukor  -  1 dkg őrölt fahéj

3 dkg barnacukor a hempergetéshez

A túrót a vajjal és a liszttel összegyúrom, közben hozzáadom a 2 tojást, és a fahéjjal elkevert porcukrot. Fél órát hagyom pihenni, kinyújtom és formákkal kiszaggatom. Miközben belepakoltam a tepsibe még a tetejüket belemártottam a barnacukorba. Közepes hőmérsékletten megsütöttem. 




2012. augusztus 18., szombat

Vigyázz, mert megdöglik...4.

" A nyaralás nem pénz, hanem bátorság kérdése."
Pál Feri atya

Unokaöcsém pár napot nálunk nyaralt. Anyukája nem pakolt el neki mesekönyvet estére, így az én szerény készletemből válogattunk. Gyermekkorom két nagy kedvence a 77 magyar népmese, és Andersen mesekönyve még a szülői házban maradt.
Ismeritek a sehány éves kislányt? Marie-Claude Monchaux meséli el gazdagon illusztrálva, csodálatos képekkel a gyermekszületés misztériumát. Gondoltam én naívan, egy 5 éves fiúnak lehet felvilágosító estet tartani.
Mindkét este ezt a mesét kérte, majd ő maga vette kézbe a könyvet és elmutogatta az eseményeket.
Aztán a kicsi gondolkodóba esett.
-Mondd csak, tényleg minden gyerek így születik?
-Igen. -válaszoltam határozottan.
-Biztos, hogy MINDEN gyerek?
-Persze, miért?
Már ráncba futott a homloka, látszott nem ért valamit.
-És mi van azokkal a gyerekekkel- hatásszünet
-Igeen?-kérdezem kiváncsian
-Mi van azokkal a gyerekekkel, akiket a Gólya hozott?
:)))

2012. július 29., vasárnap

Hugi céklasalátája

"Ha néha elcsüggedek, arra gondolok, hogy a történelem hosszú során végül mindig az igazság és a szeretet győzött. Léteztek ugyan zsarnokok és gyilkosok, akiknek hatalma jó ideig megdönthetetlennek látszott, de mindig elbuktak. Ezt ne felejtsük! Mindig!" - Gandhi

Ez egy nagyon egyszerűen elkészíthető saláta, és most éppen cékla szezon van.
A cékla vérképző, szabályozza a sav-bázis egyensúlyt és a máj anyagcsere folyamatait.
Rákmegelőzőként ismert, hiszen gátolja a ráksejtek szaporodását.

Hozzávalók: 
3 cékla gumó
1 alma
1 sárgarépa
1 lila hagyma 
1 citrom leve
1 evőkanál méz

A növényeket meghámozom, az almát kicsumázom, és az egészet lereszelem. Mézzel és citrommal ízesítem. Lehet még savanyítani egy kevés almaecettel is.

2012. július 18., szerda

Joghurt tortácska

Ezt a desszertet még a kánikulában készítettem. Nagy előnye, hogy nem kell sütni és gyümölcsös finomság. Az olcsó receptek oldalán leltem rá.

hozzávalók: 
1 nagy pohár natúr joghurt
1 csg étkezési zselatin
3 dl főzőtejszín 
1 kevés nyírfacukor 
fagyasztott bogyós gyümölcs   

A joghurtot a zselatinnal feltettem a tűzhelyre melegedni. Csak langyosítom, és hozzáöntöm a tejszínt, egy kevés nyírfacukrot, ill. a felengedett gyümölcsök levét. Én még egy kis piros szörpöt is tettem volna hozzá, mert nagyon nem lett színe, no majd legközelebb. Én muffin formába kanalaztam, úgy hogy félig legyen tele, majd elosztottam a mélyedésekben a gyümölcsöket és a maradék krémmel nyakon öntöttem. Felébe tettem papírkapszlit, a felébe nem. Jobban tettem volna ha kibélelem az összeset, mert aztán már csak a formából lehetett kikanalazni. :) Sebaj, így is elfogyott.

2012. július 12., csütörtök

Kérdezz-Felelek játék

Duende-tól (Azúr elefánt) kaptam egy felkérést egy játékra. Nagyon köszönöm. 11 kérdésre lehet válaszolni. Hát íme:

1. Ha elvonulhatnál egy lakatlan szigetre, mi lenne az az öt dolog, amit magaddal vinnél?
Egy kölyöktigrist, amit megszelídítenék 
Csokoládét egy kifogyhatatlan tállal :)
Könyveket
A székely kis bicskám (na jó az egész túlélő készlet, zseblámpával, kanálgéppel együtt)
Zenét

2. Van egy olyan mondatod, ami átsegít a nehézségeken? Egyfajta jelmondat, életed vezérfonala avagy mágikus mantra, ami segít mikor padlón vagy? Mi ez a mondat? 
-Istenem, segíts! ez segít átvészelni a nehézségeket, mert akkor mindig eszembe jut az a kép, hogy Isten a tenyerén hordoz, ezért nincs hova leesnem. :)

3. Volt az életedben "tökéletes pillanat"? Ha igen, mi volt az? Le tudnád írni, mitől volt tökéletes, mit éreztél?
Igen. Ezt majd személyesen elmesélem.

4. Mi a kedvenc ételed? Hármat is írhatsz. :)
Húúú, hát most éppen a dödölle, a hal (pisztráng, lazac, bárcsak ehetném is), és az eper.

5. Ha egyszer csak új életet kapnál, milyen foglalkozást választanál? Mi lennél?
Valami egyszerűt választanék, és abban próbálnék kiteljesedni.

6. Ha jönne egy jó tündér, és három kiváló tulajdonságot választhatnál magadnak, mi lenne ez a három? 
empátia több, mint van
hogy tudjak tisztán énekelni
na és persze a gondolati kommunikáció de csak 1 emberrel

7. Szoktál jótékonykodni? Van olyan adomány, cselekedet, amit rendszeresen adsz vagy végzel? Fontosnak tartod, hogy ne csak kapj, de adj is? Ha nincs ilyen az életedben, de holnaptól eldöntenéd, hogy beilleszted életedbe a jótékonyságot, mi lenne az, amit tudnál adni? 
Gondolatban rengeteget, a valóságban alig. Már előfordult, hogy befogadó szülők voltunk, kárpátaljai gyerekeket fogadtunk egy hétvégére, valószínűleg ilyen jellegűt vállalnék többször.

8. Ha utazhatnál az időben, a múltba, vagy a jövőbe mennél? S hova? Vagyis mikor? :) Hármat is írhatsz.
Mennék a '80-as évekbe jó kis rock-koncertekre, amik kimaradtak. (G'N'R, Sing Sing, Pokolgép)
Mennék Jézus korába is, nem élni, csak bekukkantani, milyen lehetett.

9. Ha indián nevet vagy valamilyen beszélő nevet választhatnál magadnak, mi lenne az? Mi lenne a jelentése?
Hűs patak. 

10. A pohár félig tele van, vagy félig üres?
Természetes félig tele van.

11. Mi a kedvenc könyved, filmed, zenéd? Miért? 
könyvek:
Raana Raas: Csodaidők 
Philip Pullman: A Úr sötét anyagai
Lev Tolsztoj: Háború és Béke
filmek:
passz, nincsen állandó néha egy-egy film megfog, de nincs kiemelkedő
zene:
Sabaton
Na és persze a díj, ami ezzel jár:


Most jön a feladat nagyobb része, 11 kérdést továbbadni  11 embernek:

1. Melyik az a könyv, zene, vagy film ami mély hatással volt rád? Miért?
2. Mit teszel szellemed frissen tartása érdekében?
3. Van-e példaképed, ha igen, ki?
4. Modern vagy hagyományos?
5. Mi a kedvenc ételed?
6. Emlékszel az álmaidra?
7. Teszel valamit a környezetvédelemért? Ha igen, mit? 
8. Van-e hobbid, ha igen mi az?
9. Tea vagy kávé?
10. Alkotsz-e és ha igen, mit?
11. Sportolsz-e és ha igen, mit?

2012. június 30., szombat

Tanyasi mángold leves

Meglátogattuk a barátainkat tanyán, és kaptam mángoldot. Még soha nem ettem, de bátran kísérleteztem vele. A hatalmas harsány-zöld levelek levesben végezték.
Érdemes fogyasztani, és nem csak azért, mert csuda-finom, hanem rengeteget tehetünk egészségünk érdekében. Pl.: kíváló a K-, A-, C-, E-vitamin, magnézium, mangán, kálium, vas- és étkezési rost tartalma. Nagyon jó forrása a réznek, kálciumnak, B2-B6 vitaminnak, valamint proteinnek. Hatásos az emésztőrendszeri daganatok megelőzésében, magas ásványi anyag tartalma miatt segíti az idegrendszer és az izmok működését, béta-karotin és A-vitamin a szem egészségének megőrzését támogatja. Sorolhatnám még napestig, de akkor recept nem lesz.

hozzávalók:
2-3 szál újhagyma, kevés olaj
1 krumpli
2-3 hatalmas mángold levél
víz, só, bors, 
tejföl, tej, kukorica-keményítő 1 kiskanál
2 gerezd fokhagyma

1. lépés az alapozás: az újhagymát karikázom, kevés olajon üvegesre pirítom, közben meghámozom a burgonyát, felkockázom és a hagymához teszem, felöntöm vízzel, majd beletépkedem a mángold leveleket.
2. lépés a kezelés: Fűszerezem, majd addig főzöm, míg a krumpli megpuhul. Botmixer bevetése jön. Mondanám, hogy behabarom, de nem, ill. csak majdnem, tejföl-tej-keményítő háromszög, majd ezt is a leveshez adom, majd forrás után még pár percig rotyogtatom.
3. lépés végső simítások: végül belenyomok 2 gerezd fokhagymát.

Előtte:

Utána:


2012. június 25., hétfő

Mustáros csirkemáj hagymás nudlival

"Egy nap, ha összeszeded a bátorságodat, megtapasztalsz egy olyan világot, amelyben a szerelmeskedést jobbnak tartják a háborúskodásnál. És örvendezni fogsz azon a napon."

Beszélgetések Istennel

Nudlit eddig csak édesen ettem. Aztán megláttam Tündérnél a hagymás, sós változatot, és tudtam nekem ezt meg kóstolnom. Persze hiába az adott recept, azért is többet csináltam. Megfázva, botorkálva a konyhában, állandóan orrot törölgetve aztán szidtam magam, amiért nem hittem a recept szerinti mennyiségnek. Miután kézzel kisodortam több, mint 200 nudlit, kidőltem. Akkor már hőemelkedésem is volt. Végül csak összeszedtem magam, és felét lefagyasztottam, másik felét pedig kifőztem és hagymás olajban meghempergettem, kicsit össze is sütöttem. A nudli receptjét nem írom le, Tündérnél megtaláljátok. A lényeg, hogy tartsátok az adott mennyiséghez magatokat, ha nem akarjátok, hogy az egész lakás nudliban ússzon!

Mustáros csirkemáj

1/2 kg csirkemáj
2 fej újhagyma
kevés olaj
1/2 dl fehérbor
1 kis tejföl
3 evőkanál mustár
1 dl tej
2 kiskanál kukorica keményítő
majoránna, só, bors

Kevés olajon üvegesre pirítom a karikára vágott újhagymát. Lehet simán vöröshagymával is, de nekem most elég sok újhagyma van otthon. A májakat félbe vágom, nagyjából egyforma nagyságú legyen, és csatlakoztatom a hagymákhoz - a második vágánynál nagy mennyiségű máj érkezik, kérem vigyázzanak :). Fedő alatt puhára párolom, egy kis fehérbort is öntök alá, el nem rontja, sőt! Amíg elfő a leve, addig egy kis tálban kikeverem a tejfölt a tejjel és a mustárral, egy kis keményítőt is adok hozzá, hogy krémesebb legyen. A tej-tejföl-keményítő kombót tejszínnel is lehet helyettesíteni, ill. én fordítva tettem gazdaságossági okokból. Ezt is csatlakoztatom a májhoz. A legvégén fűszerezem, mikor már egy csöppet összerottyantottam a mustáros krémmel. Kóstolás után további fűszerezés megengedett.
u.i.: mind a köret mind a főétel elég markáns ízvilágú, legközelebb csak simán rizzsel fogom készíteni, úgy jobban kijönnek majd az ízek.

2012. június 23., szombat

Egy kacsa utóélete

"Muszáj megértened, hogy minden embernek van egy határozott szereprepertoárja, melyet átlagos körülmények között használ...de helyezd őt csak egy kissé megváltoztatott körülmények közé, és egy olyan szerepet sem fog találni, melyet eljátszathatna, így egy rövid időre önmagává válik."

G.I. Gurdjieff

Két hete pecsenye kacsát sütöttem. Hétfőn éjjel, mert a házközgyűlés kissé elhúzódott. Keddtől ettük - persze nem minden nap, mert szerdán is és pénteken is vendégségem volt, így mást is főztem, - végül vasárnap cuppogtattam le az utolsó falatokat. Amikor elfogyott a főtt krumpli hozzá, akkor párolt bébirépával ettük, mikor aztán az is elfogyott, maradt a hagyományos kenyér köretnek, és hidegen a sült. Igazán finomra sikerült. A kacsa zsírját felfogtam egy csuporban, belekerült egy kis kocsonyás rész is, egy két apró húscafat. Pirítósra, fokhagymával vagy más idény zöldséggel a legjobb.


2012. június 22., péntek

Veres Pálné nyomában

A napokban egy kisebbfajta összejövetel volt nálunk. Kötetlen beszélgetés főleg, de nem elsősorban filozófiai témákban. Ahogy látjuk, az emberek egy részének szüksége van szellemi táplálékra is. Nem véletlenül mondta Jézus, nem csak kenyéren és vízen él az ember. Annyi szemét áraszt el minket, pl. a tv műsorok 80%-a, és olyan nehéz értelmes kikapcsolódást, szórakozást találni, ami a szellemet is frissíti. Engem pl. egy jó film - a mostanában játszott Holdfény királyság -elgondolkoztat, napokig a fejemben van és rakódnak le a részletek. Egy jó előadás szintén, többször megrágom a hallottakat és beépítem a tudatomba. A legjobb persze egy jó helyen egy jó beszélgetés. Amikor a társaság betelepedett a nappaliba és a kialakult kellemes hangulatban kifejtettük véleményeinket, eszembe jutott Veres Pálné, aki XIX. század nagy íróit művészeit hívta el az otthonába, többek között jó barátságban volt a család Madách Imrével és meggyőződésem szerint az ottani előremutató gondolkodásban érlelődött meg Veres Pálnéban az az elhatározás, hogy a nők tanulását elősegítse. Neki köszönhetjük, hogy ma érettségi, és diploma van a kezünkben és önállóan dönthetünk sorsunkról. Visszatérve a kis társaságunkra: annyira jól sikerült az este, hogy a következő alkalommal is vállaltam a háziasszony szerepét, boldogan, hiszen ki ne akarna egy Veres Pálné nyomdokain haladni...

A napokban fogadta el a Nemzeti Alaptanterv, hogy a 10 ujjas gépelést bevezeti az oktatásba.
Én felnőttként tanultam meg egy OKJ-s tanfolyamon és kb. 10 éve szajkózom mindenkinek akivel találkozom, hogy ezt a hasznos tudományt iskolában kellene oktatni. :) Hurrá!!!

2012. május 31., csütörtök

Mentás eperkrémleves



"Ahol a bűn túlsúlyra jutott, ott elárad a kegyelem."

Úgy látom a gasztro-blogokon eláradt az eper. :)
Volt még egy kevés eprem, meg egy kis doboz turmixolt a fagyóba, így aztán egy gyors eperleves lett belőle.
Az epret apróra vágtam, hozzátettem a fagyottat, rácsöpögtettem 3 evőkanál mézet, megszórtam gazdagon szárított mentával, egy kevés fahéj is került bele, hozzáadtam egy nagy eperjoghurtot, és elkezdtem a botmixerrel homogenizálni. Majd tejjel felöntöttem. Mennyiségeket nem tudok, ki ki ízlése szerint.


2012. május 27., vasárnap

Epres crumble vaníliafagyival

"Az élethez kell egy csepp hedonizmus. Bármit is jelentsen ez a szó! :)"
N.D.

Csiperke blogján láttam meg, és ennyire egyszerű sütit ki kellett próbálnom!
A crumble angol morzsasüti, van édes és sós változata. A sósat általában párolt zöldségekkel készítik az édeset pedig nyers gyümölcsökkel.
Az elkészítéséhez szükségünk lesz:
eperre
180g lisztre
100g vajra
60g cukorra (nálam nádcukor)
40g dióra (zacskóban sodrófával öregre törve)
A diót helyettesíthetjük mogyoróval, vagy akár zabpehellyel is.

A tésztához a hozzávalókat nagy vonalakban összemorzsoljuk, nem baj ha nem áll össze.
A piteformát kibéleljük darabokra vágott eperrel, meghintjük 2 evőkanál barna cukorral, majd rámorzsoljuk a tésztát, betesszük az előmelegített sütőbe és kb. 15 perc alatt megsütjük. Langyosan vaníliafagylalttal az igazi!


Kényeztető reggeli avagy Mit rejt a zsemle, ha töltve van?

"De a fa nem parazita. Nem öli a földet, hanem alkalmat ad neki arra, hogy magát elajándékozza. A kötés kölcsönös, a gyökér befúródik a földbe, hogy kaphasson, a föld magába húzza a gyökeret, hogy adhasson. Az, hogy valami van, még nem jelent semmit, minden, ami van, csak az adásban, az elajándékozásban nyer jelentőséget. Ez minden viszony alapja, s ebben a viszonyban az, aki ad, mélyebbről van kötve, mint az, aki kap, mert nem a szükséglet köti, hanem a bőség. Az igazi kényszer sohasem a hiányok betöltése, hanem a fölösleg elajándékozása. Aki ad, az elfogadóra jobban rá van szorulva, mint aki elfogad, az adakozóra. Hálája is mélyebb, büszkesége is, diadala is."

Hamvas Béla: Fák

Pofon egyszerű, nem is tudom miért vártam vele eddig.
Korpás zsemlét vettem a piacon, a felénél kissé feljebb elvágtam, a puha bélzetét kivájtam, majd elrágcsáltam egy kis vajjal, (legyen ez a szakács kényeztetése) kibéleltem füstölt, főtt tarja szeletekkel, szórtam rá újhagyma zöldjét, rátütöttem zsemlénként egy-egy tojást, sóztam és egy kis vega-mix-el megszórtam a tetejét. Sütőben addig sütöttem míg a tojás fehérjéje megsült. Ropogós, belül lágy sós csemege. Igazi kényeztető, ráérős reggeli.

2012. május 26., szombat

Fusilli con pesto - Nem Pesto Minimal

"Görcsösen imádkoztam, de ugyanakkor tudtam, hogy az Ég a görcsnek sohasem nyílik meg, nem is nyílt, és nem is fog. Az ég nem ad nyugalmat, amit ad, az az erő a nyugtalanság elviselésére. Nem ad terített asztalt, amit ad, erő, hogy a kenyeret megszerezzem."

Hamvas Béla

10 pont. Ez volt az értékelése páromnak erre az ételre. A biztonság kedvéért azért visszakérdeztem: 10-ből? :)))
Nem kell hozzá nagy tehetség, de természetesen ezt is el lehet rontani. Az első alkalommal sikerült Pesto minimal-t készítenem: túl töményre sikerült. Fátylat rá! Jöjjön a 10 pontos recept:

-500 g orsó tészta (amit a csizmalakók fusilli-nek neveznek)
-kevés olívaolaj
-Pesto (üveges 190g)
-1/2 l főzőtejszín
-200 g bacon kockázva
-1 csirkemell szintén kockázva
-pár gerezd fokhagyma
-egy-két löttyintés fehérbor (csakis a világszerte híres csácsi)
-bors
-só

Feltettem egy fazékban vizet a tésztának, tettem bele egy kis sót, és olajat. A forrásban levő vízben kifőztem a tésztát.
Közben a szalonnát megpirítottam, hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát, és a csirkemellet. Fedő alatt a mell engedett egy kis vizet, megvártam míg elfő, majd egy kevés fehérborral öntöttem fel. Borsoztam, és hagytam, hogy az alkohol elpárologjon. Ehhez jött a pesto, majd a tejszín, az egészet össze-rottyantottam. Végül a kifőtt tésztával elkevertem.

Genovai pesto (az eredeti):
2 evőkanál fenyőmag
5 evőkanál olívaolaj
2 csokor friss bazsalikom
4-6 gerezd összetört fokhagyma
6 dkg pecorino vagy parmezán sajt
só, bors
A bazsalikomnak csak a levelét használják fel, és nem fémből készült mozsárban törik, mert a bazsalikom fémmel érintkezve szénaízű lesz. A hozzávalókat az olaj kivételével összetörik egy mozsárban, az olajat cseppenként adagolják hozzá éppen úgy, mint a majonéznél.

2012. május 16., szerda

Henry csokis tallérja

"Munkával akarom a lelkemet átlényegíteni!"
filmrészlet a Kántor című örök érvényűből :)

Ez a recept Angliából származik, barátnőm lakótársa sütötte, eredeti nevén: chocolate crinkle cookies.

Hozzávalók 1 adaghoz:


-175g csoki darabolva (nálam 1db 100 g-os 50%-os és 3/4 45%-os étcsokolédé)
-5 dkg vaj
-175g liszt
-1/2 teáskanál sütőpor
-2 tojás
-150g porcukor (nálam csak 110g ebből 50g porcukor és 60g xillit)
-1 teáskanál vanília kivonat (vaníliás cukorral helyettesítve)
-60g porcukor (díszítéshez)
-só

Olvaszd fel a vajat a csokoládéval a mikróban, kicsit kell hűlni hagyni. Külön tálban keverd össze a lisztet, a sütőport, sót.
A tojásokat verd fel és add hozzá a cukrot, ehhez jön a csokis keverék, a lisztes keverék, majd a vanília kivonat (Én a van. cukrot még a tojásoknál belekevertem).
Takard le az edényt és tedd fagyasztóba kb. 1 1/2 órára, de akár 2 napra is lehet annál jobb.
A sütőt 3-as fokozatra (140 fokra) kell előmelegíteni. A tepsit béleld ki sütőpapírral, kb. 4 cm-es golyókat formázz, hempergesd porcukorba, majd lapítsd le. Kb. 12-14 perc alatt megsül.


2012. május 9., szerda

Klasszikusok - Sonkás kocka

"Hát mi tagadás, akadtak jelek. Méghozzá jó jelek. És bolond, aki a jelekre nem figyel. Hiszen az emberi életet mindenféle titokzatos, földöntúli erő irányítja, ám ezek a földöntúli erők eléggé méltányosak és szívélyesek ahhoz, hogy kisebb nagyobb jelekben megmutassák ábrázatukat. A szerencsét jósoló jelek."
Rónaszegi Miklós: A Rettenetes Kartal


Ez egy bájos étel. Még sosem ettem, eddig. Nem igazán voltam menzás, de arra emlékszem, még fősulis időszakból, hogy volt egy hétfői napunk, amikor reggel 8-tól este 19-ig óráink voltak. Nem is tudom hogy bírtuk... ja de, hát egy-egy órát ellógtunk. :) Mindegy is, a lényeg, hogy aznap én mindig a menzán halat kértem rizzsel és tartárral, és volt egy aranyos csoporttársnőm, aki annak ellenére, hogy nem ette meg a húst, állandóan sonkás kockát kért. :) Elmondása szerint, ebben az ételben elhústalanítják a sonkát. Most is van egy munkatársam, aki nem eszik húst. Ehhez képest, mindig szalámis pizzát eszik. Mert hogy szalámi nevű állat nincs. :) Hát én ezt sosem fogom megérteni!?! :)))

Lényeg a lényeg:
50 dkg fodros kockatészta kifőzve
30 dkg füstölt sonka elsőként felkockázva, másodjára késes aprítóba "ledarálva"
175 g tejföl
3 tojás szétválasztva a fehérje felverve a sárgája a tejfölbe keverve
sajt a tetejére

A tésztát kifőztem, és egy tűzálló cseréptálba terítettem. A darált sonkát elkevertem a tojás-sárgájával és a tejföllel, végül a tojás-fehérje habbal. A sonkás keveréket ráöntöttem a tésztára, a cseréptálban elkevertem és sütöttem kb. 1/2 órát, majd a tetejére reszeltem a sajtot. Még addig sütöttem, míg a sajt megolvadt.

A receptet valahol olvastam, de utána már nem találtam meg, így emlékezetből ennyi tellett, lehet még vaj és só kellett volna bele, kicsit száraz lett ugyanis, na majd legközelebb...

2012. május 8., kedd

A jövő képlete - kevesebb munka, több élet - nekem bejön

"Ha kevesebb órát dolgoznánk, az megmenthetné a gazdaságunkat, a józan eszünket, és segítene megmenteni a bolygónkat."-írja Julien Schor a Boston College szociológiai professzora, az amerikai Yes Magazine hasábjain. Elgondolkodtató összefüggést feszeget a szerző, miszerint a túlköltekezett, gazdasági recesszióval küzdő nyugati világot a szemléletváltás és a kevesebb munka mentheti meg. Égbekiáltó ellentmondás, vagy tényleg ez lehet a jövő képlete?"

A teljes cikk magyarul itt található. 

Csak annyit fűznék hozzá, hogy kolléganőm Dániában élő barátnője napi 7 órát dolgozik. 
bárcsak, bárcsak...

2012. április 27., péntek

születésnapunkra

Máginál leltem rá és hoztam is rögtön. :) Telibetalált!

A 70. születésnapján írta Charlie Chaplin (1959 04.16.) Részlet:

"Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem.
Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek.
Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását. Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek - ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem.
Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.
Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal.
Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy: EZ AZ ÉLET."


2012. április 25., szerda

Klasszikusok-Cukorborsó főzelék

"Ránézett a lovagra és mosolygott. Nem úgy mosolygott, mint Anna mosolyogna, aki hajnalhasadtával  Aurórává lesz, és homloka körül ragyogó füzért von a temérdek virág - hanem úgy mosolygott, mint a kedves kis Csóka, aki tudja (mert minden asszonynál igazabb nő), hogy nagy-nagy gyermekek a férfiak, és mennél bátrabbak, mennél nagyobb hősök, a lelkük mélyén annál gyöngédebbek, annál esendőbbek, annál inkább kívánják az örökös babusgatást, az örökös szerelmet. Lám csak, szerelem az éjjelük, szerelem a nappaluk, szerelem az egész életük. Csókra éhesek, ha kemény harcban állnak, csókra éhesek, ha nyomorúságban szenvednek, csókra éhesek, ha jól megy a sorsuk és teli az asztaluk.
Csupán akkor lesznek szegények, esendők, gyávák és nyomorultak - ha nem szerethetnek.
Ennélfogva a férfiak a nőkért, a nők a férfiakért vannak ezen a világon; egyik dicsősége az, hogy a másik életének értelmet adjon. Ez bizony egyszerű igazság, mégis sokan elfelejtik."
 Rónaszegi Miklós: A rettenetes Kartal

Ezt a főzeléket gyakran készítem - egyik nagy kedvenc, mindig egy cseppet másképp, csak hogy ne legyen unalmas.
Most így:

Vajon megpároltam a borsót, majd felöntöttem vízzel, sóztam, megszórtam szárított petrezselyemmel, vega-mix-el (ez a bio-vegeta) és behabartam. A végén még burgonyapehellyel sűrítettem egy kicsit, így jó testes, és laktató lett. Krinolinnal és kenyérrel no meg kanállal ettük :))

2012. április 22., vasárnap

Ajándék özön

Húú, hát hol is kezdjem, elég húzós hetem volt. Aztán csak eljött az a fránya péntek. Ha akkor olvastam volna horosz-pókot bizonyára szerencsés napot ír. Reggel megjött a csomagom, amit rendeltem Andió-tól. Volt benne névnapi ajándék: egy gyönyrű üveg-tégelyben grépfruit-os sheavaj. :)
Aztán még ajándékok, mivel első vásárlóként járt egy csomagocska, tele jobbnál jobb dolgokkal.
Most már  tudatos és természetes takarítás lesz. Tudatában leszek, hogy természetesen most is, még mindig és állandóan takarítok. :) Majd leírom a mosószódás, bórax-os és egyéb tapasztalataimat. Ecetet és szódabikarbónát már rég használok. Aztán megjött az egyik kolléganőm, és kaptam tőle egy ruhát. :) És még nem volt vége. Bejött egy volt kolléganőm, aki Indiában járt és hozott nekem egy karkötőt. :) Boldog voltam. Aztán eljött a szombat. Barátnőm családjával kimentünk a könyvfeszt-re, ahol kaptam ajándékba egy könyvet. :) A meghívott svéd írónő még dedikálta is. :) Aztán az egyik vásárláshoz kaptam egy mágneses könyvjelzőt és egy ladbává hajtható naptárt. :) Hát így!


2012. április 17., kedd

Spenótos-túrós tészta

Hát erről kép nem készült, egyik este 10 után sült meg, és másnap már csomagoltam is el ebédre.
Cserébe annyira ízlett, hogy muszáj leírnom, hátha másnak is kedve szottyan rá:
Az úgy indult, hogy a Sparban 100 Ft volt egy adag spenót. Hát azt ott nem hagyom, bár még csak most ismerkedek Popeye kedvencével. Paraj-főzeléket még nem csináltam, de már nokedli tésztájába belekevertem és úgy is fincsi volt.
Most Ildinyó receptjét találtam megfelelőnek. Csak az arányok változtak az itthon lévők szerint.
Fusilli tészta kicsit kevesebb, mint 500g (akinek nem bontott zacskója van, nyugodtan használja el az egészet.
Spenót fagyasztott 250g
Túró 250g
1 nagy tejföl
2 nagyobb tojás
Vaj 2-3 evőkanál
fokhagyma 4-5 gerezd (aki nincs oda érte, elég a 3 is)
só, fehérbors, és egy szál újhagyma
reszelt sajt a tetejére
A tésztát sós vízben kifőztem, lecsöpögtettem és félretettem. A fokhagymát apróra vágva, kevés vajon pirítani kezdem, majd hozzáadom a spenótot, pár percet rotyogtatom, és lehúzva a tűzhelyről a maradék vajat elkeverem benne. Egy másik tálban elkeverem a túrót, a tejfölt és a 2 nyers tojást, s az egészet a parajhoz teszem. Sózom, elég alaposan, borsozom, és végül a karikára vágott újhagymát is belekeverem. Egy tűzálló tálba öntöm a tésztát, rá az öntetet, és ebben óvatosan elkevergetem. Persze legközelebb a tésztát teszem az öntethez és az egészet öntöm a tálba. :)))
Elkezdem sütni, és az utolsó negyed órában ráreszelem a sajtot is, hogy megpiruljon.
Másnap kockákat lehet vágni belőle, és bezsebelni az elismeréseket a kedvestől. :)))

2012. április 15., vasárnap

Ego

Egy kis zenei csemege vasárnapra-egy kis lázadás sosem árt / ide jönne a kacsintós smile, ha lenne ezen a gépen pontos vessző... :))) / (nem hiába muzeális darab)

2012. április 12., csütörtök

Csirkés párnácskák

Húsvétra készült ez a különlegesség. Duplán csomagolt hús. :)


A csirkemelleket kisebb darabokra vágtam és fokhagymás tejben áztattam. Majd kisütöttem kevés olajban. Közben kinyújtottam a leveles tésztát, és kis kockákat vágtam belőle. A csirkedarabokat medvehagymába burkoltam aztán a leveles tésztába. A tetejét megkentem tojással, durva szemű sóval és szezámmaggal megszórtam. Majd megsütöttem. Frissen langyosan és hidegen is kitűnő.

2012. április 11., szerda

Egyik kedvencem

"Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Így volt, s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már beléálmodtalak.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező uj földet látogat,
más térképen néz új világokat -
világod én vagyok, s világom már te vagy."

John Donne: Jó reggelt! - részlet

2012. április 9., hétfő

Hokkaido kalács - kötelező!

"A forma üresség, az üresség forma." Szív szútra

Már rég készültem arra, hogy kalácsot süssek, és erre tökéletes alkalom a húsvét. Több más blogon is az egekig dicsérték ezt a japánból idevándorolt péksüteményt, kíváncsi voltam valóban így van-e. Hát meg kell mondjam nem tévedtek. Csak legekben lehet beszélni róla. Foszlós, puha olyan, mintha a pékségből hoznám, csak sokkal jobb, mert hiszen saját.

A receptet több helyről vadásztam, elsőként a magyar Kenyér-Istennőt említeném meg: Limarát, de megnéztem Rita konyháját is.

Az én változatom a következő (csak pár dolgot változtattam alapanyag hiányok miatt):
60 dkg liszt (többen keverték rétes, vagy tönkölyliszttel, én nem tettem)
2,5-3 dkg friss élesztő
3 dkg tejpor (helyette nekem 2 evőkanál burgonyapehely)
8 dkg cukor (nálam még egy csomag vaníliás cukor is)
1 mokkáskanál só
1 tojás
2 dl tej (nálam 2 dl tejsavó-mascarpone készítés maradéka)
2 dl tejszín

Mielőtt bárminek is nekiállnánk az összes hozzávalót vegyük ki a hűtőből és egy kis ideig tartsuk szobahőmérsékleten.
A meleg cukros tejsavóban felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet elkeverjük a cukorral, a van. cukorral, a sóval és a burgonyapehellyel. Érdemes kelesztőtálba tenni a lisztet, először a száraz hozzávalókkal, majd hozzáadjuk a nedves elemeket, a felfuttatott élesztőt, a tojást és a tejszínt. Én robotgéppel kezdtem el dagasztani, gyönyörűen felvette az összes lisztet, és egy ruganyos, hólyagos, nem túl folyós tésztát kaptam. Már ekkor láttam, ez egy jó cucc. :) A tálat lefedve, duplájára kelesztettem.
Amikor megkelt, 4 egyforma részre vágtam és mindegyiket hosszúkásra nyújtottam. Feltekertem, és kivajazott formában még egy kicsit kelesztettem. Kevés tejjel kentem meg a tetejét és 180 fokon 40-45 perc alatt aranybarnára sütöttem.

2012. április 7., szombat

Ne mondd

egy kis energialöket a húsvéti készülődeshez, MAXIMÁLIS hangerővel!!!

2012. április 1., vasárnap

Répatorta 2.

Hol is tartottam? Ja igen, a recept. Hát jó legyen nektek Nyúl! :)

26-os tortaformában gondolkozzatok Kedveseim! Ezt a receptet egy nagyon kedves és vendégszerető Nyuszi osztotta meg velem az alábbi formában:
A baromfiudvarban összetartó népek élnek, így Rozi, tyúkanyó felajánlotta 4 tojását a tortához. DoromBéni, az éltes kandúr csent a házból olajat (1 és 1/4 bögrényit). A szomszéd molnár kutyája Kuvasz Karcsi némi velős csontért hajlandó volt finomlisztet hozni (2 bögrényit). Katica, a bogár kisebb mennyiségekre szakosodott, és nem utolsó sorban repülni is tudott. Így az ő feladata lett a következők beszerzése a konyhából: 2 teáskanál sütőpor, 2 teáskanál őrölt fahéj, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1/4 teáskanál só. Gyuszi Nyuszi kiment a kertbe és kihúzgált 6-7 közepes méretű sárgarépát, ha éppen nem felelt meg a méret az ízlésének, akkor elrágcsálta azokat. Marci barátja a közeli erdőből gyakran meglátogatta.
 -Szevasz, Gyuszi, mi a pálya máma? Répa-rekord döntögetés?-kérdezte Marci.
-Nem, a csajok tortát akarnak sütni, csak sehogy sem találok megfelelő méretű gyökeret hozzá.-kacsintott Gyuszi barátjára.
-Hát akkor te is úgy vagy, mint nálunk az asszony, mikor a messze-földön híres diótortáját süti. Kétszeres mennyiségű csonthéjast bontok, mert közben elkóstolgatja. -nevetett Marci nagyot.
-Jujujj, jut eszembe, hát engemet megbíztak még egy feladattal!-kiáltott Gyuszi.
-Kérnék tőled egy kis diót a tortához, nem kell sok éppen csak 1 bögrényi. Aztán gyertek el ti is vasárnap amikor felszeljük a tortát.
-Rendben, haver! -és már el is iszkolt a mókus, mert nagy dumagép volt, és muszáj volt az egész erdőben elmesélnie, mire készül a faluszéli kis majorság állatsereglete.
Amikor is már majdnem minden hozzávaló rendelkezésre állt, már csak egy terv kellett, mikor osonjanak be a házba. Cukorborsó, a cica, aki mindig figyelt, megjegyezte, hogy vasárnap hosszú mise lesz, hiszen Húsvét vasárnapja lesz. Az állatok nagy tisztelettel hallgatták Cukorkát, (hiszen csak így becézték) fogalmuk nem volt róla mi is az a Húsvét, de nagyon fontos dolog lehet, hiszen a ház asszonya már hetek óta suvickol, seper, mos és tereget egyfolytában. Aztán eljött a vasárnap reggel. Az Úr és felesége ünneplőben elvonultak a templomba. Több se kellett állatainknak.
Kuvasz Karcsi, aki majdnem olyan okos volt, mint az apja Pali bácsi, irányította a többieket, sőt azt is tudta mit hol tartanak a konyhában. Cukorka kapott két tálat, egy kisebbet és egy nagyobbat. A kisebbe került az olaj, és a tojás, ezt Lilli, a lúd gyors szárnycsapásokkal összedolgozta. A nagyobb tálba Cica összekeverte a lisztet, a cukrot, (1 és 1/2 bögre), a sütőport, a fahéjat, a szódabikarbónát és a sót (1/4 teáskanál). Ekkor a kis tálban elkevert tojásos olajat hozzáöntötték a nagy tálhoz. Hanna és Panna, a két kisegér reszelte a répát, Marci pedig eljött darálni a diót, mivel ő ebben az igazi szakmókus. Hopp, egy narancs is előkerült a konyhapultról, Panna ennek a héját is lereszelte.
Cukorka jó alaposan összedolgozta a nagy tál tartalmát, majd belekeverték a reszelt répát (2 és 1/2 bögre), benne a narancs héjával, és a darált diót is. (Marci szerint a dió kicsit megpörkölve és durvára vágva jobb lett volna, de hát a többieknek nem volt ilyen erős a foga). Rozi eközben felmelegítette a sütőt 180 fokra, és a tortaformát kikente és ki is lisztezte. A formába került a massza, szépen elegyengették, 40-45 percig sült. Fogpiszkálópróba után, várták hogy kihűljön a sütemény.
Időközben Reszkess, a nagy németjuhász, aki két házzal arrébb lakott, ugatni kezdett. Ez volt a jel!!
Jaj, jaj, jön a gazda és a gazdasszony, és mi még nem készültünk el, most mi lesz!!!!
Az összes állat pánikba esett, kiabált, fel-le futkározott, hadonászott, jajveszékelt.
-Hrrr!-morgott Karcsi, mire mindenki csöndbe lett. Ide figyeljetek, már nincs időnk visszamenni a helyünkre, ezért a következőt javaslom: álljuk körbe a tortát, és nézzünk nagyon ártatlanul, ez mindig bejön. Így aztán Karcsi mellé állt DoromBéni és Cukorka, a cicák mellé Rozi és Lilli, Gyuszi és Nyuszi, majd Hanna és Panna, akik reszkettek félelmükben és Marci aki nagy szemekkel várta első találkozását az emberekkel.
Nyikorgott az ajtó és belépett a háziasszony. -Uram segíts!-kiáltotta, mikor a szeme elé tárult a kurta-furcsa látvány. Majd beleszagolt a levegőbe (a torta illatozott merészen), és elnevette magát.
-Jer be uram, hát az állatok kedveskedtek nekünk egy kis meglepetéssel!
Ekkor esett le az asztalról Nyuszi féltve őrzött családi szakácskönyve. Az asszony felvette és elolvasta a receptet, látta, hogy még nincsen befejezve a torta, így megengedte az állatoknak, hogy benn maradjanak a házban, még az egereknek is, akik hangosan cincogva bujkáltak a cicák farka alá.
Így hát az asszony 10 dkg vajat kikevert 1 tömlős krémsajttal (natúr camping, mackó)  és fokozatosan adagolta hozzá a cukrot (1 és 1/2 bögre) és a narancs levét. Ezzel kente meg a torta tetejét. Majd felszelte, és kiosztott mindenkinek egy-egy szeletet.
Ezt az ünnepet évekig emlegették, de a mai napig se tudnak rájönni, honnét tudták az állatok, hogy húsvét volt aznap.

2012. március 31., szombat

Répatorta


Föld órája negyed óra múlva!!!
20.30-21.30

Elő a gyertyákat és a gitárt, minden villany lekapcs.!!! No lapi-topi (még aksival se) no tv, csak sejtelmes félhomály, meghitt beszélgetések...
Recept majd holnap...

2012. március 21., szerda

Triplahagymás tortellini

Micsoda marketingfogás, már nem elég ha valami szimplán sajtos, vagy csokis, minimum dupla csokis legyen és négy sajtos. Hát jó! Akkor itt a tripla-hagymás, mert hiszen ha lúd, legyen kövér, nem igaz?!? :)

Végy 3 féle hagymát, ne kettőt, és ne négyet, az ötöt szádra ne vedd.... :)
na jó:
1 vöröshagymát
2-3 gerezd fokhagymát
2 marék medve hagymát (nekem még tavalyi fagyasztott) aprítsd és kevés olajon párold meg, öntsd fel tejszínnel,sűrítsd kukoricakeményítővel, sózd fűszerezd kedved szerint. Majd a kifőzött tortellinivel vegyítsd!
Lapátold be frissen melegében!

2012. március 20., kedd

Dr. Fa

Ha meglátok egy szép formájú fát séta közben késztetést érzek rá, hogy megöleljem. Jó érzés, nyugtató, békés. Éppen ma kaptam egy mailt arról, hogyan öleljünk meg egy fát?

" A fák gyógyító ereje gyógyír mindazoknak, akik kétségek nélkül meg tudnak nyílni előttük!
És a fagyógyászat igen kellemes módszer!
Nem kell mást tenni, mint elmenni az erdőbe, vagy lesétálni a közeli parkba, és máris érezheted ahogy a pozitív energiák átjárnak!
Az erdei séta jól esik, hisz a pozitív energiák mellett, a hatalmas fák között biztonságban érezzük magunkat, és ránk talál a nyugalom!

Ha szomorúság gyötör, vagy csak fel szeretnél töltődni pozitív energiákkal, menj ki a természetbe!
És hogy is kell megölelni egy fát?
A jótékony hatás elérése érdekében nem kell mást tennünk, mint felhasználnunk a fa "gyógyító" erejét!
Ennek érdekében tetszőleges ideig öleljünk át egy fát úgy, hogy közben homlokunk, mellkasunk, és hasunk a fa törzséhez ér! Bal kezünk felfelé, jobb kezünk pedig lefelé mutasson!
Azután forduljunk meg, hogy nyakszirtünk, gerincünk és lábunk is érintkezzen a törzzsel!
Ha álmatlanság kínozna bennünket, akkor jó időben heveredjünk le a fa mellé, és meztelen talpunkat tegyük a fa törzsére! A fa energiájából elsősorban nappal töltekezzünk, mert éjszaka az energia lesüllyed a gyökerekbe!
Minden fafajta más-más területekre hat, így érdemes figyelembe venni a kiválasztásnál a fa fajtáját is!
Bükk: az egyik legerősebb energetizáló hatással rendelkező fa. Elűzi a depressziót, a rosszkedvet, és segíti a pozitív gondolatok áramlását!
Gesztenye: szerelmi bánat, és a csalódottság elűzője.
Hárs: egy kis lelkierőért forduljunk e fához, ugyanis az érzelmi problémák legjobb "orvosa".
Nyírfa: erősíti a megérzéseket, segíti a jó és rossz energiák közötti különbségtételt. Segít leküzdeni a szorongást, félelmet és a pánikot.
Tölgyfa: egyes kutatók szerint erősíti a pozitív tulajdonságokat.
Fenyő: kiváló idegesség ellen, nyugtató hatású.
Cseresznyefa: egyesek úgy tartják a cseresznyefa a szerelmesek fája. Emellett oldja a gátlásokat, erősíti az önbizalmat.
Fűzfa: segíti a gyermekek fizikai, és szellemi fejlődését, enyhíti a depressziós tüneteket."

(Ismeretlen szerző)

2012. március 17., szombat

Tárkonyos húsgombóc leves

Ez aztán csudafinom leves!!! Nosalty oldalán találtam és kisebb változtatásokkal készítettem el.
A levesalaphoz:
1 vöröshagyma
pár sárgarépa
pár fehérrépa
fél zeller
só, bors, kevés olaj


A húsgombócokhoz:
25 dkg darálthús
zsemlemorzsa
1 tojás
só, bors
szárított apró petrezselyem


A pikáns ízvilághoz:
habarás
tárkony
citromlé
Kevés olajon megfuttatom a hagymát, mikor üvegesre pirult hozzáadom a karikára vágott leves zöldségeket.
Pár percig pirítom, hogy a vitaminok kioldódjanak belőlük. Eztán felengedem vízzel, sózom.
A következő lépés a húsgombócok összeállítása.- Lehetséges, hogy eredetileg kellett volna ebbe is hagyma, én kihagytam. Zsemlém nem volt otthon, azt zsemlemorzsára cseréltem. - A fenti hozzávalókat összegyúrom, majd vizes kézzel golyókat formázok belőle. Míg bíbelődőm a húsgolyókkal a zöldségek megpuhulnak. Nekem összesen 24 gombócka készült. Ekkor jön a próba, egy tesztpéldányt engedek az enyhén gyöngyöző levesbe, ha egyben marad, kísérhetik a társai is.Vagy, ahogy az örök klasszikus mondja: mennek a levesbe! :)
Végezetül behabarom a levest (tej, tejföl, liszt), fűszerezem tárkonnyal és fél citrom frissen kifacsart levével (tárkonyecetet helyettesítendő). Pikáns, tartalmas, igazi emberes leves lett.

2012. március 16., péntek

Apa-fia tiramisu

"Ébredj fel, józanodj részeg, hamis álmodból!    
Szemfényvesztés minden, amit tanítottak az igazságról.
A választás hatalmát nem kerülheted el,
De tudnod kell, hogy merre indulj el-
És hazaérkezel!

Álmod gyönyörű szép, hisz ontják rád a képeket,
Bár szűknek tűnik néha méretre szabott életed.
A vesztes sors kovácsa vasból edzette láncodat,
De neked kell döntened, hogy győztes leszel vagy áldozat!"

Avatar: Ébredj fel

Folyamatosan figyelem a tejföl árakat, amint akciós, "nagyobb" mennyiségben veszek, hogy aztán mascarpone készüljön belőle, abból pedig tiramisu.
420 g tejfölből, lett 300 g mascarpone, ahány g krémsajt, annyi tojás és annyi kanál cukor illik mellé.
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztom, nemcsak a héját a belsejétől, hanem színekre bontva is. :)))
A sárgáját habosra keverem a cukorral, egy kis fahéjjal ízesítem. Hozzáadom a krémsajtot, és addig keverem, míg szép egységes masszává nem válik. Ezután külön felverem a tojások fehérjét, jelen esetben hármat. Fokozatosan adom hozzá a tojáshabot a mascarpone-s masszához, ezt már csak fakanállal kevergetem.
Egy tálkába kiöntök kb. 2dl hideg kávét, egy kis rummal megbolondítom, és ebbe áztatom a babapiskótákat egyesével. Egy magasabb üveg-tálat kibélelek egy sor kávés piskótával, erre öntöm a krém egy részét, majd újra "csempézek" babapiskótával, eltakarom egy réteg kémmel, ezt a műveletet az idők végezetéig  addig folytatom, míg el nem fogynak a burkolni való anyagok. Arra figyelek, hogy krém legyen a legfelső réteg. A tetejét meghintem finom kakaóporral, és állni hagyom amíg a "Zuram" hagyja. :) sejtitek, gondolom, hogy összeérni az ízeknek nem volt sok ideje... :)) A nagy tálnyi pikk-pakk elfogyott (persze engem se kell ám félteni...), még szerencse, hogy pár pohárkával mentettem el fotózásra is.

2012. március 13., kedd

Majonézes krumplisaláta

"Szólj, ha elfelejtenéd, mennyit ér egy jó barát: én elkísérlek tűzön-vízen át, mindenen át!"

Rántott csirkemáj mellé készült a világ legjobb majonézes krumplisalátája. :)

2012. március 7., szerda

A ceruza meséje

Lehet már többen ismeritek, de ez annyira szép, és igaz, hogy itt a helye.

"A gyermek nézte a nagyapját, amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
-Olyan mesét írsz, ami velünk történt? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja félbehagyta az írást és mosolyogva ezt mondta az unokájának:
-Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is, ha megnősz.
A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta.
-De ez olyan, mint az összes többi ceruza, amit életemben láttam!
-Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal.

Első érték: Tehetsz nagy dolgokat, de soha ne feledd, hogy létezik egy lépteinket vezető Kéz. Ezt a kezet Istennek nevezzük, és Ő vezet mindig kívánsága szerint minket.

A második érték: Időnként abba kell hagynom az írást, hogy meghegyezzem a ceruzát. Ez kevés fájdalmaz okoz a ceruzának, azonban végül élesebb lesz. Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.

A harmadik érték: A ceruza megengedi nekünk a radír használatát, hogy kitöröljük azt, ami téves. Meg kell értened azt, hogy kijavítani egy dolgot, nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb az, hogy megmaradjunk az igaz/egyenes úton.

A negyedik érték: A ceruzának nem a fája, vagy a külső formája a fontos, hanem a benne lévő grafit. Ugyanígy gondozd azt, ami benned történik.

És végül az ötödik érték: Mindig nyomot hagy. Neked is tudnod kell, hogy bármit teszel is az életben, nyomokat fog hagyni, ezért meg kell próbálnod minden tettedet tudatosítani."

Paulo Coelho