"Aludtam, és azt álmodtam, hogy az élet: öröm
Felébredtem, és láttam, hogy az élet: szolgálat
Cselekedtem, és lám - a szolgálat: öröm."
Rabindranáth Tagore
A nővére is kapott anno. Itt látható.
Mivel már régóta szemezgettem a csoki mousse tortával, így ez lett a nyerő, ezt viszont fél tortában bajos lett volna elkészíteni. Így lett egy egész, amit nagy duzzogva megettünk. :)))
Máginál leltem rá a tökéletes receptre, éppen csak pöttyet változtattam rajta.
Hozzávalók a tésztához:
egy zacskó zabkeksz morzsává aprítva (200 g)
30 g holland kakaópor (kb. 3 evőkanál)
70 g vaj
Ribizlilekvár (házi, saját készítésű)
Hozzávalók a habhoz:
3 db tojássárgája
70 g cukor
1 evőkanál holland kakaópor
200 g csokoládé (nálam 50%-os)
50 g vaj
csipetnyi só
4 dl habtejszín (jéghideg)
Én 24 cm-es kapcsos tortaformába készítettem, de ideálisabb lenne egy kisebb 20-22 cm-es, akkor magasabbak lesznek a rétegek.
A zabkekszet késes aprítóba tettem és morzsává aprítottam a kakaóval egyetemben. A vajat felolvasztottam és összekevertem a morzsával. Belenyomkodtam a tortaforma aljába, amit előtte sütőpapírral kibéleltem.
A kekszalapra halmoztam a lekvárt, és egyenletesen elkentem.
Gőz felett megolvasztottam a két tábla csokoládét, majd belekevertem a vajat.
A tojássárgáját gőz felett habosra kevertem a cukorral. (Az edény alja ne érjen a vízbe, és nem kell lobogni sem a víznek, csak az a cél, hogy a cukor feloldódjon. ) Belekevertem a kakaóport, meg egy csipet sót. Hozzákevertem a csokoládés-vajas krémet.
A habtejszínt 40 percre tettem a fagyasztóba, hogy igazán hideg legyen. Felvertem habnak, és a csokis masszához adagoltam folyamatossan, úgy, hogy a felét még vertem habverővel, aztán a másik felét már csak a fakanállal kímélő mozdulatokkal, hogy a hab egyben maradjon. A tortára kentem. Legalább 6 óra hűtést igényel. Fagyasztott ribizliszemekkel díszítettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése