2014. augusztus 10., vasárnap

Marcipán burgonya

Hamis marcipán ismét.
Rém egyszerű:
A marcipánból golyókat formázunk és keserű kakaóporba forgatjuk. Mini kapszlikben tálaljuk.



Hamm!


2014. augusztus 8., péntek

Étcsokis marcipánrúd


Házilag is készíthetünk, akár hamis marcipánból is.

Hozzávalók: 
hamis marcipán/ (nem lakáshiteleseknek eredeti marcipán)
1 tábla étcsokoládé
nálam most egy kis habtejszín (csak mert maradt a házi joghurt készítésekor)

A hamis marcipánból rudakat formázunk, nálam most - a maradék felhasználás jegyében - minik születtek. :) A csokit és a tejszínt egy lábosban felolvasztjuk és kevergetjük, hogy szép bársonyos legyen.
Belemártjuk a csokiba és hagyjuk megdermedni. Fogyasztásig hűtőszekrényben tároljuk. Ennyi!



2014. augusztus 4., hétfő

Angol sajtleves

"Egy cédrus ötszázötven évig él. Tűlevélkéinek milliói állandóan, éjjel-nappal antennaként veszik és gyűjtik magukba a fényes energiát, annak teljes spektrumát. Amíg él, az égbolton a cédrus fölött az összes égitest átvonul. Ezek visszaverik hozzá a fényes energiát...
Sőt a cédrus egyetlen parányi részecskéjében - az ember számára jótékony formában - több energia van jelen, mint a Földön az összes energetikai berendezésben együttvéve.
A cédrus az emberből kiáradó energiát a világűrön keresztül fogadja magába, védi azt, és amikor szükség van rá, átadja. Átadja, amikor a világűrben, vagyis az emberben s mindabban, ami a Földön él és nő, nincs belőle elég..."

Vlagyimir Megre: Anasztázia

Veszélyes üzem kisbabát sétáltatni manapság. Összefuthatsz másik anyukával, akiről kiderül milyen profi sütős-főzős honlapot vezet, és még a zenei ízlésünk is hasonló. :)))
Azonnal rákattantam Gasztromankó oldalára, és ezt a levest néztem ki magamnak. Kicsit ugyan módosítottam, persze csak előnyére.

Hozzávalók: 

4 szál szárgarépa
1 szál fehérrépa
1 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma (ez az eredeti receptben nem szerepel)
pici olaj
1 zöldség leves kocka
1 tubus natúr krémsajt (ez sem szerepel az eredetiben)
1 pici gerezd gyömbér (és ez sem) 
só, bors, 
Kevés trappista, vagy más reszelhető sajt

Tejszín+keményítő (az eredetiben igen, nálam nem került felhasználásra)

A répákat lereszelem. Kevés olajon üvegesre pirítom a hagymákat, erre jönnek a répák, kicsit összesütöm, kevés vízzel felengedve félpuhára párolom, ekkor öntöm fel jobban vízzel, jöhet bele a leveskocka és a fűszerek, majd ha teljesen puhák a zöldségek, botmixerrrel pépesítem, és belenyomom a sajtot. Az eredeti receptben tejszínnel + keményítővel tették ugyanezt, de gondoltam, ha már sajt leves a neve, legyen benne már sajt is, nem igaz?
Tálaláskor a reszelt sajtra merem a forró sárgás levest. Lehet snidlinggel megszórni, vagy stílusosan  sült angol szalonnával / baconnal a tetején szervírozni.
Én még tarkaborssal szórtam meg.

Sajnos a fényképezőgépem zoom-ja nagyon köhög. Próbál a képre ráfókuszálni, de nem nagyon megy neki.
Tudja valaki, hogy lehetne ezt orvosolni? :(

2014. július 30., szerda

1/2 torta, ennyi csak...

"-Nem szabad, hogy az étkezés az embernek gondot okozzon. Enni úgy kell, mint lélegezni, az evéssel nem kell törődni, nem szabad, hogy az elterelje a legfontosabbról az ember elméjét. A Teremtő ezt a gondot másokra ruházta azért, hogy az ember emberhez méltóan, küldetését teljesítve tudjon élni."

Vlagyimir Megre: Anasztázia

Ma lett fél éves a kislányunk. Sebes szárnyakon röppent tova ez a fél év. Mondhatnék számadatokat, mennyit hízott, mennyit nőtt, de nem teszem. Inkább írok a határtalan örömről, bizalomról, tartós rajongásról és a finom szeretetről, ami átlengi ezt a fél évet, harmóniát, családot teremtve.
Boldogság, sosem hittem volna, hogy ez a szó immáron kevés az állapotom kifejezésére. Kitörő lelkesedés, mérhetetlen hála, alázat és türelem, mind-mind az anyaság. Köszönöm, hogy megtapasztalhatom.
Ismét új utak, izgalmas és mozgalmas következő fél év jön, hogy kikerekedjen az a torta. :) Várom nagyon!

Szicilíai kávétorta mascarponés krémmel és marcipán pillangókkal




Hozzávalók: 

100 g étcsokoládé
60 g vaj / kókuszzsír
40 ml presszókávé
1 evőkanál rum
3 db tojás
2 evőkanál cukor
100 g őrölt mandula (nálam dió)
a recept nem írta de nekem kb. 80 g lett a dió, ezért 4 evőkanál kukoricalisztet és egy csipet sütőport is tettem bele)

Egy kisebb lábosban vízfürdőben megolvasztom a csokit a vajjal, kevergetem közben, hogy szép fényes legyen. Kihűtöm. 
Egy tálban kézi habverővel felverem a 3 tojást a cukorral, a csokival elkeverem és végül fanállal a diót beleforgatom. Sűrű krémes masszának kell lennie. Mivel nekem eléggé folyt, ezért jött a lisztes pótlás.
A recept szerint 18-as formában kell sütni 35 percig 175 fokon. Én 20-as formában vajas papírral megkenve, és kerek sütőpapírral kibélelve sütöttem 4-es fokozaton 25 percig. 
Nyitott ajtónál még 10 percet hagyom hűlni. 
Maga a szicíliai kávétorta ennyi lett volna, max lekvárral töltik, én tovább gondoltam.
Receptet: itt találtam.

Krém: 

25 dkg mascarpone
200 ml habtejszín
2 evőkanál cukor
bourbon vaníliás cukor

A hozzávalókat gépi habverővel krémmé verem. A kihűlt tortát cérna segítségével vízszintesen elvágtam, majd félbevágtam. Megtöltöttem a krémmel, elfordultam és mire visszanéztem, láss csodát ellepték a pillangók. :)



2014. július 29., kedd

Hamis a marcipán

"-Isten úgy teremtette a cédrust, mint a világegyetem energiáinak gyűjtőtárházát...Az emberből, szerelmes és szeretettel átitatott lelkéből ugyanis sugárzás árad. E sugárzás a fölötte álló égitestektől visszavetve a másodperc töredéke alatt visszatér, újra eléri a Földet és minden élőnek életet ad... A Nap, mint az égitestek egyike, e sugárzás nem teljes spektrumát veri vissza...
A világegyetembe az emberből csak a fényes sugárzás jut ki. S onnan a Földre úgyszintén csakis jótékony sugárzás érkezik vissza...
Ha viszont az emberben túltengenek a rossz érzések, kisugárzása sötét színeket ölt. A sötét kisugárzás pedig nem tud fölemelkedni, ezért a Föld belsejébe hatol. A mélységből visszaverődik, formát ölt és visszatér a felszínre. Ilyen formák a tűzhányók kitörései, a földrengések, a háborúk..."

Vlagyimir Megre: Anasztázia

Régóta szeretném elkészíteni ezt a hamis marcipánt, már minden hozzávaló a rendelkezésemre állt, kivéve az idő. :) Ennek most jött el az ideje.


Hozzávalók:

1 dl tej
30 dkg porcukor (eredeti receptben 35 dkg)
10 dkg vaj (eredeti receptben 12,5 dkg )
20 dkg rétesliszt
1 evőkanál színtelen mandula aroma (Dr Oetker márkájú)

Gyúráshoz: 

1-2 evőkanál porcukor
1-2 evőkanál keményítő (nálam ez kimaradt, abszolúte lustaságból...)

A tejben elkevertem a cukrot, majd kis lángon gyöngyöztettem míg a cukor teljesen fel nem oldódik.
Kisebb adagokban hozzászórtam a lisztet, kézi habverővel közben simára kevertem, - majd az eredeti recept szerint: főzzük pár percig, míg sűrű és krémes lesz az állaga, - nekem azonnal az lett, de azért csak főztem még 1 percig. Ekkor vettem le a tűzről és a vajat darabokban hozzákevertem, majd az aromát is.
Délután készült, egész este, éjjel hűlt, másnap gyúrtam át, és folpackba csomagolva a hűtiben várja gyönyörűséges sorsát.
Recept: Juditka konyhájából

Felhasználása: Marcipán pillangók

2014. július 23., szerda

Bordó macska esete a vanília-szalaggal

"Isteni tudatosság szavai: erkölcsi rajongás, emelkedettség, lelkesedés, az öröm tartós érzése, az erkölcsi érzék felfokozottsága, mely fontosabbnak tűnik, mint a dolgok intellektuális megértése, a világegyetem körülrajzolása erkölcsi, nem pedig intellektuális vonalakkal, ráébredés, hogy a lét alapelve az, amit szeretetnek nevezünk, s ami nem világosan, nem tisztán, nem azonnal, de azért elkerülhetetlenül mutatkozik meg."

Idézet a "Pi élete" című könyvből


Cicás barátnőmnek (három gyönyörűség él velük, egyik nyájasabb, mint a másik) készült ez a francia dizájner által tervezett minta. A szalag színén sokat gondolkoztam, mert pont ilyen bordó szalagom is van, de az már kicsit tömény lett volna. Így lett a vanília a befutó. Már fel is került a falra:


 Élvezet volt hímezni, majd valamikor színváltós cérnával is elkészíteném.

2014. július 16., szerda

Díjat kaptam :)


Ezt a vándordíjat kaptam az Ötletek építkezőknek blog írójától Jucustól. 
8 kérdésre vár választ, íme:

1. Mikor és miért kezdtél el bolgot írni?

2010 decemberében kezdtem és mondhatom, hogy a múzsám "Szellem" volt :), a Szellem a fazékban blog írója. Ő egy nagyon színvonalas, filozófiai idézetekkel tűzdelt gasztroblogot vezet, és nagyon sokat olvastam /olvasom őt. Szeretem, ha feltöltődhetek, és ad valami többet egy blog, és az ő oldala ilyen. 

2. Jelent már meg máshol is írásod?

Egyenlőre nem tudok róla. 

3. Mi a jövőbeli terved a bloggal kapcsolatosan?

Ha sikerül egy jobb fényképezőgépet vennem, akkor szeretnék szebb képeket készíteni, és még több humorral fűszerezni az írásaimat. Örülnék neki, ha vigaszt és lelki segítséget nyújthatna egy-egy írásom. Hiszem, hogy véletlenek nincsenek, és pont akkor olvassa el valaki az egyik bejegyzésem, amikor az abban található tartalom a lelkét megérinti és felmelegíti.

4. Szakmai tudásodat hogyan csiszolod?

Olvasással, gondolkozással, elmélyüléssel, figyeléssel.
Napi szinten nézegetem a gasztroblogokat, ötleteket keresve. 

5. Melyik a kedvenc vicced? 

 Az egy igaz ember meghal. Felkerül a Mennyországba, Szent Péter fogadja, jól megölelgeti, nagyon megörül neki. Este aztán kibont Szent Péter egy májkonzervet, falatoznak belőle és nyugovóra térnek. 
Ez történik másnap, és harmadnap is, majd így tovább egy hétig. Az egy igaz ember már nagyon unja a májkonzervet, ezért aztán megkérdezi Szent Pétert:
-Mondd csak Szent Péter, ez biztos, hogy a Mennyország?
-Persze, miért?
-Hát azt gondoltam, nem csak májkonzerv lesz.
Mire Szent Péter:
-Hjja, kettőnkre nem főzök. 
:)))

6. Van hobbid, mi az? 

Ez a blog és a keresztszemes hímzés. 

7. Melyik emberi tulajdonságot nem bírod elviselni?

Jó kérdés, nem is tudom...

8. Van "világmegváltó" terved? 

"Ember tervez, Isten végez." 
Inkább azt mondom:
Legyen meg a Te üdvözítő akaratod!

Max 11 kérdés, és 11 embernek lehet továbbadni a díjat. 
Én azt mondom vigyétek bátran, ajándékozzátok meg magatok, a saját gyönyörűségetekre. 
esetleg még pár kérdésre válaszolhatnátok: 

9. Milyen érdekes dolog lapul a táskádban, zsebedben, amit a "többség" nem cipel magával? 

Nekem egy jura kori kavics, mert az kell! :) 

10. Mi volt az az ajándék, aminek legjobban örültél mostanában?

A legjobb barátnőm látogatásának és annak, hogy hozott egy könyvet, amit már kinéztem magamnak, de nem beszéltem róla senkinek, persze ő tudta. :) 

Nagyon köszönöm a díjat! 

2014. július 13., vasárnap

Májas párnácskák

"A rózsák soha, egyetlen percre sem felejtik el, hogy szépségük a föld ajándéka. Annak is tudatában vannak, hogy amikor eljön az ideje, eltűnnek majd, magként hullanak vissza a földbe, és a föld csak azoknak a rózsáknak a magjait fogadja be, amelyek nem feledték el, honnan jöttek. Amikor csupasz lábunkkal érintjük a földet, a rózsák látják, hogy mi sem feledkeztünk meg a földről. És ők ezt nagyra becsülik."

Serdar Ozkan: A megtalált rózsa

Uzsonna vendégeim voltak, nekik készült ez a látványos pékáru. Ízletes falatkák, még a legkisebbek is megkóstolták. A receptet Illéskrisz konyhájában találtam.

Hozzávalók a töltelékhez: 
20 dkg csirkemáj
vöröshagyma
egy kevés csemegeszalonna
1 tükörtojás (nálam még két maradék fehérje)
só, bors, kakukkfű, snidling
2-3 evőkanál házi natúr joghurt (eredeti receptben mustár)

Hozzávalók a párnákhoz:
1 és 1/2 bögre liszt
10 dkg hideg vaj

1/4 bögre jéghideg víz
Lekenéshez 1 tojás sárgája
Szóráshoz szezámmag

A lisztet a darabokra vágott vajjal késes aprítóba tettem, és "vizes homok" állagúra kevertem. Majd egy tálba áttéve, sóztam és vizet löttyintve hozzá összedolgoztam. Vigyázat, nem biztos, hogy az összes víz kell.
Folpackba csomagolva betettem a hütibe. Én a tölteléket már előző nap elkészítettem.
Egy serpenyőben kiolvasztom a katonákra vágott szalonnát, ennek zsírjára jön a hagyma, és a máj. Mikor a máj kész, sózom és fűszerezem, hozzáadom a tükörtojást, és áttéve késes aprítóba a joghurttal krémesre keverem.
A tésztát kinyújtom vékonyra, majd egy derelye szaggató segítségével korongokat vágok ki, amiket megtöltök egy kiskanálnyi májas krémmel, és összezárva a formát alakul ki a félhold forma a recékkel.
Vajas papírral kikenek egy tepsit, rásorakoztatom a batyukat, lekenem tojássárgájával és megszórom szezámmaggal. 6-os fokozaton elkezdem sütni. Teljes lelki nyugalommal elköltök egy finom ebédet kedvesemmel, aztán egy érdekes beszélgetés kellős közepén nagy hirtelen felugrok és rohanok a  konyhába, az éppen megsült párnákat kikapni a sütőből :). (fél óra alatt kész)


2014. július 9., szerda

Brokkolipüré téglafasírttal

"Egyik ilyen alkalommal elhagytam a várost és a visszaúton, egy helyen, ahol magasra emelkedett a vidék és láthattam balra a hosszan elnyúló tengert, hirtelen úgy éreztem, a mennyekben vagyok. A hely valójában nem változott azóta, hogy nem sokkal korábban áthaladtam rajta, csupán a látásmódom alakult át. Ez az érzés, paradox keveréke a lüktető energiának és a mélységes békének, nagyon erős és derűs volt. Míg korábban az út, a tenger, a fák, a levegő, a nap másként szóltak hozzám, most egyetlen nyelvet beszéltek, egységben. A fák érzékelték az utat, az tudatában volt a levegőnek, emez figyelt a tengerre, amely pedig mindenben osztozott a nappal. Minden elem harmónikus kapcsolatban élt a szomszédjával, minden rokonságban volt egymással. Halandóként térdeltem le, halhatatlanként álltam fel. Úgy éreztem, mintha egy kis kör középpontja volnék, amely egybeesik egy sokkal nagyobb kör középpontjával."

Yann Martel: Pi élete

Néha pár apró trükk-kel különlegessé varázsolhatunk egyszerű ételeket is.

Hozzávalók a brokkolipüréhez: 
1/2 kg burgonya
1/2 kg brokkoli (fagyasztott)
vaj
tejföl
tej


Hozzávalók a téglafasírthoz:
1/2 kg darálthús
1 szikkadt zsemle
2 tojás
vöröshagyma
fokhagyma
só, bors, majoranna

sütőzacskó
forma a sütéshez

A krumlit megpucolom, felkockázom és sós vízben megfőzöm. A brokkolit megpárolom. A két megfött zöldséget összeturmixolom egy darabka vajjal, pár evőkanál tejföllel és egy kis löttyintés tejjel. Kóstolás után még lehet sózni, borsozni.

A fasírtot a szokásos módon készítem (egy tálban jól összekeverem a darált húst a vízben puhított és kifacsart zsemlével, apróra vágott hagymákkal, tojással, és fűszerekkel), és formában sütöm sütőzacskóban.
Így szeletelve tégla formájú lesz.



2014. június 30., hétfő

Vigyázz, mert megdöglik...6.

Babaszáj rovatom még unokaöcsémmel kezdődött, s majd a lányommal folytatódik. Arra azonban nem gondoltam, hogy mielőtt beszélni kezd, már alakulnak a kedves, mókás helyzetek.

Az én kis örömgombócomnak delfines pörgő-forgója volt eleinte a kiságya felett. Nagyon szerette őket.
Aztán ahogy nyílt ki szépen az értelme, nappal már többet fenn volt, így inkább áthoztam hozzánk, ne legyen egyedül. Egyik ilyen alkalommal, amikor a mami éppen nálunk volt, és észrevette, hogy dörzsöli a kis szemét (szóval álmos, nyűgös) így szólt:
-Tedd be a gyereket a delfinek közé!
Párommal összenéztünk és hatalmasat nevettünk. Estére már akkorára dagadt a történet, hogy örültünk, hogy nem cápás a játéka és nem vízágyban alszik. :)))

Kis boldogságom felfedezte a kezét. Felemeli a bal kis kacsóját, és nagy figyelemmel nézegeti. Párom pedig szinkronizálja a Kicsi gondolatait:
-hmmm, nem értem, -tovább forgatja a kezét, nézi elmerülten- és ezt fogják pár év múlva megkérni!
:))))

Keresztfiunk, mikor nálunk vendégeskedett, így okította az öccsét:
-Látod - mutat kedvesemre - ő ott aaa másik apukánk, a keresztapukánk. :)))

Előző


2014. június 29., vasárnap

Lebbencs leves

"Volt egyszer egy hullám az óceánban. Csak hullámzott, élvezte a nap melegét, a sebes szellőket. Ahogy a part felé tartott, mindenre rámosolygott. Ám egyszer csak észrevette, hogy az előtte lévő hullámok mind nekicsapódnak a part hatalmas szikláinak, s azok kíméletlenül szétzúzzák őket. "Istenem!-kiáltotta-, én is úgy végzem, mint ők. Mindjárt összezúzom magam és eltűnök." Egy arra haladó másik hullám észrevette, milyen nagy rémületbe esett az első hullám, és megkérdezte tőle: "Mi történt veled? Miért vagy ilyen szomorú? Nézd csak, milyen csodaszép az idő, nézd a napot, érezd a szelet, gyönyörködj a sirályokban." Az első hullám azt válaszolta: "Nem látod, milyen vadul csapódtak neki azok a hullámok a szikláknak? Nem látod milyen szörnyű véget értek? Hamarosan belőlünk is csak ennyi marad." "Látom, nem érted- mondta a második hullám. -Te nem hullám vagy, hanem az óceán része."

Serdar Ozkan: A megtalált rózsa

Hozzávalók: 
lebbencstészta 
csemegeszalonna
1 vöröshagyma
krumpli
só, bors, pirospaprika
víz
nyáron paprika, paradicsom

A csemegeszalonnát zsírjára sütöm abban a lábosban, amiben készül majd a leves és kiszedem, hogy ne égjen el. A vöröshagymát a szalonna zsírján üvegesre pirítom, majd a lebbencstésztát beletördelem, hagyok nagyobb leveleket, de kisebbeket is. Szép barnára és hólyagosra sütöm a tésztát, mielőtt felengedem vízzel. Ekkor fűszerezem ízlés szerint (most a karácsonyi zellersóval is) és ekkor teszem bele a megpucolt kockázott krumplit. Lehet paprikával paradicsommal gazdagítani. A végén teszem bele a szalonna darabkákat.


2014. június 21., szombat

Harcsapaprikás túrós mácsikkal

"Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon tőrödik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek."
Micimackó

Tökéletes, különleges, ízletes, egészséges. Kár, hogy a harcsa aranyárban van. Így hát afrikai rokonával helyettesítettem. Megjárja ez is.



Anyum meglepett házi mácsiktésztával. Jó nagy adaggal. Én meg vettem a piacon mellé harcsát.

Hozzávalók: 
kb. 80 dkg harcsafilé
2 vöröshagyma
1 újhagyma
2 paprika
2 paradicsom
só, bors, pirospaprika
tejföl, liszt, víz a habaráshoz
1/2 kg túró
szalonna
csusza-vagy mácsiktészta

A hagymát megpucolom, apróra vágom, a paradicsomról lehúzom a héját, és a paprikával együtt aprítom.
Kevés olajon felteszem a hagymát párolódni, ha üveges, hozzáteszem a paprikát és a paradicsomot, fűszerezem, és felöntöm egy kevés vízzel. Amíg a zöldségek puhulnak, nagyobb darabokra szeletelem a halat. Majd 5-5 percre a lecsós alapba teszem, mindkét oldalát megsütöm. A harcsa darabokat kiszedem, és késes aprítóba öntöm a paprikást, hogy szép krémes massza legyen. Majd elkészítem a habarást, és besűrítem a mártást.
A szalonnát kis katonákra vágom és kisütöm. A zsírját félreteszem, ezzel fogom locsolgatni a kifőzött, forró mácsikot. Közben felteszek egy nagy lábosban vizet, hogy kifőzzem a tésztát, amit összekeverek a túróval.

Tálaláskor 2 szelet halat teszek a tányérra, leöntöm a paprikással, és túrós mácsikkal, tetején szalonnapörccel kínálom.

u.i.: A mácsik, kb. ujjnyi hosszú, és 1-2 cm szélesre vágott tészta, a nagymamám mindig ilyennel készítette a túrós és a darás tésztát. Imádtam.

2014. június 14., szombat

Meggyes pite

"...és amikor Lao-Ce az erényekről beszél, akkor négyet sorol fel.
Az első az élet megbecsülése, ami tiszteletet jelent.
A második a nyíltság, ami nem más, mint az őszinteség.
A harmadik a kedvesség, ami jóindulat formájában jelenik meg az életünkben,
és a negyedik a segítőkészség, ami szolgálat formájában jelenik meg, amit másoknak nyújtasz.
Ez a négy erény, és Lao-Ce arra kér, hogy ezek szerint éljünk."

részlet  "Az ambíciótól az értelemig" című filmből

Elkövettem azt a hibát, hogy fél adagot készítettem ebből a sütiből. :) Olyan gyorsan fogyott el, mint a szél, ami végigseper a földeken.

Hozzávalók: (ez a 1/2 adagnyi)
15 dkg vaj
1 csg vaníliás cukor
5 dkg porcukor
3 nagyobb tojás
reszelt citromhéj
7 dkg kristálycukor
15 dkg liszt
1/2 csg sütőpor
meggy kb. 35 dkg

Aprószemű meggyet kaptam, így nem tudtam kipróbálni a neten felfedezett magozós technikát, miszerint a meggyet egy palack nyakára teszem, és egy pálcika segítségével kinyomom a palackba a magot.
A lényeg, hogy bármilyen módszerrel magozzuk ki és mossuk meg alaposan a gyümölcsöt előtte. Szürőkanálba téve felfogja az alatta levő tál a finom levet.
A tojásokat válasszuk szét, és a fehérjét verjük fel a kristálycukorral. A sárgájába tegyük a vajat, a maradék cukrokat és a citromhéjat, majd elektromos habverővel keverjük ki jó krémesre. Jön bele a hab, keverjük tovább, majd a végén szitáljuk bele a sütőporral elkevert lisztet. Innentől már fakanállal dolgozzunk, én még egy kevés citromlevet is nyomtam bele.
Kivajazott tepsibe rétegezzük a következő módon:
fele massza, fele meggy, fele massza, fele meggy.
Én 6-os fokozaton majd háromnegyed órát sütöttem, a végén már letekerve 4-re.
A recept, köszönet érte Gizinek, 35 percet ír légkeveréses sütőben 150 fokon.

Az utolsó darabok, gyorsan rádobálva egy tálra, hogy hamar ehessük. Kedvesem szerint a sütik segítségért kiabáltak... :)))

2014. június 9., hétfő

Ünnep

Egy, kettő, három, négy, 
te kis Baba hová mégy?
Se játszóra, se térre, 
a kis keresztelőmre. 

Zelk Zoltán után szabadon

Tegnap nagy ünnep volt nálunk. Jézus ölébe vette az én Kincsem, és vigyáz rá. Az elmúlt napok, hetek a készülődés jegyében teltek. Saját magam készítettem kis zászlókat (Modeszta blogján láttam), a fiúknak kék kockást, a lányoknak rózsaszín kockást. Szív alakú sütemény és csokoládé volt a köszönőajándék a vendégeknek, hogy megtisztelték ezt a szép eseményt. 


Elkészült a babaköszöntő is, tegnap hajnali ötkor is azt böködtem. :)


Még az ablakra is szívgirland került Kifli és Levendula ötlete alapján. Ha nem lett volna ennyire meleg, a baba is szivecskés ruhát kap, de egy fehér body elég volt ebben a kánikulában.


2014. június 2., hétfő

Eper puding

Duende fülembe ültette a bogarat. Hogy csinálta 220 km távolságból, ne is kérdezzétek. Eper pudlingja egyszerűen hívogató volt.
Áhítattal nézegettem másokat, akik mindenféle epres finomságokkal kényeztették ízlelőbimbóikat. Én maradtam annál, hogy megmosom és megeszem az epret. Egészen eddig még maximum hideg gyümölcslevesként ettük ezt a tavaszi gyümölcsöt. Hát most én is hagytam, hogy az EPER átlényegüljön valami epressé.

Hozzávalók: 
30 dkg eper
20 dkg porcukor
4 púpos evőkanál kukoricakeményítő
5 dl tej
2 dl tejszín
1/2 citrom leve

Az epret lecsumáztam, megmostam és villával összetörtem és rányomtam (volna, de majd legközelebb) egy fél citrom levét. A porcukorból 4 evőkanálnyit kimértem egy fazékba, és a keményítővel elkevertem. A maradék cukrot az eperre öntöttem és összeturmixoltam. 2 dl tejet elkeverem a cukros keményítővel és fel tettem forrni. Közben hozzáöntöttem a maradék tejet, tejszínt és a turmixolt epret. Addig főztem, míg besűrűsödött, majd poharakba töltöttem. Folpackkal letakartam, hogy ne bőrösödjön és kihűtöttem. 2 nagy pohárnyi és 5 kicsi pohárnyi adag lett.


2014. június 1., vasárnap

2014. május 21., szerda

Számok vonzásában

Ma az év 21. hetében, így május 21-én, éppen 111 napos a kis csemetém. 111 napos csibe. :)

Hiába a csúcstechnológia, várandóságom idején kicsikém megoldotta, hogy mindkét szülőjének kedvezzen.
Anya szerette volna tudni a nemét, így már a 20. hetes ultrahangon megkérdezte a doktornőt, aki azt mondta valószínűleg kislány. Szólt, hogy a következő ultrahangon is kérdezzen rá, mert akkor már biztosabbat tudnak mondani. A következő ultrahangon már nem lehetett látni, eltakarta a kis lábacskáival, és ez így ment egészen a születéséig.
Apa meglepetést szeretett volna, hogy csak a születésekor derüljön fény a nemére. Végül így is lett, hiszen biztosat egyik orvos sem tudott mondani, egészen addig, míg ki nem bújt anya pocakjából.

Ezért aztán egészen a születéséig nem mertem nekiállni a babaköszöntőnek. Ennek okán még most is készül... remélem azért hamarosan befejezem, és feltehetjük a kiságya fölé a falra. Addig is egy kis ízelítő:




Elnézést az életlen képek miatt, a fotógép betegeskedik.. párom gyógyítgatta, most már fotózni lehet vele, de már csak így...

2014. május 19., hétfő

Világcsavargó

Azért, hogy jól induljon ez a hét:

"Csend van, megyek az úton, nem szólnak hozzám..."


2014. május 15., csütörtök

Tonhalas masni

"-Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
-Melyik az a rész?
-Az, amikor te meg én mi leszünk."

Micimackó

Sokszor készítem így a tésztát, nem is értem miért nem tettem még fel ide.
Nagyon egyszerű, gyors és finom. Alapjában véve nem szeretem a paradicsomos hal konzervet, de ez így együtt megjárja. :) Ezt még húsvét környékén főztem, azért is ilyen a díszités.

Hozzávalók:
500 g tészta (a képen masni, de más fajtával is tökéletes)
2 doboz olajos tonhal konzerv
paradicsomlé
fokhagyma, vöröshagyma
opcionálisan olajbogyó
kevés olaj
só, fűszerek (oregánó, bazsalikom, fehér bors)
reszelt sajt

A tésztához a vizet feltettem a gázra, sóval és egy lötyintés olajjal. Amikor lobog a víz, beleöntöm a masnikat és kifőzöm.
Közben elkészítem a mártást. Kevés olajon megdinsztelek egy kisebb vöröshagymát, és 2-3 gerezd fokhagymát. Amikor üvegesre vált, felöntöm a paradicsomlével, és tetszés szerint fűszerezem. A konzerveket kibontom, és a felesleges olajat lecsepegtetem, majd csak magát a tonhal húst teszem a paradicsomléhez.
Jól összerottyantom, esetleg félbe vágott olajbogyókkal turbózom fel az ízeket. A masnikat elkeverem a paradicsomos hallal, tálalásnál reszelt sajttal szórom meg.

2014. május 4., vasárnap

Anyák napjára

"Ha lesz egy lányom, anya helyett B pontnak fog hívni engem,
mert úgy tudni fogja,
hogy Bármi történjék legalább mindig megtalálja a hozzám vezető utat.
És az egész naprendszert a tenyerére fogom festeni,
úgyhogy meg kell tanulnia az egész univerzumot mielőtt azt mondhatja:
"Ó, ismerem, mint a tenyeremet."
És meg fogja tanulni, hogy
"ettől az élettől olyan kemény pofont fogsz kapni lányom"
hogy mire visszanyered az erődet, gyomron vág
de az, hogy elveszted a lélegzeted az egyik rúgástól
az egyetlen módja annak, hogy emlékeztesd a tüdődet,
mennyire szereti a friss levegő ízét.
Vannak itt fájdalmak, amiket sem sebtapasz, sem költészet nem gyógyíthat.
Így hát amikor először rájön a lányom, hogy Csodanő nem jön,
tenni fogok róla hogy tudja hogy nem kell hogy egyedül viselje a csoda-köpenyét.
Mert nem számít, mennyire szélesre nyújtod az ujjaid,
a kezeid mindig túl kicsik lesznek,
hogy elkaphasd az összes fájdalmat, amit meg akarsz gyógyítani.
Higgy nekem, megpróbáltam.
"És Kicsim", fogom mondogatni neki, ne hord úgy fenn az orrodat.
Ismerem a trükköt, milliószor megcsináltam.
Csak füst után szimatolsz,
hogy követni tudd az utat vissza az égő házhoz
hogy aztán megtalálhasd a fiút, aki mindent elvesztett a tűzben
hogy lásd, meg tudod-e őt menteni.
Vagy hogy megtaláld a fiút, aki meggyújtotta mindenek előtt,
hogy lásd meg tudod-e őt változtatni.
De tudom, hogy úgyis meg fogja tenni a lányom,
úgyhogy inkább mindig tartok egy extra készletet
a közelben csokoládéból és gumicsizmából,
mert nincs olyan szívfájdalom, amit a csokoládé ne tudna helyrehozni.
Na jó, van pár szívfájdalom, amit a csokoládé sem tud helyrehozni.
De azért vannak a gumicsizmák.
Mert az eső mindent el fog mosni, ha hagyod.
Azt akarom, hogy a lányom nézzen a világra
egy üveg-fenekű hajó alján keresztül,
nézzen egy mikroszkópon keresztül,
a létező galaxisokra az emberi elme tűhegyén,
mert úgy tanította az anyám.
Hogy lesznek ilyen napok, lesznek ilyen napok, mondta a mamám:
amikor kitárod a tenyered, hogy kapj és csupán sebekkel és hólyagokkal végzed,
amikor kilépsz a telefonfülkéből, és próbálsz repülni
és pontosan azok az emberek, akiket meg akarsz menteni,
ők lépnek rá a köpenyedre,
amikor a csizmád tele lesz esővel, és térdig gázolsz a csalódásban.
És pontosan azok a napok azok, amikor annál több okot van köszönetet mondani.
Mert nincs gyönyörűbb annál,
hogy az óceán sem hajlandó abbahagyni a part csókolgatását,
függetlenül attól, mennyiszer seperték el.
Egyszer fenn, máskor lenn, bájod szele továbblendít.
Megtalálod a csillagod, az újra és újra kezdésben.
És nem érdekes mennyi akna robban egy perc alatt,
a fontos, hogy az elméd kiaknázza szépségét ennek a furcsa helynek,
amit életnek hívnak.
És igen, a mércén, ami egytől a vakbizalomig terjed,
eléggé naív vagyok.
De azt akarom, hogy a lányom tudja, hogy a világ cukorból van.
Annyira könnyen összemorzsolódhat,
de ne félj kinyújtani a nyelved, hogy megkóstold.
"Kicsim", fogom mondogatni neki,
"emlékezz, hogy a mamád félős, és a papád egy hős,
és te vagy az a lány az apró kezekkel, és nagy szemekkel, aki sohasem alkuszik meg."
Emlékezz, hogy a jó dolgok hármasával jönnek, és úgy a rosszak is.
És mindig kérj elnézést, ha valamit rosszul tettél,
de soha ne kérj elnézést azért,
mert a szemeid folyamatosan csillognak.
A hangod halk, de soha ne hagyd abba az éneklést.
És végül, ha szívfájdalmat adnak a kezedbe,
ha háborút és gyülöletet csúsztatnak be az ajtód alatt,
és szórólapokat osztanak neked, az utcasarkokon cinizmusról és vereségről,
mondd meg nekik,
hogy igazán meg kellene ismerkedniük anyáddal."

Sarah Kay: Ha lesz egy lányom